Hétfőn már látszottak annak jelei, hogy végéhez közeledhet a forint erősödése, egyelőre kedd reggel is minimális elmozdulás látszik csak. A nagy erősödés és felülteljesítés után lassan aktuális is lenne egy korrekció, vagy legalább megpihenés. Utána viszont ha javul a nemzetközi hangulat, akkor akár 360 környékére is visszakapaszkodhat a magyar deviza.
A múlt héten nagyot erősödött a forint az euróval szemben, ezzel eltávolodott történelmi mélypontjától. Elvileg még lenne tér lefelé az euró árfolyamában, de az is benne van a pakliban, hogy innen fordulunk vissza.
A héten a Monetáris Tanács kamatdöntése után erős üzenetet próbált küldeni az MNB a piacnak azzal kapcsolatban, hogy szükség esetén kész lépni, ha az inflációs kockázatok ezt indokolják. A döntés óta a forint erősödik az euróval szemben, így távolodunk a történelmi mélyponttól. A magyar deviza rövid- és hosszútávú kilátásairól beszélgetett Orosz Márton, a Portfolio tartalomfejlesztési igazgatója Beke Károllyal és Weinhardt Attilával, a makro rovat elemzőivel.
A forint pénteken újabb fél százalékkal 362,5 körülig erősödött az euróval szemben, így a keddi MNB-döntés óta már mintegy 4 egységgel jutott közelebb a 360-as szinthez. Úgy látjuk, hogy a napokban kibontakozott forinterősödésben több fundamentális és technikai tényező játszhat fontos szerepet.
Az MNB keddi kamatdöntése és inflációs jelentése utáni üzenetek mellett határozott forinterősödést látunk az utóbbi 3 napban, így már közelebb jár az euróárfolyam a 360-as, mint a 370-es szinthez. Megnéztük, hogy most milyen technikai szintekre érdemes figyelni.
Pénteken is folytatja erősödését a forint az euróval szemben, lassan 363-hoz közelít a jegyzés. Ezzel továbbra is felülteljesítő a magyar deviza a régióban.
A forint folyamatos gyengítése mára szinte a hazai gazdaságpolitika része lett. Ezt a gyengítést azonban abba kell hagyni, ellenkező esetben „az euró bevezeti önmagát” – véli Zsiday Viktor befektetési szakember legújabb blogbejegyzésében.
Erősödik a forint az MNB keddi kamatdöntés óta, ráadásul felülteljesítő a magyar deviza a régióban. Az elmúlt két napban még a dollár erősödésének is ellent tudtunk állni, vagyis kezd gyanúsnak tűnni a forint erősödése.
Tovább emelkedett a forint elleni spekulatív pozíciók állománya az utóbbi egy hónapban, részben emiatt gyengült új történelmi mélypont közelébe a magyar deviza. Az elemzők egyelőre megosztottak az MNB keddi kamatdöntése után, mindenki azt találgatja, hogy a jegybank erős üzenete elég lesz-e ahhoz, hogy megfordítsa a gyengülő trendet. Abban a legtöbb szakember egyetért, hogy 370 felett már konkrét lépések jöhetnének az MNB-től, első lépésben az irányadó egyhetes betéti kamat megemelése.
Kicsit erősödött a forint az MNB keddi kamatdöntése után, és egyelőre szerda reggel is jó a hangulat. Ezzel most felülteljesítő a magyar deviza, hiszen a régiós devizák számottevően gyengültek a dollár erősödése mellett.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően nem változtatott a kamatokon az MNB Monetáris Tanácsa kedden és a döntést követő sajtótájékoztatón sem hangoztak el igazán erős üzenetek, az eddigi kommunikációját ismételte meg nagyrészt a jegybank.
A hétfői nagy forinterősödés után ma elsősorban az MNB kamatdöntésére, illetve az azt követő közleményre figyelhetnek a befektetők. A jegybanki üzenetek eldönthetik az irányt rövidtávon: további kapaszkodás vagy vissza a történelmi mélypont felé?
