Rossz hírek a Vodafone-tól, szakad az árfolyam
Visszavágta éves várakozásait a Vodafone menedzsmentje a kedvezőtlenebbre forduló makrogazdasági környezet közepette azt követően, hogy a távközlési cég közzétette féléves eredményeit.
Visszavágta éves várakozásait a Vodafone menedzsmentje a kedvezőtlenebbre forduló makrogazdasági környezet közepette azt követően, hogy a távközlési cég közzétette féléves eredményeit.
Az olasz Intesa Sanpaolo hétfőn közölte, hogy eladja a teljes 5,1%-os részesedését a Nexi nevű fizetési vállalatból - írja a Reuters.
Legfrissebb energiapiaci fejleményként Ursula von der Leyen nemrég úgy fogalmazott, hogy az Európai Unió készen áll arra, hogy árplafon bevezetésére törekedjen az orosz olajra, az árszintről azonban még nem született döntés. Eközben Hszi Csin-ping kínai államfő a G20-csúcs előtt először találkozott Joe Biden amerikai elnökkel utóbbi hivatalba lépése óta, a találkozóra ma kiemelten figyelhetnek a befektetők. A találkozó során Biden többek között hangsúlyozta, hogy elkötelezett amellett, hogy nyitva tartsák a kommunikációs csatornát egymás között és hogy a két ország együtt tudjon dolgozni a sürgős globális kérdésekben. Újságírói kérdésre Biden úgy fogalmazott, hogy nem lesz új hidegháború, szerinte Kína nem fogja lerohanni Tajvant. Az európai börzéken óvatos emelkedést láthattunk, a magyar tőzsde is jól teljesített, míg a tengerentúlon vegyes mozgások látszottak, a korábbi emelkedésből végül lefordulat a tengerentúli börzék.
Egyértelmű, hogy az uniós szankciók gyengítik az orosz gazdaságot és Moszkva azon képességét, hogy tovább finanszírozza az Ukrajna elleni háborúját – jelentette ki Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő hétfőn Brüsszelben, az EU-tagállamok külügyminisztereinek tanácskozását követő sajtótájékoztatóján.
2022. november 14-én került sor Magyarország második EUR Zöld Kötvényének kibocsátására - közölte az ÁKK.
A Masterplast harmadik negyedéves eredményeit követően az MKB friss elemzéssel jelentkezett, melyben megismételt az október végén kiadott célárát és vételi ajánlását.
Németország államosítani fogja a Sefe gázimportőrt, korábbi nevén a Gazprom Germaniát - írja a Reuters a gazdasági minisztérium hétfőn kiadott közleményére hivatkozva. A tárca indoklása szerint a döntéssel a cél, hogy, megvédje a csődtől a vállalatot, és kiszorítsa belőle Oroszországot.
Évek óta érzékelhető egy generációváltás a vagyonkezelésben, a private banking következő generációját azok az ötvenesek jelentik, akik már teljesen másképpen állnak a pénzügyekhez, digitalizációhoz, vállalkozáshoz, hitelhez, vagy vagyonhoz egyaránt – mondta Bálint Attila, a Raiffeisen Bank privátbanki üzletágának vezetője a Portfolio-nak. A szakember szerint családi viszonyok bonyolultabbá válása miatt az örökhagyó valódi szándékának megvalósulása csak akkor biztosítható, ha azokat jó előre átgondolt és létrehozott speciális struktúrák és szabályrendszerek garantálják.
Jelentős érdeklődés látszik a magyar zöld eurókötvények iránt a piacon, a befektetők már több mint 2,75 milliárd euró értékben nyújtottak be ajánlatot – írja a Reuters. Ennek ellenére az ÁKK legfeljebb egymilliárdnyi ajánlatot fogadhat el.
Németország legnagyobb szakszervezete tárgyalásokat folytat a munkáltatókkal a mintegy 3,9 millió munkavállalót érintő bérmegállapodásról - írja a Bloomberg. A bértárgyalások eredménye kihatással lehet a európai inflációs folyamatokra, ezáltal az EKB monetáris politikájára is.
100 milliárd forintos keretösszeggel indítja el a Gyármentő Beruházási Hitelprogramot 2023. január 1-én az EXIM. Az új támogatott hitelprogramban az energiaválság hatásainak kitett magyar termelő közép- és nagyvállalatok számára energiahatékonysági és megújuló energia-termelő beruházásaihoz rendkívül kedvezményes, forinthitel esetén legfeljebb 5%-os, eurókölcsönnél 3,5%-os fix kamatozású hitel lesz elérhető.
Egy ritkán megismétlődő, de viszonylag könnyen elmagyarázható sztori szereplői most a Magyarországon működő régiós bankok. A jegybankok sorozatos kamatemeléseinek és a még utolsó lendületét élvező hitelezésnek köszönhetően valósággal felrobbantak a kamatbevételeik, a vihar viszont még nem érkezett meg: a nem teljesítő hitelek történelmi mélyponton vannak, az értékvesztések csak óvatosságból kezdtek el ismét emelkedni. Ebben a „kegyelmi időszakban” erős puffereket építhetnek a bankok az esetleges válságkezeléshez, legalábbis azok, amelyeket nem adóztattak túl működésük valamely fontos piacán. Még a menedzsmentkilátások sem nevezhetők borúsnak, inkább csak bizonytalannak.
