A járvány miatt bevezetett egyik adósvédelmi intézkedés, a hitelmoratórium következményeit eltérően látják a hitellel rendelkező háztartások – derül ki a K&H felméréséből.
A járványhelyzet alatt, aki csak tehette, otthonról dolgozott. Ez a legtöbb cégnek és munkavállalónak komoly kihívást jelentett. A Pénzcentrum kíváncsi volt arra, mi volt a legnehezebb az elmúlt hetekben a dolgozók számára és hogy mit várnak a munkaadóktól a jövőben, ezért felmérést készítettek.
A koronavírus-válság közepette is csak a magyarok tizede tervez előre költéseivel, nagy részünk pénzügyi tudatossága alacsony szintűnek mondható – derítette ki a Cofidis friss Hitel Monitor kutatása.
Egy friss kutatás eredményei szerint az emberek nem pótolták otthon azt az alkoholmennyiséget a koronavírus miatti korlátozások idején, amit éttermekben vagy szórakozóhelyeken ittak meg – számol be a hírről a Reuters.
Míg márciusban az emberek 76 százaléka vette biztosra, hogy intenzív járvánnyal kell majd szembenéznie Magyarországnak, májusban már csak a negyedük gondolta ezt és a folyamatos szakértői figyelmeztetések ellenére az embereknek csak 58 százaléka tippeli azt, hogy Magyarországot eléri a járvány második hulláma - ez derül ki a Publicus Intézet felméréséből, amit a Népszava megrendelésére készített.
A koronavírus-járvány miatt kevesebb ellátás jut a más betegségektől szenvedő pácienseknek - olvasható az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn közzétett felméréséből, amelyet májusban végeztek a világ 155 országban.
Miután a fővárosban is megszűntek a kijárási korlátozások, megnyílt a lehetősége annak, hogy az elmúlt hónapokban jellemzően home office-ban dolgozó irodai alkalmazottak visszatérjenek a korábbi munkahelyeikre. Sok cég tervezi is ezekben a napokban, hetekben az irodák részleges vagy teljes újranyitását, más-más tempóban, más-más szempontok alapján. Nagyszabású felmérésbe kezdtünk annak érdekében, hogy kiderüljön, mit gondolnak minderről a magyar munkavállalók. Töltsd ki kérdőívünket!
Eltérő mértékben érintik a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek Magyarország különböző régióit az Intrum új, regionális fizetési indexe alapján (IRFI). A gazdaságilag fejlettebb régiókban kétszer akkora volt a visszaesés, mint a kevésbé fejlett északi és keleti térségekben, de a lakosságnak mégis itt fájhat jobban a válság.
A Reuters és az Ipsos által végzett közös kutatás eredménye szerint az amerikaiak kevesebb mint kétharmada gondolkodik abban, hogy beoltassa magát a koronavírussal szemben, ha egyszer lesz vakcina – számol be a hírről a MarketWatch.
A Training Hungary a koronavírus-járvány és az arra adott korlátozó intézkedések, valamint a várható gazdasági visszaesés kapcsán felmérést készített a hazai vállalatok körében arról, hogyan, milyen intézkedésekkel reagáltak a járványhelyzetre és a válságra, történt-e bércsökkentés vagy létszámleépítés, fejlesztettek-e termékeket vagy szolgáltatásokat kifejezetten a járvány miatt, és hogy mire számítanak a következő hónapokban, a felmérés médiapartnere a Portfolio. Az első körös felmérésre idén március végén, a másodikra a húsvét előtti időszakban került sor, a mostani, harmadik felmérésre pedig május közepén került sor. A legfrissebb, a járvány miatti korlátozások bevezetését követő, húsvét utáni időszakra vonatkozó, több mint 300 hazai vállalkozás válaszain alapuló felmérésből kiderül, hogy a vállalatok elsősorban egészségügyi és HR-jellegű döntéseket hoztak a járványhelyzetre reagálva, utóbbiak azonban már a költségcsökkentést is szolgálták, létszámleépítésre és bércsökkentésre is sor került. Sajnos olyan vállalkozások is vannak, amelyek a válságnak már ebben a korai fázisában is csődközeli helyzetbe kerültek.
Két nap múlva lezárul a Semmelweis Egyetem által levezetett országos, reprezentatív koronavírus felmérés és az eddigi adatokból úgy tűnik, hogy a végeredmény is hasonló lesz, mint amit a tesztelés első szakaszában láthattunk – mondta el Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora az Index tudósítása szerint.
Aki elmegy a koronavírus-szűrésre, a családját is védi - mondta a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője az M1 aktuális csatornán szerda este, hozzátéve, hogy őszig biztosan nem lesz nagy koronavírus-járvány, mert az emberek betartják a szabályokat, nyáron erősödik mindenki immunrendszere, a vírus pedig nem szereti a meleget és az ultraibolya-sugárzást.
Még „a szakmabelieket is meglepték” az országos reprezentatív koronavírus felmérés első felének adatai, „én magam is ötszörös előfordulási gyakoriságra számítottam” – ismerte be az ATV Egyenes Beszéd című kedd esti műsorában Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.
Március 22-e óta több mint 350 ezren töltötték ki a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) munkatársai által üzemeltetett magyar adatszolgáltató kérdőívet, amelynek válaszaiból a koronavírus várható terjedését próbálják prognosztizálni magyar kutatók - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága hétfőn az MTI-t.
Kétéves mélypontra eshetett az infláció áprilisban Magyarországon a koronavírus-járvány kellős közepén elsősorban az üzemanyagárak zuhanása miatt – vélik a Portfolio által megkérdezett elemzők. Ez az MNB-t is megnyugtathatja, hiszen újra a jegybanki célsáv alá csökkenhetett az áremelkedési ütem, bár van olyan szakértő, aki szerint a gyenge forint okozhatott akár kellemetlen meglepetést is.
Pest megyében már május elsején megkezdődtek a Semmelweis Egyetem vezetésével végzett országos koronavírus-felmérés szűrővizsgálatai, ma Fejér megyében, pénteken pedig Nógrád megyében is elindulnak a vizsgálatok. Révfülöp az első település, ahol már az összes kiválasztott személy eljött a szűrésre. A felmérés egy hét múlva zárul és május végére várhatók az eredmények.
Lezárult a felkérő levelek kiküldése az országos, reprezentatív koronavírus szűrővizsgálatra; összesen 17 778 ember kap meghívást a programban való részvételre - közölte a Semmelweis Egyetem kedden.
A magyar válaszadók 32 százaléka érzi úgy, hogy alulbiztosított a koronavírus negatív következményeivel szemben – derül ki a Generali Biztosító globális reprezentatív felmérésének hazai adataiból.
Hamarosan indul a Semmelweis Egyetem vezetésével zajló kutatási projekt, amely 18 ezer fő bevonásával készít reprezentatív felmérést itthon a járvány kiterjedéséről. A KSH most térképen közzétette a kutatás mintatelepüléseit és a szűrést végző egyetemek illetékességi területeit.