Egyre többen követik szélsőségesen az ún. tiszta étkezés (clean eating) diétát, amelynek során csak organikus, bio vagy éppen kizárólag általuk egészségesnek hitt ételeket esznek. A Semmelweis Egyetem kutatása szerint például a divatmodellek több mint harmada hajlamos lehet az egészséges ételfüggőségre, pedig az ún. orthorexia nervosa akár súlyos egészségügyi problémákhoz is vezethet, olvasható az egyetem sajtóközleményében.
Azt is gondolhatnánk, hogy a munkamánia előreviszi az embert a karrierépítés során. Ezzel szemben a valóság az, hogy ez egy olyan függőség, ami inkább felemészt, mintsem felemel. Egy betegség, amit sajnos nem vesznek elég komolyan. A hátterében nem csupán különböző szükségletek, motivációk, elvárások, személyiségjegyek lehetnek, hanem olyan egzisztenciális, a létezésünkkel kapcsolatos kérdések is, melyek megválaszolása mindannyiunk számára komoly kihívást jelenthet.
A dán Novo Nordisk gyógyszergyártó cég Ozempic és a Wegovy néven ismert elhízás, illetve cukorbetegség ellen kifejlesztett gyógyszerei egy JAMA Psychiatry folyóiratban megjelent friss tanulmány szerint az alkoholfüggőség kezelésében is hatékonyak lehetnek. A megjelent kutatás szerint ezek a szemaglutid hatóanyagú készítmények csökkenthetik az alkoholfüggőség miatti kórházi kezelések kockázatát - írta az USA Today.
A nyugati országok törekszenek diverzifikálni a rézpiaci beszerzési forrásaikat a legfontosabb szereplőnek számító Kínától, ez azonban költségnövekedést és az energetikai átállás késleltetését okozhatja - figyelmeztet a Wood Mackenzie. A természeti erőforrásokkal foglalkozó adatelemző cég szerint Kína teljes kiváltása a rézellátási láncban "megvalósíthatatlan" lenne, írta meg a Cnbc.
Az amerikai legfelsőbb bíróság 2018-as döntése óta, amely eltörölte a sportfogadás országos tilalmát, az online szerencsejáték robbanásszerű növekedést mutatott. Jelenleg 38 állam és a District of Columbia legalizálta a sportfogadást.
Az Economist Intelligence Unit (EIU) elkészítette a Trump Risk Index (TRI) mutatót, amely egy második Trump-elnökség lehetséges globális kihatását értékeli az egyes országok szempontjából. A leginkább az Egyesült Államok szomszédai és Németország aggódhatnak, az erős gazdasági kapcsolatok miatt Magyarországnak is van mitől félnie. Azonban a magyar kormány mellett szól a kedvező viszony a Rebulikánus Párttál.
Meghaladta az intenzív marihuánahasználók száma az intenzív alkoholfogyasztókét az USA-ban – számolt be az AP hírügynökség.
Az amerikai Igazságügyi Minisztérium történelmi jelentőségű lépést tett a marihuána szabályozásának enyhítése felé, amely elősegítheti a növény gyógyászati hasznosításának további kutatását - írja a Reuters hírügynökség. A bejelentésre a kannabisz-részvények árfolyama elszállt.
Örményország szerződést írt alá pénteken mesterlövészpuskák beszerzéséről a francia PGM céggel, valamint szándéknyilatkozatot örmény tisztek kiképzéséről.
Vang Ji kínai külügyminiszter optimizmusát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Európa egyre inkább „racionálisan látja” Kínát, miután spanyol, német és francia kollégáival találkozott. Kijelentette, hogy a kontinens is felismeri, hogy nem kell félnie Pekingtől, valamint Kína fejlődésétől, és hangsúlyozta, hogy a két régiónak a kölcsönös bizalmon és kölcsönös függőségen alapuló együttműködést kell folytatnia – írja az Euractiv.
A Meta kedden közölte, hogy korlátozni fogja a Facebookon és az Instagramon a tizenévesek által megtekinthető tartalmakat, mivel a vállalat egyre több olyan vádal néz szembe, miszerint termékei függőséget okoznak és károsak a fiatal felhasználók mentális jólétére.
Az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Josep Borrell pénteken arra figyelmeztette Kínát, hogy a gazdasági és kereskedelmi egyensúlytalanságokat orvosolnia kell, különben "a kelleténél jobban felgyorsulhatnak" Európa erőfeszítései a Kínától való függőségének csökkentésére.
Egy az uniós vezetők számára készített dokumentum arra figyelmeztet, hogy az Európai Unió 2030-ra nagymértékben függhet Kínától a lítium-ion akkumulátorok és üzemanyagcellák tekintetében, hasonlóan az ukrajnai konfliktus előtti, Oroszországtól való energiakitettséghez. Ahogy utóbbi esetében is Magyarország az egyik, az oroszoktól leginkább függő ország, úgy az akkumulátoripar felé mozduló gazdasági átrendeződéssel Kína felé is a magyar lehet az egyik legjelentősebb kitettség.
A 2021-es év egyik sztáriparágának számító kannabisz szektor a feledés homályába veszett a befektetők szemében a mögöttünk álló hónapokban, szépen lassan csordogáltak lefelé a legjelentősebb termesztő vállalatok részvényárfolyamai. A napokban azonban jött egy bejelentés a tengerentúlról, ami az alagút mélyén felvillanó fénysugárként vonzotta be ismét a befektetőket, elképesztő ralit generálva a kannabisz-részvényeknél.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter véleménycikkben értékelte a német kormány által két hete kiadott Kína-stratégiát. A politikus úgy látja, hogy Európának nem szabad egy gazdasági háborúba követnie az Egyesült Államokat, mert szerinte az az unió eljelentéktelenedését okozná, amelyre már így is nagy valószínűség mutatkozik. A német programot sok szempontból erőtlennek ítéli meg, de azt helyesli, hogy Magyarországhoz hasonlóan nem írják le a Pekinggel fenntartott gazdasági kapcsolatokat.
Az Európai Unió és Ausztrália nem tudta véglegesíteni a tervezett szabadkereskedelmi megállapodást, mivel a nézeteltérések - különösen a mezőgazdasági termékeket illetően - megoldatlanok maradtak.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Marco Rubio a Kreml narratívájába illő kijelentést tett.
Agrárium 2025: Kulcsfontosságú agrofood-konferencia Kecskeméten
Van, ahol már előre számolják az eurómilliárdokat.
Mit tehet az EU ebben a helyzetben?
Egyre több országban veti meg a lábát a magyar ételmentő startup.
Mit jelent az áfa-visszatérítés?