finanszírozás

Nyugtat az MNB: nem lesz újra túlzott eladósodás Magyarországon

Dinamikusan növekedtek a hitelkihelyezések az első fél évben, azonban a válság előtti időszakhoz képest nagy különbség, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2013-ban szerzett makroprudenciális mandátumával gátat tud szabni a túlzott eladósodottságnak - fejtette ki Fábián Gergely, a jegybank pénzügyi rendszer elemzéséért felelős igazgatóság vezetője az M1 aktuális csatornán.

Lemondott az MFB elnöke

Nagy Csaba vezérigazgatót választották meg az MFB új elnökévé, miután Lontai Dániel július 31-ei hatállyal lemondott igazgatósági tisztségéről.

Mintha nem is olasz lenne a CIB anyabankja

Nem sok nyoma van az Intesa Sanpaolo profitszámán annak, hogy az éppen most szenvedő olasz bankszektor vezető szereplőjéről van szó. Az elemzők által várt 741 millió euró helyett 901 millió euróra rúgott a társaság adózott eredménye a második negyedévben. A CIB anyabankja megerősítette: továbbra is 3 milliárd eurós osztalékot fizetne idei nyeresége után. A jó hírek ellenére 2,8%-kal esik a bank árfolyama a rossz olasz tőzsdei hangulatban.

Megérkezett a lengyel devizahiteles csomag

A bankok megelégedésére sikerült jól felvizeznie a devizahiteles csomagot a lengyel köztársasági elnöknek, így végül a magyar árfolyamrés visszatérítéséhez hasonló szellemiségű, közel 4 milliárd zloty költségű csomag állt össze a mai bejelentés szerint. Szárnyal az érintett bankok árfolyama.

10 000 befektetési alap engedélyét vonták vissza

A kínai felügyelet 10 000 befektetési alap engedélyét vonta vissza tegnap; a leszámolás része egy nagyobb kampánynak, amellyel az alulszabályozott kínai alapkezelői piacot akarják egy kicsit rendbe rakni.

Ma bejelentik a lengyel devizahiteles csomagot

Ma teszi közzé a devizahiteles csomagra vonatkozó javaslatát a lengyel köztársasági elnök hivatala, ebben azonban nem lesz kötelező konverzió - értesült a Reuters. A hírre többnyire emelkedik a lengyel bankok árfolyama a varsói tőzsdén.

A második legnagyobb német bankot is utolérte a végzete

Ahogy a bank július végi közleménye már utalt rá, az elemzői várakozásnak megfelelő, 209 millió eurós adózott eredményt ért el a Commerzbank a második negyedévben. Ez harmadával kisebb, mint az egy évvel ezelőtti profit. A gyorsjelentés legfontosabb újdonsága az, hogy a bank közölte: a nehéz körülmények miatt jelentősen elmaradhat idei nyeresége a tavalyi 1,06 milliárd eurótól.

Ghánába deportálhatják a világ egyik legnagyobb csalását elkövető bankárát

Bocsánatot kért a londoni kereskedő, aki 1,4 milliárd angol fontnyi veszteséget okozott a UBS-es karrierje alatt. Hozzátette, hogy a bankok még nem tettek eleget ahhoz, hogy bízni tudjanak bennük az emberek. A ghánai születésű bankárt most, hogy kiengedték a börtönből, jó eséllyel kiutasítják az Egyesült Királyságból.

Adósodik a magyar: nyakunkon az újabb "devizahiteles" válság?

Miután ismét beindult a lakossági hitelezés Magyarországon, egyre többen teszik fel nekünk az alábbi három kérdés valamelyikét: 1. nem vált ismét túlzottá a lakossági hitelfelvétel? 2. Mennyivel ugranak majd meg a törlesztőrészletek, ha az MNB durva kamatemelésre kényszerül? 3. Veszélytelenebbek-e az új forinthitelek, mint a régi devizahitelek voltak? Most igyekszünk ezekre válaszolni.

Trump béníthatja meg az iráni megállapodást

A britek EU-s kilépése és Trump esetleges elnökké választása miatt hiába kaptak engedélyt az európai bankok, hogy Iránnal üzleteljenek, félnek visszamenni a perzsa országba - írja a Reuters.

Jól bebukta a nyugdíjpénzt a világ legnagyobb alapja

Nem zárult jól március végével a világ legnagyobb nyugdíjalapjának pénzügyi éve. A japán nyugdíjalap 3,8%-os negatív teljesítményről számolt be, ez 51 milliárd dolláros bukót jelent, főként a turbulens piaci környezetnek köszönhetően - írja a Bloomberg.

Egyetlen ábra arról, mivel is tartozunk mi a bankoknak

A devizahitelek másfél évvel ezelőtti forintosítása óta nem érdemes a lakossági hiteltartozások devizanem szerinti megoszlásáról beszélni, annál érdekesebb viszont az alábbi ábra, amely a hitelek felhasználás szerinti megoszlását mutatja.

Erős és gyenge bankok: megjöttek a stresszteszt eredményei

Pénteken késő este közzétette a megvizsgált 51 európai nagybank, köztük az OTP stressztesztjének eredményét a londoni székhelyű Európai Bankhatóság (EBA). Idén nem osztottak ki "megbukott" osztályzatot, de három bank (az olasz Monte dei Paschi, az ír Allied Irish Banks és a brit Barclays) a kelleténél rosszabbul szerepelt. Az eredmények összességében megnyugtatóak lehetnek a piac számára, hiszen az európai bankszektor tőkehelyzete nagyot javult az elmúlt években. Bebizonyosodott, hogy az UniCreditnek és a Raiffeisennek tényleg van mit javítania a tőkehelyzetén, de ők is vették az akadályokat.

Jól jártál, ha nyugdíjpénztárra bíztad a pénzedet

Még nincs vége az évnek, mégis több nyugdíjpénztár már megérdemelten hátradőlhetne, ugyanis sokan július közepére hozni tudták azt a teljesítményt, amit tavaly egész évben produkáltak. Az önkéntes kasszák között van olyan portfólió, ahol már 5% feletti hozamnak örülhetnek a tagok, mégis a magánkasszák teljesítenek a legjobban, ott a négyből három pénztár is tudta hozni az 5%-os szintet.

Elzárja az új ügyfelek elől az egyik legmenőbb alapját a Vanguard

Elzárja a Vanguard, a világ második legnagyobb alapkezelője, a 30 milliárd dollárt kezelő osztalékalapját új ügyfelek elől. Az alap az elmúlt hat hónapban körülbelül 3 milliárd dollárnyi friss tőkét kapott, az elmúlt három évben pedig megduplázódott az eszközállománya. Az osztalékfizetés viszont nem tudja tartani a lépést az ügyfelek érdeklődésével - írja a CNBC.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.