framatome

Veszélybe került Paks II.? - Súlyos üzenetet küldött Szijjártó Péter

Veszélybe került Paks II.? - Súlyos üzenetet küldött Szijjártó Péter

„Egész egyszerűen felháborító és elfogadhatatlan” az, hogy a német kormány két zöld minisztere „ki tudja milyen politikai, vagy ideológiai okból blokkolja” a Paks II. vezérlőrendszereihez egy exportengedély kiadását a német Siemens Energy részére – fakadt ki a mai budapesti sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A német kormányzati magatartás a jelek szerint egyelőre blokkolja, hogy a Roszatom a német-francia konzorciummal leszerződve teljesíteni tudja a vezérlőrendszer megépítését. A miniszter kijelentése néhány órával azután érkezett, hogy Orbán Viktor kormányfő a közrádióban leszögezte: semmilyen nukleáris szankcióhoz nem járul hozzá a magyar kormány az Oroszországgal kapcsolatos fellépés során, ami akadályozná például a Paks II. megvalósulását.

Amerika titokban egy kínai atomerőmű körül vizsgálódott

Amerika titokban egy kínai atomerőmű körül vizsgálódott

„Radiológiai veszélyről” figyelmeztette egy kínai erőmű francia üzemeltetője az Egyesült Államok kormányát, Amerika pedig egy hetet töltött a jelentés kivizsgálásával – állítják a CNN bennfentes forrásai.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.