Romlott Közép- és Kelet-Európában a vállalati szektor fizetőképességi helyzete 2023-ban. Kilenc országban emelkedett, Magyarországon két és félszeresése nőtt a fizetésképtelenségi eljárások száma. A régió gazdasági potenciálját várhatóan 2024-ben sem sikerül majd kiaknázni – állapította meg a Coface hitelbiztosító elemzése.
Botrányok sorozata rázta meg az utóbbi években a román biztosítási piacot, négy nagy szereplő is csődbe ment, amiért nem játszott tisztességesen a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) piacán. A csődhullámnak meglettek a következményei: milliárdos kárkifizetések, a kötelező biztosítási díjak emelkedése, majd befagyasztása, és egy új kgfb-törvény, amely igyekszik befoltozni a korábbi rendszer gyerekbetegségeit. Mindeközben a kötelező biztosítások szegmense továbbra is nagy koncentrációt mutat, a három legnagyobb biztosító társaság kezében van a romániai kgfb-portfólió mintegy 57%-a. Mi történt keleti szomszédunkban?
Kimutatta a madárinfluenza-vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye több állattartó telepén. Az érintett állományok felszámolása, valamint a járványügyi nyomozás folyamatban van - közölte a hivatal kedden közleményben az MTI-vel.
Három adminisztratív lépéssel is segíti a kormány azt, hogy a külföldiek, illetve a harmadik országbeli befektetők könnyebben és gyorsabban tudjanak cégeket alapítani Magyarországon – jelentette be szerdai közleményében a nemzetgazdasági tárca.
Az Opten legfrissebb adatai szerint 2024 februárjában a működő társas vállalkozások száma 515 ezer alá csökkent, az elmúlt hat hónapban továbbra is folytatódott a cégek számának csökkenése. Azonban a cégalapítások számának emelkedése biztató jel.
A magyar jegybank közleménye nyomán hétfőn arról írtunk, hogy tolódik a Novis Bizosító felszámolása. Akkori cikkünket a biztosító most azzal pontosította: nem arról van szó, hogy az illetékes szlovák bíróság egyszerűen csak lassan haladna a Novis felszámolásának elrendelésével, ugyanis még a tevékenységi engedély visszavonásáról szóló szlovák jegybanki döntés is jogvita tárgya.
Bár a pozsonyi Novis Biztosító engedélyét közel háromnegyed éve visszavonták, a bíróság még nem rendelte el a felszámolást. Az MNB a közjó védelmében már évekkel ezelőtt megtiltotta az itthon határon átnyúló társaság életbiztosításainak hazai forgalmazását, de a 4700 magyar ügyfél közül sokan még mindig fizetik díjukat. A mostani bizonytalan helyzetben érdemes az ügyfeleknek alaposan megfontolniuk a szerződésükkel kapcsolatos döntéseiket - hívta fel a figyelmet honlapján az MNB. UPDATE: szerdán pontosító szándékú tájékoztatással regagált a Novis Biztosító az MNB közleményére.
Felszámolási pert készül indítani a Deutsche Bank Hongkongban az ingatlanfejlesztő Shimao Group ellen, miután a cégcsoport nem teljesített egy offshore kötvényfizetést.
Többéves cégbezárási csúcsok dőltek meg tavaly Magyarországon, és bár az év második felében látható némi enyhülés, historikusan nézve továbbra is sok cég fejezi be a működését. Emiatt még az idén is csökkenhet a vállalakozások száma. A gazdasági problémák pontosan leképeződnek a statisztikákban, az idén pedig tovább csökkenhet a magyar vállalkozásállomány. Alföldi Csaba, az Opten céginformációs szakértője szerint az tekinthető pozitívumnak, hogy a cégek nem csőstül húzzák le a rolót.
A Tokyo Shōkō Research jelentése szerint a japán vállalati csődök száma 2023-ban jelentősen megnőtt, és négy év után először meghaladta a 8000-es felszámolási számot.
A kínai pénzügyi piacok instabilitását tovább fokozhatja, hogy egy hongkongi bíróság elrendelte a China Evergrande Group, a világ legeladósodottabb ingatlanfejlesztőjének felszámolását. Linda Chan bíró azt követően hozta meg ezt a döntést, hogy az Evergrande nem nyújtott be életképes szerkezetátalakítási tervet, annak ellenére, hogy több mint két éve nem teljesítette a kötvények törlesztését, és több bírósági tárgyaláson is részt vett.
Elindult a felszámolási eljárás az Update jogutódjának számító Free Group Zrt. ellen, amelynek Schobert Norbert a névváltoztatás óta már csak a cégvezetője volt - írta meg a Blikk. A céggel azonban, ahogy korábbi cikkünkben írtuk, nem most kezdődtek a gondok. Tavaly a GVH megállapította, hogy a Norbi Update termékek forgalmazója több szempontból is megtévesztette a fogyasztókat, ezért a vállalkozás 40 milliós bírságot kapott. Később kiderült az is, hogy részletfizetést kért a cég, de már a legelső részletet sem teljesítette határidőre.
Vasárnap újabb csapásokat mértek az amerikai és brit erők a jemeni húszi lázadókra, ezúttal Hodeida kikötővárosnál - közölte az Irán támogatását élvező síita felkelő mozgalom.
Csődöt jelentett a Zhongzhi Enterprise Group kínai árnyékbanki konglomerátum, mivel az egyre mélyülő kínai ingatlanválság közepette képtelen volt visszafizetni adósságait - számolt be a CNBC. A cégnek olyan vagyonkezelési termékei voltak, amelyeket Peking már hosszú ideje nem nézett jó szemmel.
A Nébih laboratóriuma a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét ezúttal Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, korábban még nem érintett területén mutatta ki. Az állomány felszámolása jelenleg is zajlik, közölte a Nébih.
A lengyel kulturális és örökségvédelmi miniszter a közmédia felszámolásáról döntött - ezt maga Bartlomiej Sienkiewicz jelentette be szerdán az X közösségi felületen az MTI szerint.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.