Nincs erő a forintban
Tegnap nem sikerült a 310-es lélektani határ alatt maradnia a forintnak, ma azonban ismét megpróbálkozhat az áttöréssel, de hiába. Közben az euró megint egy kicsit erősödni tudott a dollárral szemben.
Tegnap nem sikerült a 310-es lélektani határ alatt maradnia a forintnak, ma azonban ismét megpróbálkozhat az áttöréssel, de hiába. Közben az euró megint egy kicsit erősödni tudott a dollárral szemben.
Ma folytatódik a forint erősödési hulláma, és elérte az euróval szembeni árfolyam a 310-es szintet. Ezzel háromhetes csúcsról beszélhetünk, sőt azt is meg kell jegyeznünk, hogy immár sorozatban a nyolcadik egymást követő kereskedési napon erősödik a forint. Ilyet idén csak egyszer láttunk májusban.
Eddig elég eseménytelenül telik a forint napja, az euróval szemben egész nap a 311-es szint felett várta az árfolyam az MNB kamatdöntését, azonban ez sem váltott ki érdemi reakciót. A dollár eközben őrzi erejét, a dollár-forint kurzus változatlanul 300 felett tartózkodik, míg az euróval szemben új 14 éves csúcsra tört a mai kereskedésben az amerikai deviza.
Hétfő este újabb lendületet kapott a dollár a vezető devizákkal szemben az amerikai jegybankelnök szavai láttán, így az euró a dollárral szemben immár csak 4%-ra jár a bűvös paritástól. A forint bár szépített péntek óta az euróval szemben, ez nem volt elég ahhoz, hogy érdemben eltávolodjunk a 300-as dollárárfolyamtól. Hétfő éjjel ennek közelében ragadt az árfolyam.
Gyengüléssel kezdett péntek reggel a forint az euróval szemben, viszont a közös európai fizetőeszköz a dollárral szemben is erősödött, így a dollár-forint árfolyam 300-ig korrigált vissza. Igazán lényeges makroadat ma sem jelenik meg, várhatóan év végi hangulatban csordogálnak majd a devizapárok.
A nap jórészt a dollár-forint árfolyamról szólt, mely 14 év után ment 300 fölé. Közben a nap második felére a forint lábra kapott az euróval szemben, ez kicsit ellensúlyozta a dollár szárnyalását.
Este a Fed a vártnak megfelelően 25 bázisponttal emelte az irányadó rátát, azonban talán a vártnál kevésbé volt óvatos a hangnemmel és a jövő évi kilátásokkal kapcsolatban. A döntés után a dollár azonnal szárnyalni kezdett.
Kedden a nap legnagyobb részében a 314,5 körüli szinten maradt a forint az euróval szemben, azaz négyhavi mélyponton. A tegnap a dollárral szemben elért 15 éves mélypontról viszont kicsit szépíteni tudott a magyar fizetőeszköz, mivel a dollár a napközbeni erősödés után kicsit gyengült estére. A piacok alapvetően kiváró üzemmódban vannak a Fed szerda esti kamatdöntése, a friss gazdasági előrejelzések és Janet Yellen Fed-elnök sajtótájékoztatója előtt.
Minimális erősödéssel kezdi a hetet a forint, így kicsivel 315 alatt indul a hétfői kereskedés. Közben a török líra megint zuhan, az orosz rubel viszont szárnyalással kezdett az olajár emelkedésének köszönhetően.
Jövőre mintegy 400 milliárd forinttal lehetnek alacsonyabbak a költségvetés adósságszolgálati kiadásai az MNB lépéseinek köszönhetően - mondta Matolcsy György egy hétfői parlamenti meghallgatáson. A jegybankelnök kiemelte, hogy a jövőben is fenn kívánják tartani a laza monetáris kondíciókat, ugyanakkor fontos a forintárfolyam stabilitása.
