Kínai bank is szerepet vállalhat az E.ON-gázüzletágának MVM általi 870 millió euró értékű megvásárlásában. A napi.hu információi szerint az MVM részvényesei a mai napon jóváhagytak egy 300 millió euró értékű hitelszerződés megkötését a Bank of China-val.
Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. közgyűlése Horváth Pétert nevezte ki a földgáz divízió vezérigazgatói pozíciójára. A továbbiakban Baji Csaba elnök-vezérigazgató irányítja az MVM alaptevékenységéhez, a villamosenergia-termeléshez kapcsolódó területeket, aki az igazgatóság elnökeként továbbra is a társaságcsoport első számú vezetője. Az MVM Zrt. közgyűlése a vállalatcsoport földgázüzletágának jelentős növekedésére tekintettel úgy döntött, hogy önálló vezérigazgatót bíz meg a tevékenység irányításával.
A nemzeti fejlesztési miniszter koncessziós pályázati felhívást tett közzé a szénhidrogén-bányászat fejlesztésére és a geotermikus energia fokozottabb hasznosítására - számol be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Zsuga János, aki nemrég közös megegyezéssel távozott a központi gázvezetékeket birtokló, a MOL tulajdonában lévő FGSZ Földgázszállító Zrt. vezérigazgatói posztjáról, továbbra is a társaság igazgatósági elnöke marad - írja a Népszabadság.
Megindult a gázszállítás vasárnap a Mianmar-Kína gázvezetéken, amelynek építését a mianmari lakosság erőteljes ellenállása kísérte - jelentette a kínai állami média.
Összedőlt egy tengeri gázkitermelő platform egy része a Mexikói-öbölben, az egyesült államokbeli Louisiana partjainál, miután egy robbanást követően tűz ütött ki egy megrepedt kút miatt - közölték a hatóságok.
Távozik az FGSZ Földgázszállító Zrt. éléről Zsuga János. A gázipari szakember augusztus 1-től, közös megegyezéssel hagyja ott a MOL-csoporthoz tartozó társaságot - értesült a Népszabadság.
2012-ben tovább nőtt a világ energiafogyasztása, megközelítve a 12 500 millió tonna olajegyenértékes szintet. Habár Észak-Amerika és Európa évről évre kevesebb energiahordozót használ fel, a világ többi részén folyamatosan növekszik az energia iránti igény. A fejlődő országok az elmúlt évben már 27%-kal több energiát fogyasztottak el, mint az OECD tagállamai. A világ legnagyobb energiafogyasztója Kína, amely 2012-ben a globális energiafogyasztás több mint egyötödéért felelt - derül ki a BP nemrég publikált statisztikai kiadványából.
Kormánydöntés született arról, hogy a fejlesztési miniszternek olyan szabályozást kell alkotnia, amely alapján a gázkészülékek, -vezetékek és -csatlakozók műszaki biztonsági felülvizsgálatának költségét a szolgáltatók állják majd, és nem terhelhetik rá a fogyasztókra - közölte a Fidesz rezsicsökkentésért felelős parlamenti képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Nemsokára gázhajtású autóval és busszal utazunk, az árukat pedig többségében gázhajtású vonatokon és hajókon szállítjuk majd? Nem lehetetlen, sőt a csillagok szerencsés együttállása esetén a gázüzem 1-2 évtized alatt elterjedhet, főként Európában és az USA-ban hódíthat gyorsan a most még egzotikusnak tűnő hajtásmód, áll a Citi elemzésében. A gázforradalom a közlekedésben éreztetheti hatását a leggyorsabban, a gáz felhasználásának elterjedését nagyban segítheti új mezők feltárása és nyersanyag árának további csökkenése. Az elmúlt hónapok eseményei alapján akár a korábban vártnál jóval gyorsabb lehet a gazdaság átállása kőolajról földgázra.
Magyarország tudomásul veszi a Shah Deniz konzorcium döntését, ugyanakkor annak a lehetőségét is megvizsgálja, hogy a belső piaci integráció előrehaladtával a már létező vezetékeken és interkonnektorokon keresztül Magyarországra is érkezzen azerbajdzsáni eredetű földgáz - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI-vel.
A Nabucco Gas Pipeline International GmbH pénteken sajnálatát fejezte ki, hogy vezetéke, amely a tervek szerint a Shah Deniz mező évi 10 milliárd köbméternyi gázforrását szállította volna Európába, nem valósulhat meg - számol be az MTI.
A Nabucco bukása nem csak arról szól, hogy lesz-e olcsóbb gáz Magyarországon, a vezeték alapvető fontossággal bírt volna a térség gazdasági-politikai önrendelkezésének erősítésében. A projekt nélkül továbbra is fennmarad Kelet-Közép-Európa nagyarányú orosz gázfüggősége, miközben az azeri gázforrást elnyerő TAP-vezeték egy olyan piacot céloz meg, ami a Nabuccón keresztül is elérhető lett volna.
Az OMV egyelőre lezártnak tekinti a Nabucco csővezeték-projektet a jelenlegi formájában, ugyanakkor nem zárja ki egy vezeték megépítését saját fekete-tengeri lelőhelyéhez - mondta Gerhard Roiss vezérigazgató hírügynökségi beszámolók szerint egy bécsi sajtótájékoztatón.
Az E.ON Földgáz Storage Zrt. (EFS) kiemelt figyelmet fordít arra, hogy négy földgáztárolója a legmagasabb színvonalú üzemi és biztonsági állapotban legyen, amikor sor kerül a tulajdonosváltásra, és a cég az E.ON-tól az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-hez kerül át - mondta Axel Wietfeld, az EFS Zrt. igazgatóságának elnöke az MTI-nek.
Az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottsága mérsékelné a hét elején bejelentett "második Varga-csomag" bányajáradék emelésére vonatkozó passzusait annak érdekében, hogy ne kerüljön veszélybe a kormány rezsicsökkentési akciója - derül ki a Parlament honlapján megjelent módosító javaslatból.