Oroszország a 10. helyen állt a turisztikai küldőpiacok rangsorában 2020-ban a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján - olvasható a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) honlapján.
Spanyolország több nagyvárosában fiatalok tömege ünnepelte az utcákon vasárnap hajnalig tartó bulizással az éjszakai kijárási tilalommal és utazási korlátozásokkal járó, féléve tartó szükségállapot megszűnését. Többszáz emberrel szemben intézkedtek rendőrök vasárnapra virradóra Brüsszelben is, a belga főváros több helyszínén összegyűlő, főként fiatalokból álló csoportok a koronavírus-járvány miatt bevezetett kijárási tilalom szombati feloldását, valamint a bárok és éttermek teraszainak megnyitását ünnepelték, gyakran a továbbra is érvényes rendkívüli szabályok figyelembevétele nélkül.
Nem a vakcina típusa a fontos, hanem az, hogy megfelelő védelmet nyújt-e a megbetegedéssel szemben - fogalmazott szerdai Facebook-bejegyzésében Karácsony Gergely főpolgármester. Annak kapcsán írta ezt, hogy közzétették a fővárosi önkormányzat oltáshatékonysági vizsgálatának eredményét.
A demokrata többségű képviselőház elfogadta azt a javaslatot, amely Washington D.C.-t az USA 51. tagállamává nyilvánítaná, de a szenátusban nagy viták folynak a kezdeményezésről – írja a The Wall Street Journal.
Újabb szintet lép az oltás: a fővárosi oltási munkacsoport döntése alapján Budapesten a háziorvosi rendelők és a kórházi oltópontok mellett szombattól már a szakrendelőket is bevonják az oltásba, hogy a húsvéti ünnepek alatt is minél többen kapják meg az oltást - közölte Budapest Főváros Kormányhivatala az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A következő három napban a BKV munkatársai közül 138-an kapnak koronavírus ellen oltást a Szent Imre Kórházban - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-t.
Nem vezetett eredményre a főváros és a kerületek csütörtöki egyeztetése a kormánnyal a koronavírus-járvány miatt az önkormányzatokat érintő elvonások kompenzációjáról - közölte Karácsony Gergely főpolgármester, a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének (BÖSZ) elnöke a tárgyalást követő sajtótájékoztatón.
Az idei fővárosi költségvetés az iparűzési adó kedvezménye nélkül úgy készült el, hogy 80 milliárd forintot kell felhasználni a meglévő ugyanekkora összegű maradványból. Tehát minden olyan bevételkiesés, ami ezen felül van, finanszírozhatatlan - közölte Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes egy csütörtöki eseményen.
Budapest több adót fizet, mint amennyi támogatást kap a kormánytól, és a 2019 októberében megválasztott új városvezetésnek a koronavírus-járvány okozta válság idején közel négyszer annyi önkormányzati adót kell fizetnie, mint a Tarlós István előző főpolgármester vezette fővárosi önkormányzatnak - reagált Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán Orbán Viktor miniszterelnök szavaira.
Karácsony Gergely budapesti főpolgármester levelet írt a fővárosi vállalkozóknak, melyben arra kéri őket, ne éljenek az iparűzési adónál az 50 százalékos kedvezménnyel - számolt be az ATV.
A főpolgármester elérkezettnek látta az időt a friss járványügyi számok miatt, hogy felhívja a figyelmet a romló trendre, amit a fővárosi adatokban lát.
Csoportos létszámleépítést jelent be a héten a Fővárosi Kéményseprőipari Nonprofit Kft. (FŐKÉTÜSZ) 283 dolgozóra vonatkozóan, mivel május elsejével a lakossági kéményseprési feladatok átkerülnek a katasztrófavédelemhez - jelentette be Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes kedden online sajtótájékoztatón.
Rendkívül részletes összefoglalóban mutatja be a Telexen a Galvani híddal kapcsolatos meglátásait Vitézy Dávid. A BFK vezérigazgatója a főváros közlekedési problémáitól, a kompakt város koncepcióján át a híd jelentőségéig és az azzal kapcsolatos vitákig mindenről szót ejt. Ezek közül a híd, Budapest közlekedésben betöltött szerepét mutatjuk be részletesebben.
Több villamoosvonal meghosszabbításával, felújításával, új vonalak létesítésével, valamint a géppark újításával kellene a forgalomcsillapítási és a közösségi fejlesztési célokat megvalósítani Budapesten Balogh Samu várostervező és főpolgármesteri kabinetfőnök szerint. A közlemény alapján tavaly már több projekt tervének előkészítése megtörtént, ezek uniós finanszírozásban valósulhatnának meg.
A tervek alapján több százmilliárd forint összegben valósulnak meg fejlesztések Budapesten a 2021-es évben. A tervezett projektekről és az ezekhez szükséges forrásokról Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár beszélt. Közben Karácsony Gergely főpolgármester szintén megszólalt hétfőn: bejelentése szerint több kerülettel közösen indít tájékoztató kampányt Budapest helyzetéről a fővárosi önkormányzat, az akcióval erősíteni kívánják a város közösségét és rábírnák a kormányt a megszorítások felfüggesztésére
Eredményesen lezárult a Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárás, az A-Híd Zrt. újíthatja fel nettó 18,8 milliárd forintért - írja a BKK közleményben.
Múlt héten számoltunk be a Wichmann-kocsma bezárásáról, a Kazinczy utca 55. szám alatti kultikus ingatlan helyére egy szállodát építenek. Egy szombati bejelentés szerint azonban védettséget kaphat az épület.
A Budapestet sújtó legutóbbi kormányzati döntés az iparűzési adó kkv-knak szóló megfelelezéséről már nem fér bele a főváros költségvetésébe, ezt már nem tudja kigazdálkodni. Ezért novemberben fizetésképtelenség léphet fel - írja a Népszava.
A kedd éjszaka megjelent közlöny szerint a Keleti pályaudvar területét érintő és azzal közvetlenül határos területek hosszú távú fejlesztésére készül a kormány.