Délután három órától sajtótájékoztatót tart a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke és alelnökei – derül ki a kiküldött meghívóból. Egyelőre nem tudni, mi az esemény apropója a Monetáris Tanács döntése után.
Már tavaly is a szakadék szélén táncolt a forint, de idén jelentős lépést tehet előre, idézhetjük a régi viccet, ha a helyzet nem lenne teljesen komoly. Amennyiben van is szándék a hazai monetáris politika részéről a jelenlegi árfolyamszint megvédésére, akkor is komoly lépésekre lenne már ma is szükség, hogy a forint megússza a nagymértékű esést, legalábbis a technikai elemzés szinte minden jele erre mutat. A forint erejében érdekeltek úgy járhatnak, mint egy gyanútlan és felkészületlen turista, aki betér egy lehúzós, magyaros étterembe (ahelyett hogy meglátogatna egy valóban jó helyet).
Hétfő reggel kismértékű gyengüléssel kezdett a forint az euróval szemben, majd délelőtt erősödésbe kapcsolt a magyar deviza. A nemzetközi piacon Törökországra figyelnek elsősorban, a líra zuhanással kezdett a jegybankelnök hétvégi kirúgása után.
Kedden tartja kamatdöntő ülését a Monetáris Tanács, és az utóbbi hónapokkal ellentétben most biztosan nem lesz „unalmas” a döntés. Egyrészt jön a friss inflációs jelentés, melynek előrejelzéseiben a jegybank reagálhat az utóbbi hetek nemzetközi piaci folyamataira és az erősödő inflációs félelmekre. Utóbbi azért is érdekes, mert a gyengülő trendben lévő, és történelmi mélypontja közelébe süllyedő forint mellett már veszélyben lehet az ideiglenesen megugró, majd gyorsan normalizálódó infláció forgatókönyve.
Gyakorlatilag bármelyik pillanatban eljöhetett volna a forint új történelmi mélypontja csütörtökön, ugyanis 40 fillérre járt az euróval szemben ettől a szinttől este és pénteken reggel is benne volt még ez a pakliban, de aztán egy hullámszerű erősödéssel távolodott a veszélyzónától a magyar fizetőeszköz. Napközben 367-368 között hullámzott az árfolyam, miközben a dollár erősebb szinteken stabilizálódott, ez pedig általában nem jó előjel a forint teljesítményével kapcsolatban.
A tavaly kezdődött vírusválság a gazdaságot illetően lecsengőben van, a második félévben erős gazdasági felpattanásra számítanak az elemzők. A válságok végéhez közeledve a feltörekvő devizák, így a forint is erősödni szoktak, ám most gyökeresen más a helyzet. A nyugati világban, különösen Amerikában hosszú évek óta először felütötte fejét az inflációs félelem, amelynek hatására a hosszú lejáratú állampapírhozamok emelkedésbe kezdtek, a 10 éves amerikai államkötvény hozama már 1,7% felett van. A globális infláció megjelenése és az emelkedő hozamkörnyezet nyomás alá helyezte a jegybankot és a forintot is, ami már történelmi mélypontja közelében van. Mi lehet a játszma végkimenete? Erről kérdezte Hornyák Joci elemzőt Bence Balázs.
Ha gyakorlatban is kipróbálnád a forint kereskedést, tölts le egy demószámlát.
Erősödéssel reagált a forint a Fed döntésére szerda este onnan ma egyelőre nem tud tovább kapaszkodni, sőt délelőttre fordult a hangulat a piacon. A dollár ismét rákapcsolt, erre pedig a magyar deviza is gyengüléssel reagált.
Csütörtökön 10 bázisponttal emelkedett a tízéves amerikai referenciahozam, mely így 1,75%-on áll. Ez tavaly január óta a legmagasabb annak ellenére, hogy tegnap a Fed igyekezett megnyugtatni a piacot.