A csütörtöki amerikai inflációs adat nagy változásokat hozott a nemzetközi piacokra. Ezek közül az egyik legfontosabb fejlemény, hogy az amerikai dollár azóta látványos lejtmenetben van. Ez átmenetileg erősítette a forintot is, azonban pénteken gyengült a hazai fizetőeszköz. Ez a gyengülési folyamat meglehetősen furcsa a nemzetközi piaci folyamatok tükrében, ezért elképzelhető, hogy magyarspecifikus tényező áll a háttérben. Az egyik ilyen lehet akár a német parlament keményebb fellépése a Magyarországnak járó uniós források ügyében. Emellett úgy tűnik, Magyarország és Németország között komoly feszültségi pontok épültek ki. Annak fényében is különösen érdekes a forint gyengülése, hogy a magyar állampapírpiacon hatalmas hozamesés következett be pénteken.
Csütörtökön masszív ralit láttunk a tőzsdéken, miután az Egyesült Államokból a vártnál kedvezőbb inflációs adatok érkezetek októberről, ami a dollár zuhanását és a részvénypiacok meredek emelkedését váltotta ki, miután a befektetők kevésbé szigorú jegybanki politikát kezdtek árazni az adatok hatására. Ezek után Ázsiában raliztak péntek hajnalban a tőzsdék, ráadásul az optimizmusra rátett egy lapáttal, hogy a Hong Kong-i kormány lazított a járványügyi korlátozásokon. Ami Európát illeti, pénteken is folytatódott az emelkedés, bár visszafogottabb mozgásokat lehetett látni. A tengerentúli tőzsdék szintén mérsékeltebb emelkedésekkel zártak, a Nasdaq volt pénteken kiemelkedő. Közben a kriptókat ismét bedöntötték a befektetők, miután csődeljárást jelentett az FTX kriptotőzsde.
Elhalasztják a Velencébe látogató turistákra kivetett díj bevezetését, mivel a város önkormányzata még nem fogadta el teljes egészében az ezzel kapcsolatos szabályozást - jelentette be pénteken Luigi Brugnaro velencei polgármester szóvivője.
Elkészült az új ukrán költségvetés, amelyben a 2023-as kiadások felére nincs fedezet. Jelentős reményeket fűznek az állami vagyon kiárusításához, valamint számos megszorítás közepette megpróbálja az ukrán állam a háborúhoz szükséges összeget is előállítani. Itt vannak a részletek a költségvetéssel és a privatizációval kapcsolatban.
A vártnál alacsonyabb, remélhetőleg tetőzésen túli amerikai inflációs adatra hatalmas dolláresés, hozamcsökkenés és részvénypiaci szárnyalás alakult ki a csütörtök délutáni-esti kereskedés során világszerte, és a kockázati étvágy hirtelen javulása eleinte a forintot is jócskán erősítette. Aztán a délután második felében és este újra esett a forint az euróval szemben, így a jegyzések a kerek 400-as szint fölé ugrottak vissza. Közben a dollár hanyatlása miatt vele szemben jócskán a 400-as szint alá bukott a kereskedés a bankközi forintpiacon. A forint visszagyengülésében szerepe lehet annak az óvatosság piaci magatartásnak is, hogy a német parlament ma késő este szavazhat a magyar EU-pénzek folyósítására kulcsfontosságú határozati javaslatról.
Az elemzői konszenzushoz képest meglepetésre kisebb mértékben nőttek az árak Amerikában: az előző év azonos időszakához képest mindössze 7,7 százalékos volt a növekedés, ami alacsonyabb a várt 8 százalékos értékhez viszonyítva, emellett szeptemberről októberre is lassult az árnövekedés üteme, valamint a maginflációs adatok is kedvezően alakultak. Az adatok publikálását követően zuhanni kezdett a dollár, és elképesztő szárnyalás indult a vezető tengerentúli tőzsdéken, amely a zárásra csak fokozódott. Rendkívüli nap volt ez a legtöbbet figyelt piaci termékekben, hiszen hatalmas változások zajlottak le pár óra alatt.
Az Európai Unió 250 millió euróval (100 milliárd forint) támogatja Moldovát, hogy megbirkózhasson az energetikai válsággal – közölte csütörtökön Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Chisinauban tett látogatása során.
Komolyabb emelkedésen van túl a BUX index szeptember vége óta, a forint pedig a történelmi mélypontok után a 400-as szint környékére erősödött vissza az euróval szemben. Megkérdeztük november elején is a hazai alapkezelőket havi rendszeres felmérésünkben, hogy mik a várakozásaik a magyar tőzsdére és a devizapiacra.
A titkosszolgálatok tanácsának ellenére tesz így.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.