Megkezdődhet Finnország eddigi legnagyobb akkumulátoros energiatárolójának építése, miután a projekt megkapta a végső befektetési döntést (FID). A 70 megawattos rendszer, amely két órányi áram tárolására lesz képes, várhatóan jövő év második felében áll üzembe. A növekvő negatív áramáras időszakok és a magas volatilitás egyre nagyobb piacot jelent az energiatárolási megoldásoknak, amit a befektetők is érzékelnek - írta meg a Bloomberg.
A finn és észt rendszerirányítók megállapodtak az Estlink 2 villamos összeköttetés javítási költségeinek megosztásáról, hogy minél hamarabb helyreállítsák a két ország közötti energiakereskedelmet - írta meg a Reuters.
Újabb tenger alatti kábel sérült meg a Balti-tengerben, a svéd Gotland sziget közelében. A Finnország és Németország között húzódó kommunikációs vezeték a svéd gazdasági övezetben rongálódott meg, ami miatt a hatóságok vizsgálatot indítottak - számolt be a Bloomberg.
Az észt haditengerészet fokozott készültségben őrzi a Balti-tenger infrastruktúráját, és kész fellépni a potenciális fenyegetést jelentő hajókkal szemben, akár nemzetközi vizeken is - közölte a Reuterssel egy, a Finn-öböl forgalmas hajózási útvonalán járőröző magas rangú tisztviselő.
Az orosz állami tulajdonú Rosztelekom vállalat bejelentette, hogy egy víz alatti távközlési kábel sérült meg a Balti-tenger alatt. A cég szerint a kár külső behatás következménye – írja a Reuters.
A kormány szigorítaná az ingatlanvásárlási szabályokat, hogy megakadályozza az ellenséges országok befolyásszerzését Finnországban. A javaslat elsősorban az orosz állampolgárokra vonatkozna, és várhatóan tavasszal kerül a parlament elé.
Bár a német vezetés hivatalosan még nem nyilatkozott az ügyben, de kormányzathoz közel álló iparági értesülések szerint új szerepet kaphat a 2022-ben felrobbantott Északi Áramlat 2 gázvezeték - értesült a Handelsblatt német portál. A tervek szerint a vezetékszakaszt a Finnországból származó zöld hidrogén importálására élesztenék fel hamvaiból. Nincs sok idő a döntés meghozatalára, ugyanis már a bíróság előtt van a Gazprom tulajdonában álló infrastruktúrát üzemeltető cég csődeljárási kérelme.
Espen Bart Eide norvég külügyminiszter a VG nevű helyi lapnak adott interjújában elmondta, hogy Norvégia erősíti a jelenlétét az orosz határ mellett.
A Lettország és Svédország közötti tenger alatti optikai kábel vasárnap reggel megrongálódott, a lett közszolgálati televízió szerint pedig külső behatás okozta a sérülést.
Az orosz-ukrán háború kitörése óta a Balti-tenger Európa egyik legérzékenyebb geopolitikai zónájává vált. A térség, amely Oroszország és a NATO-tagállamok érdekeinek metszéspontjában helyezkedik el, az elmúlt időszakban számos szabotázs, kémkedés és dezinformációs incidens helyszíne volt - tudósított az Army Recognition.
A finn Yle hírügynökség szemlézte azt az interjút, amit a finn parlament elnöke adott. Ebben arra figyelmeztette a világot, hogy a harmadik világháború már elkezdődött.
A litván légiforgalmi hatóság pénteken bejelentette, hogy GPS-zavar miatt a lengyelországi Varsóba irányították át csütörtökön a Ryanair egyik, eredetileg Vilniusba tartó járatát. Az eset újabb fejlemény a balti térségben tapasztalt navigációs problémák sorában, amelyek hátterében többen Oroszországot sejtik - írja a Reuters.
Hadihajók, repülőgépek és drónok bevetésével, Balti Őrszem néven új missziót indít a NATO azzal a céllal, hogy erősítsék a Balti-tenger alatti infrastruktúra - kulcsfontosságú energiavezetékek és kommunikációs kábelek - védelmét - jelentette be kedden Helsinkiben Mark Rutte NATO-főtitkár a szövetség térségbeli tagállamainak tanácskozása utáni sajtótájékoztatón.
A finn hatóságok által 2024 végén lefoglalt orosz olajszállító hajó legénysége további tenger alatti kábelek és csővezetékek megrongálására készült, miközben egy kínai teherhajót is gyanúsítanak hasonló cselekményekkel. A NATO-tagállamok vezetői Helsinkiben tanácskoznak a helyzet kezeléséről - írta meg a Reuters.
A NATO két hajót küld a Balti-tengerre azért, hogy ellenőrizze Oroszország víz alatti infrastruktúráját és kövesse az orosz "árnyékflotta" - vagyis adatszolgáltatás és szakhatósági ellenőrzés nélkül közlekedő hajók - mozgását a térségben – jelentette be pénteken a finn külügyminiszter.
Az ukrán NATO-tagság kérdése továbbra is napirenden van, miközben az ország vezetése erős biztonsági garanciákat kér partnereitől egy esetleges újabb orosz agresszió megakadályozására. A téma különösen aktuális Donald Trump visszatérésével a Fehér Házba, ami új helyzetet teremt a konfliktus diplomáciai rendezésében.
25 százalék büntetővámot jelentett be az elnök.
Három nap alatt 6 egység emelkedésben is volt, az euró ellenében.
Sok ínyenc a bárány fejét akarja, sőt igazi különlegességnek számít az állat szeme is.
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Mi történik Törökországban?