Csendesen indul a pénteki kereskedés a devizapiacon azt követően, hogy tegnap az EKB kamatdöntése megrángatta a főbb devizákat. Délután a forint is benézett 315 fölé, majd onnan kapaszkodott kicsit vissza, az euró pedig ennél is nagyobb kilengéseket produkált.
Jövő márciustól csökkenti eszközvásárlási programjának havi keretét az EKB - jelentette be a jegybank csütörtökön. A döntés után komoly kilengések voltak a dollár piacán, a kezdeti gyengülés után hamar szárnyakat kapott az amerikai deviza az euróval szemben.
Romlott a hangulat szerda reggel a forint piacán, így elrugaszkodott a 313-as szinttől az euróval szembeni jegyzés. A reggeli gyengülés délelőttre megfordult ugyan, de az euróval szembeni jegyzés egyelőre nem tudott tartósan 313 alá süllyedni. A török líra eközben viszont második napja ralizik a dollárral szemben, ma már 1,4%-os erősödésnél tart.
Az átlagosnál nagyobb kilengések jellemzik a forintot kedden, miközben az euró ismét gyengülésbe kapcsolat a hétfői meglepő reakció után.
Lassan megint a 315-öt közelíti a forint az euróval szemben, amire nyár óta nem volt példa. Pedig azóta az S&P és a Moody's is felminősítette Magyarországot, azonban ezeknek a lépéseknek a pozitív hatását ellensúlyozta a nemzetközi hangulat változása. Persze a forint még így is viszonylag olcsón megúszta az utóbbi egy hónapot, de a globális kockázatkerülés alól teljesen nem tudja kivonni magát.
Csak néhány óráig volt remek erőben hétfő hajnalban a dollár a főbb devizákkal szemben az olasz népszavazási eredmény hatására, délelőtt óta az euró fokozatosan újra magára talált, sőt délután már szárnyalt. A hajnali dollár erő miatt 15 éves forintmélypontot láttunk vele szemben 298 közelében, de aztán itt is fordulat látszott. Hétfőn kora este a forint az euróval szemben 315 közelében négyhavi mélypontot tesztelt, majd gyorsan újra erőre kapott.
Csütörtökön 314 fölé emelkedett az euró-forint jegyzés, majd pénteken is ezen a szinten maradt a nap első felében. Délután aztán egyre jobban erőre kapott a forint, így már a 313-as szintet közelíti.
Reggel még kismértékben erősödött a forint az euróval szemben, délelőttre azonban fordult a szélirány, így már 314 felett járunk. Általánosságban gyengülnek a feltörekvő piaci devizák, a legdurvább esést a török líra szenvedte el.
Nem volt túl jó napja ma a forintnak. Az euróval szembeni jegyzések magyar idő szerint délután 5 órakor hirtelen 313 fölé ugrottak, ami négyhónapos mélypontot jelentett a forint számára, még úgy is, hogy rövidesen visszasüllyedt az árfolyam 313 alá. A dollárral szembeni árfolyam eközben átmenetileg 296 fölé emelkedett, és bár nem tartózkodott sokáig 296 felett, így is sikerült begyűjteni egy új 15 éves mélypontot a dollárral szemben.
A tegnapi gyengülést követően 311 felett indította a napot a forint az euróval szemben. Bár kora reggel volt egy kis forinterősödés, amikor az MNB ismét leszögezte, hogy nem tervezi az alapkamat további csökkentését, ez azonban hamar megszakadt. Délután aztán hirtelen 311,5 közeléből 312-ig emelkedett a kurzus, ami új négyhónapos forintmélypontot jelentett, innen azonban gyorsan korrigált az árfolyam, így megint visszakerült a 311,5-ös szintre.
Teljesen nyílt a szándék, a szervezők aktivitása kérdéses.
Soltész Bencét, az UniCredit Bank Hungary Zrt. private banking vezetőjét kérdeztük.
A BKK szerint minden rendben van.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.