euró

Nagyot hajráztak az amerikai tőzsdék

Nagyot hajráztak az amerikai tőzsdék

Tegnap a magyar tőzsde zárva tartott, az ázsiai, amerikai, és európai piacokon azonban pozitív volt a hangulat ehhez képest ma inkább esés látszik, miután ismét előtérbe kerültek az inflációval kapcsolatos aggályok, hiszen a héten több fontos gazdaságból, köztük az Egyesült Államokból és a Kínából is érkeznek inflációs adatok - szerdán pedig a hazai infláció májusi alakulását közli a KSH. A hangulat tehát jellemzően negatív ma Európában, a magyar tőzsde pedig jelentősen alulteljesítő, miután a hétvégén megjelentek a részletek a különadókról. Eközben az amerikai tőzsdéken szintén negatív felütéssel indult a nap, azonban nyitástól távolodva felpattantak a vezető indexek.

Kétheti csúcsáról pattant el a forint

Kétheti csúcsáról pattant el a forint

Komolyabb gyengüléssel kezdte a keddi napot a forint az euróval szemben, ez azonban nagyrészt a tegnapi szárnyalás korrekciója. Pünkösd hétfőn ugyanis az alacsony forgalmú piacon nagyot ugrott a magyar deviza látszólag indokolatlanul. Délután aztán fokozatosan ismét erősödött a forint. Az állam finanszírozási tervének újraszabása és a 2023-as költségvetés beterjesztése nem okozott nagy meglepetéseket már a piacon.

Atom vagy nap, széntüzelés vagy drágább tiszta energia? - Évtizedeket befolyásoló döntések az energiapiacon

Atom vagy nap, széntüzelés vagy drágább tiszta energia? - Évtizedeket befolyásoló döntések az energiapiacon

Nem volt teljes egyetértés Magyarország energiastratégiáját illetően a napokban zajló Klímasemlegesség 2050 Konferencián. A szakértők eltérő mértékben támaszkodnának a különböző lehetőségekre: az atomnergiára, a gázra, a napenergiára, vagy az egyéb megújulókra a jövőben. Az elhangzottak alapján, a várható energiapiaci változásokat, a háború hatásait és a magyar vonatkozásokat foglaltuk össze, kitérve arra, hogy miért nem lehet egyszerre megszabadulni az orosz függőségtől, biztosítani az olcsó energiaárat és fenntartani a klímasemlegességi célokat. Valamiből engednie kell Magyarországnak is.

Megjött a javaslat: így költené a pénzt az EU 2023-ban

Megjött a javaslat: így költené a pénzt az EU 2023-ban

Az Európai Bizottság 185,6 milliárd eurós éves uniós költségvetést javasol 2023-ra, amelyet a NextGenerationEU nevű helyreállítási alap keretében a becslések szerint 113,9 milliárd euró összegű vissza nem térítendő támogatás egészít ki - közölte Johannes Hahn, az Európai Bizottság igazgatási ügyekért felelős biztosa kedden Strasbourgban.

Bréking: ismét devizában adósodna el Magyarország

Bréking: ismét devizában adósodna el Magyarország

Az ÁKK módosította 2022. évi finanszírozási tervét. Így lehetővé válik további benchmark méretű nemzetközi devizakötvény kibocsátása, amellyel tovább tudja diverzifikálni a forrásbevonást – olvasható az adósságkezelő keddi közleményében. A dokumentum szerint maximum 2,5 milliárd eurós extra devizakibocsátás jöhet.

Kisebb pluszban zárt Amerika

Kisebb pluszban zárt Amerika

A magyar tőzsde zárva van ma Pünkösd miatt, a főbb nyugat-európai részvénypiacokon viszont lesz kereskedés hétfőn és az amerikai tőzsdék is kinyitnak délután. Az amerikai indexek komolyabb eséssel zárták a múlt hetet, ma viszont pluszban nyitottak, és zárásra is a pozitív tartományban maradtak. Emelkedtek az európai tőzsdék is.

Jó év volt a tavalyi a kockatőkések számára

Jó év volt a tavalyi a kockatőkések számára

Tavaly a hazai és a külföldi befektetők 241 tranzakcióban összesen 225,3 millió euró értékű kockázati- és magántőkét fektettek be magyarországi székhelyű vállalatokba, 2020-hoz képest a társaságok száma 0,4 százalékkal csökkent, míg a befektetett összeg 5 százalékkal nőtt, ami az átlagos befektetési összeg kismértékű emelkedését eredményezte, megközelítve az egymillió eurót (937 ezer euró) - közölte a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) az MTI-vel. A HVCA jelentése szerint tavaly a befektetők 41 hazai cégből szálltak ki.

Ünnepi hangulatban erősödik a forint

Ünnepi hangulatban erősödik a forint

A múlt hét történelmi mélyponthoz közeli jegyzéseihez képest erős szinten kezdett a ma forint a félig bezárt devizapiacon, másfél hete nem járt 391 alatt az euróval szembeni árfolyam. 10 órára aztán 390 alá is bukott az euró árfolyama.

