finanszírozás

Tízezrek elbocsátását lengette be a Deutsche Bank vezére

Több tízezer állást szüntethet meg a technológiai változások miatt a Deutsche Bank - mondta a Financial Timesnak John Cryan vezérigazgató. Ez az eddigi legegyértelműbb jelzése a legnagyobb német bank vezérének a hosszú távon várható elbocsátásokról. A bank eddig 4000 embert küldött el a 2015 végén jelzett 9000-ből ötéves szerkezet-átalakítási terve alapján.

Milliós bírságok két takaréknak

A Pátria Takarékszövetkezet 6,5 milliós, a Fókusz Takarékot pedig 1,5 millió forintra bírságolta az MNB - derül ki a jegybank közleményéből.

Még soha nem láttak ilyet a CIB anyabankjánál

A 636 millió eurós elemzői várakozásokat némileg meghaladó, 640 millió eurós harmadik negyedéves eredményt ért el az Intesa Sanpaolo. A CIB anyabankja megerősítette 3,4 milliárd eurós osztalékkifizetési célját az idei év nyeresége után.

Jól járhatnak, akik most keresnek állást a befektetési bankoknál

Elharapózhat a verseny a munkaerőpiacon az európai és az amerikai befektetési bankok között, miután gyors növekedésbe kezdtek az európai pénzintézeteknél elérhető alkalmazotti fizetések. A bérek emelkedése több évnyi stagnálás után indult meg - írja a Bloomberg.

Forradalom a magyar biztosítóknál: megjelentek a felforgatók

A biztosítóknál is digitális forradalom zajlik, van olyan terület - például a KGFB - , amely teljesen átalakul már most, és a biztosítókon is múlik, hogy ugyanez az átalakulás lezajlik-e más területeken is - mondta Pandurics Anett MABISZ elnök a szövetség konferenciáján tartott előadásban. Az elnök a biztosítók előtt álló kihívásokat, illetve a biztosítási piac legfontosabb eredményeit foglalta össze.

Elengednék a devizahitelesek tartozásának egy részét

A következő fél év alkalmat teremthet az úgynevezett elsétálási jog magyarországi bevezetésére - mondta a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, Schadl György a Magyar Időknek, amely úgy tudja, az elsétálási jog bevezetése már felmerült a kormányzat berkeiben is.

Hidegzuhany az autósoknak a kötelező biztosításoknál

Átlagosan 27%-os tényleges díjemelkedés vár a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkezőkre - mond ellent a Netrisk által ma reggel közzétett 14%-os adatnak a Biztosítás.HU. Az eltérés oka az lehet, hogy a Netrisk nem a tényleges várható átlagdíj-emelkedéssel számolt, hanem a tavalyi váltók átlagdíjával vetette össze a mostani váltók kalkulációit.

Újabb bankóriás fordít hátat a szénnek

Az HSBC bejelentette, hogy 2025-ig összesen 100 milliárd dollárral fogja finanszírozni az alacsony széndioxid-kibocsátású technológiákat és a fenntartható fejlődés más módjait. A bank új intézkedéseket vezet be, hogy támogassa a klímaváltozás elleni harcot - írj a Financial Times.

Bejelentették: 6 milliárdos alap indul, az OTP és a Mol már beszállt

Szerdán kezdi meg működését az East West European Venture Capital Fund, amely zártkörű és piaci szabályok szerint működő tőkealapként Magyarországon és Portugáliában fog befektetni. A kockázati tőkealap befektetői - többek között - az Eximbank Zrt., az OTP Bank Nyrt. és a MOL Nyrt. - jelentette be hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Sokkal nagyobbak a viharkárok, mint eddig gondoltuk

A biztosítók hétvégi összesítése nyomán több mint a négyszerese, 1,2 milliárd forint feletti az október 29-i vihar által okozott kár annak az összegnek, mint amit az addigi bejelentések alapján az első napi gyorsbecslés állapított meg. Az első napi 3200 kárbejelentés közel megötszöröződött a hét folyamán, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Ez a három biztosító népszerű most az autósok körében

A K&H, az Allianz és az Union tűnik az első napok tapasztalatai alapján az év végi gépjármű-felelősségbiztosítási kampány győztesének, legalábbis a piacvezető online biztosításközvetítő adatai alapján.

10 titokzatos család, akik a legnagyobb hatalommal bírnak a világon

Összeesküvés-elméletek gyártási szándéka nélkül is el kell ismerni, vannak olyan titokzatos és nagy hatalmú családok, akik ha akarják, könnyűszerrel tudják érvényesíteni akaratukat a gazdasági és politikai élet több területén is. Ezek a befolyásos családok többnyire már régóta fennálló banki és ipari dinasztiák sarjai, ahol a vagyon és a személyes kapcsolatok is adottak a befolyás fenntartásához. Megnéztük, mely családok alkothatják a tíz legnagyobb befolyással bíró családok listáját a világon.

Kiderült, kik vannak igazán oda a luxusért

Egy friss felmérés szerint idén 1200 milliárd eurót tesz ki a luxustermékek globális piaca, ami az ezredfordulós fiataloknak és a kínai fogyasztóknak köszönhető - írja a CNBC.

Hajtóvadászatba kezdett a Barclays vezére, de ő húzhatja a rövidebbet

Jes Staley, a Barclays vezérigazgatója ellen áprilisban indult nyomozás, miután állítólag megszegte az Egyesült Államok belső informátorait védő szigorú törvényeket. A bankvezér ki akarta deríteni, hogy ki küldte azokat a leveleket, amelyekben szabályszegéssel vádolják a pénzintézet egyik vezető bankárát - írja a CNBC.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.