A stabil kezdés után a javuló nemzetközi befektetői hangulat mellett hullámszerű erősödést produkált a forint az euróval szemben, de ahogy annak esélyét előrevetítettük, tényleg falba ütközött a forint egy technikai alakzat miatt. Az árfolyam a pénteken is tesztelt 313 körüli szintről fordult.
Már reggel lendületesen indított a forint, aztán egész nap folyamatosan erősödött, így kora délutánra 314-ig száguldott, ami 1%-os felértékelődést jelentett reggelhez képest. Ebben szerepe lehet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tegnap esti szavainak, aki jelezte, hogy szívesebben látna 308-310 forintos szint közeli euróárfolyamot, ami jó hatással lehetne az év végi adósságrátára is. Szintén szerepet játszhatott a mai szép forint teljesítményben az, hogy az MNB ma reggeli jelzései szerint jövő év elején "nagy lépésekre" készülnek. Ez pedig hosszabb kötvények külföldiek felőli vásárlásán keresztül támogathatja a forint erejét. Közben a nemzetközi piacokon az olajárak szenvedése miatt a részvénypiaci hangulat is borongós, de régiós devizák mindegyike erősödni tudott, így részben régiós hatás is állt a forint erősödése mögött.
Általános "fellélegzési ralit" indított el a feltörekvő devizapiacokon az, hogy a Fed szerda este viszonylag puha hangvétel mellett emelte meg a kamatot és ez segített a forintnak is. A döntés bejelentése előtte ugyanis már 318 közelében járt az euróval szemben, majd utána 315,5 körülig visszaugrott, így egy fontos technikai támaszt kezdhet el ostromolni. Nagy kérdés, hogy az év végéhez közeledve és a jövőre beígért négy Fed kamatemelés árnyékában mennyire lesz tartós ez a feltörekvő devizapiaci erősödési hullám.
Szerda délelőtt és dél körül egy hirtelen forintesési hullám alakult ki a bankközi piacon, az euróval szemben, a második ilyennél 317,5-ig ugrottak a jegyzések. Késő délután már a harmadik gyengülési hullámot láthattuk, noha a nemzetközi piacokon inkább nyugalom, illetve optimizmus uralkodott. Aztán a Fed bejelentésének a hatására belehúzott a forint és egészen 315 közelébe erősödött az euróval szemben, itt viszont elfogyott a lendület és a jegyzések ismét 316 fölé kerültek.
A kedd reggeli kezdeti bizonytalanság után enyhe erősödést mutatott a forint az euróval szemben, majd ezt hullámszerű további erősödés követte azután, hogy kiderült: a mára előrevetített újabb MNB-s lazító lépések egyelőre elmaradtak. A délután második felében azonban visszafordult ez az erősödési folyamat, miközben a dollár folytatta masszív erősödési hullámát az euróval szemben.
Volatilis napon van túl a magyar deviza, ami mögött főleg világpiaci események állnak. Az amerikai dollár ma nagyot gyengült az euróval szemben, mert a felerősödött piaci volatilitás miatt a befektetők attól tartanak, hogy a Fed csak lassabb ütemben hajthatja végre a kamatemeléseket jövőre.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) technikai okokból, például a gépek és automaták igényeinek kielégítése, illetve a hamisítás hatékonyabb megelőzése érdekében döntött a húszezresek megújításáról - mondta Pataki Tibor, az MNB készpénzlogisztikai igazgatója az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Gyenge szinten ragadt a forint a csütörtöki látványosabb leértékelődés után. Egész nap nem tudott magához térni, a jövő keddi jegybanki kamatdöntő ülésre készülnek a piacon.
December 14-én kerülnek forgalomba az új húszezer forintos bankjegyek - közölte a Magyar Nemzeti Bank pénteken. A jelenlegi húszezer forintos bankjegyek 2016 végéig használhatók a készpénzforgalomban, bevonásuk pontos időpontjáról az MNB később ad tájékoztatást.