Moszkva ukrajnai inváziója miatt 30 évre visszanyúló védelmi politikával szakított Dánia

Moszkva ukrajnai inváziója miatt 30 évre visszanyúló védelmi politikával szakított Dánia

Inkább politikai, szimbolikus jelentősége, mintsem az európai biztonsági architektúrát nagyban befolyásoló súlya van annak, hogy a héten megtartott népszavazás eredményeként az Ukrajna elleni orosz invázió hatására Dánia csatlakozik az EU közös védelmi politikájához, szakítva a 30 éve élvezett különállásával. Az amúgy is NATO-tag Dánia eddig is jelentős mértékben vett részt az Ukrajna megtámadását követő európai védelmi erőfeszítésekben, a Kijevnek küldött fegyverszállításokon túl NATO-misszió keretén belül 200 fős erőt telepített Észtországba. A közös európai védelmi politikához való csatlakozással dán katonák immár megjelenhetnek az alapvetően békefenntartó, képzési célú európai katonai missziókban is, így például a boszniai vagy a szomáliai műveletekben.

Estek az amerikai tőzsdék Elon Musk megnyilvánulása után

Estek az amerikai tőzsdék Elon Musk megnyilvánulása után

Az MNB a hitelintézetek első negyedéves adatait közölte nemrég, ezzel kapcsolatban a Magyar Bankszövetség kifejtette ellenkezését a kormány különadóterveivel szemben, a szövetség szerint ugyanis a jelenlegi feltételek mellett 2022 első negyedévében a hazai bankszektor jövedelemtermelése megszűnt. A KSH eközben a kiskereskedelem áprilisi számait publikálta: a forgalom kicsivel elmaradt a márciusitól, ugyanakkor az egy évvel korábbi szinthez képest  több mint 15 százlékos növekedést láthatunk, elősorban a benzinkutak megugró forgalmának köszönhetően. Esést láttunk ma az európai tőzsdéken, míg a tengerentúlon többek között Elon Musk borús gazdasági helyzetértékelésének apropóján lefordultak az irányadó indexek, hiába érkeztek a vártnál jobb foglalkoztatottsági adatok. Eséssel fejezte be a napot Amerika.

Logisztikai üzletágat indít a ViVeTech

Logisztikai üzletágat indít a ViVeTech

A ViVeTech bejelentette, hogy a társaság igazgatósága – a társaság stratégiájával összhangban – 2022. június 3-i ülésén döntött a logisztikai üzletág elindításáról.

Visszarántották a forintot

Visszarántották a forintot

Péntek reggel 395 alatt járt a forint az euróval szemben, délután pedig hirtelen erősödésbe kezdett, és egészen 393-ig jött le az árfolyam. A jövő hetet 400-as történelmi mélyponttól kényelmes távolságra kezdi a magyar fizetőeszköz.

Fordult a hangulat az amerikai tőzsdén, pluszban zártak az indexek

Fordult a hangulat az amerikai tőzsdén, pluszban zártak az indexek

Összeültek ma az olajhatalmak, hogy döntsenek a kitermelési számokról, a háború miatt erre kiemelten figyeltek ma a befektetők: az OPEC+ megállapodott abban, hogy mintegy 50 százalékkal megemeli az olajkínálat növelését. Oroszország teljes mértékben támogatta a tervet, és a megbeszélések rekordidő, mindössze 11 perc alatt zárultak le. Az európai részvénypiacokon óvatos emelkedés látszott csütörtökön, a tengerentúli tőzsdék viszont kisebb eséssel nyitottak, miután profit warning érkezett a Microsofttól. De úgy tűnik, hogy nem tartott sokáig az ijedtség, napközben felfelé vették az irányt az indexek.

Mi mentheti még meg a forintot a történelmi mélyponttól? Tényleg hirtelen ilyen rossz lett a magyar deviza?

Mi mentheti még meg a forintot a történelmi mélyponttól? Tényleg hirtelen ilyen rossz lett a magyar deviza?

Nagyon rosszul volt tálalva a kormány kiigazító csomagja, aminek szerkezete sem nyerte el a piac bizalmát, közben pedig az MNB-nek lehet, hogy nem épp most kellene lassítania a kamatemelésen – mondták a Portfolionak hazai és nemzetközi piaci szereplők a forint utóbbi hetekben látott alulteljesítésével kapcsolatban. Abban szinte mindenki egyetért, hogy fundamentálisan nem olyan rossz a helyzet, mint amilyennek tűnik, a befektetők egy része most talán túlságosan „rászállt” a magyar devizára. A lehetséges megoldások között a legtöbben az uniós forrásokról való megállapodást említették, ami sokat dobhatna a magyar eszközök megítélésén. Amíg azonban megszületik az alku még bármi jöhet, akár új történelmi mélypontot is láthatunk a forinttól.

Új szintre emelheti a napenergia-forradalmat az EU mesterterve - Itthon is valósággá válhat a kötelező napelem-telepítés az ingatlanok tetején

Új szintre emelheti a napenergia-forradalmat az EU mesterterve - Itthon is valósággá válhat a kötelező napelem-telepítés az ingatlanok tetején

Az Európai Unió új napenergia-stratégiájához mérhető, a teljes unió gazdaságát átfogó napenergia-fejlesztési terv még nem volt az EU történetében. A stratégia lehetővé teszi a napenergiában rejlő lehetőségek maradéktalan kiaknázását, ezáltal fontos mérföldkő a klímacélok eléréséhez és az orosz energiahordozóktól történő függetlenedéshez vezető úton.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.