Egyre többen számítanak a forint gyengülésére, ráadásul a szerdai nagy esés után technikailag sem néz ki szépen a forint. A grafikon alapján középtávon 326-os árfolyam sem elképzelhetetlen, ami már majdnem történelmi mélypontot jelentene a forint szempontjából. Ráadásul hosszabb távon az MNB-nek sem biztos, hogy ellenére lenne a gyengébb forint, vagyis könnyen lehet, hogy nem fognak pánikolni az esetleges 320 feletti jegyzéseket látva.
Újra a kínai lassulással és az olajár-zuhanás hátterével kapcsolatos aggodalmak borzolják a nemzetközi pénz- és tőkepiaci befektetők idegeit, ez a nyugtalanság pedig a forint piacára is átterjedt. A reggel még minimális erősödéssel próbálkozó forint délelőtt elkezdett gyengülni, délután újabb gyengülési hullám alakult ki, amelynek nyomán a jegyzések 315,4-ig ugrottak. Ez új egyhavi forintmélypontot jelentett, majd minimális szépítés következett a nap végéig. A ma reggel közzétett magyar inflációs adatnak nem volt érdemi devizapiaci hatása, hiszen az adatok az MNB kamatpolitikájára is nagyjából semleges hatással járhatnak.
Jelentős kilengésekkel indult a hét a forint piacán, előbb gyengülni kezdett a magyar deviza, majd hamar magára is talált. A héten viszonylagos nyugalomra lehet számítani a devizapiacon, a befektetők megpróbálhatják kiheverni az EKB okozta sokkot, a jövő héten pedig a Fed gyújthatja be a rakétákat.
Az EKB kamatdöntése előtt egy téves hír, azt követően pedig a tényleges lazító lépések mérete, illetve tartalma okozott jókora pénz- és tőkepiaci kilengéseket világszerte. Ezek együttesen azt mutatják, hogy a felfokozott várakozásokat nem sikerült túlszárnyalnia, illetve "hoznia" saját döntéseivel az EKB-nak. Épp emiatt általános csalódás jelei mutatkoztak, pontosabban az, hogy már nagyon sokan pozícionálták magukat az agresszív EKB-lépésekre, így ezek elmaradása tömeges pozíciózárást okozott például az euró shortokban. A részvénypiacok zuhantak, az euró szárnyalt, a forint pedig esett, mivel az EKB-lazítás nem teremt olyan kedvező külpiaci környezetet, mint amiben sokan reménykedhettek. A délután második Fed elnökének szavaira a dollárt ütötték tovább, azaz az euró/dollár tovább kapaszkodott felfelé, a forint pedig továbbra is szenvedett.
Teljesen ledolgozta a forint szerdán a kedden elszenvedett esését az euróval szemben, hiszen a jegyzések szerda estére 311 közelébe süllyedtek. A forint mellett a dél-afrikai rand teljesített még ma különösen jól. Fontos lehetett a forint mai mozgásában az, hogy a délelőtt érkezett eurózóna inflációs adat még ráerősített azokra a befektetői várakozásokra, hogy határozott további lazító lépéseket jelent be csütörtökön az Európai Központi Bank. Ugyanígy segíthetett a forintnak szerda este az amerikai jegybankelnök beszéde, amely még mindig nyitva hagyta a lehetőségét annak, hogy a Fed esetleg csak jövőre kezdi el a kamatemelési ciklusát. A dollár néhány pillanat erejéig új közel 8 havi csúcsra ugrott, majd elkezdett gyengülni az euró ellenében.
Számottevően gyengült kedden a forint az euróval szemben, innen próbál szerda reggel magához térni. A hangulatot továbbra is elsősorban a külföldi hírek határozhatják meg, a régiós versenytársak mellett az euró-dollár keresztárfolyam alakulása lehet kulcsfontosságú.
Több mint két éve nem látott szintre esett a forgalom a forint piacán októberben, amiben annak is szerepe lehet, hogy az utóbbi hónapokban nagyon megosztottak a befektetők a magyar deviza kilátásait illetően. Ráadásul nyár óta egyre szűkebb sávban mozog az árfolyam, így nehéz vele pénzt keresni.
A forint euróval szembeni árfolyama gyakorlatilag 4 napja szinte mozdulatlan. Nagyobb izgalmakat láthatunk a dollár-forint kurzusában és a svájci frank piacán.