energia

Gyurcsány és a MOL Türkmenisztánban tárgyal

Azerbajdzsán után ma Türkmenisztánban tárgyal Gyurcsány Ferenc kormányfő, aki elsősorban a gázzal kapcsolatos témákat vet fel a VG írása szerint. A miniszterelnökkel együtt utaznak a MOL képviselői is.

Végre esik az olaj (2.)

Hirtelen eséssel 3%-kal került lejjebb tegnapi záróértékéhez képest a kőolaj árfolyama, melyben a dollár árfolyamának erősödése a rekordszintről meginduló profit realizálások játszhatnak fő szerepet. Nem kedvez az emelkedésnek az sem, hogy a spekulatív pozíciók szabályozásának szigorítását tervezi az amerikai törvényhozás, mivel több piaci szereplő is ebben látja a nyersanyagárak emelkedésének elsődleges indokát. Jelenleg 140.7 dollárt kell adni a fekete arany hordójáért.

Kőolaj ellátási gondokat okozhat Irán

Ismét fellángoltak az Irán elleni katonai lépések miatti félelmek, miután az olajban gazdag ország ismét megerősítette, hogy nem kívánja beszüntetni urándúsítási programját. Az OPEC kitermelése eközben bővült június során, ám elemzők ma ismét 200 dollár körüli várakozásoknak adtak hangot. A kőolaj hordójáért jelenleg 144.2 dollárt kell adni.

Fico nekiment a szlovák energetikai cégeknek

A multik hülyére vesznek bennünket, ez nem mehet így tovább - hangsúlyozta Robert Fico szlovák miniszterelnök annak indoklásakor, hogy miért tervezi szabályozni 2009-től az állam a háztartások és a kisvállalkozók által használt gáz és villany árát - írja a Népszabadság. Ez a rendelkezés azokra a kisfogyasztókra vonatkozik, akik évente legfeljebb 6500 köbméter földgázt, évente ötezer (ha ezzel fűtenek, akkor húszezer) kilowattóránál kevesebb áramot (kisvállalkozóknál legfeljebb harmincezer) fogyasztanak.

MOL: esés jön az osztalék miatt

Ma várhatóan eséssel nyitnak a MOL részvényei, ami azonban technikai jellegű, hiszen ma már az osztalékszekvények nélkül forognak a papírok a BÉT-en.

Gyurcsány: hónapokon belül létrejöhet a MOL-INA ügylet

Hétvégén Gyurcsány Ferenc Ivo Sanader horvát miniszterelnökkel találkozott Dubrovnikban, ahol a MOL és az INA közötti részvénycserés ügylet is szóba került. Gyurcsány szerint a tranzakcióra akár már hónapokon belül sor kerülhet.

Már megint a dízeleseken csattan az ostor...

Enyhén ugyan, de tovább emelkedtek az üzemanyagárak a nemzetközi piacokon, melynek vesztesei ismét a dízelesek lehetnek a jövő hét során. A forint ismét jelentős segítséget nyújtott.

Enyhén lefelé korrigált a kőolaj árfolyama

Ismét megközelítette az olaj ára a 145 dolláros rekord szintjét a kereskedés során, ám mostanra visszacsökkent egy iráni bejelentés után, amiben a kőolajban gazdag ország közölte, hogy tovább léphetnek a tárgyalások a világhatalmakkal nukleáris programjának félbehagyásáról. Jelenleg 144 dollárt kell adni a fekete aranyért hordónként.

MOL: lezárult a kameruni bevásárlás

A MOL bejelentette, hogy sikeresen zárta azt a tranzakciót, melynek keretében megvásárolta a Tullow 40%-os nem operátori részesedését az Ngosso Permit tengeri blokkban, Kamerunban.

Gazprom: 25%-kal nő a gáz ára év végégig

A jelenlegi 400 dollárról 500 dollárra fog emelkedni a gáz ezer m3-enkénti ára az európai piacokon - nyilatkozta tegnap a Gazprom első embere. A 25%-os drágulást az olajárak idei 50%-os növekedése okozza.

Mikor jöhet a korrekció az olajpiacon?

Az elmúlt fél évben mutatott 50%-os száguldást követően továbbra is kifáradhatatlannak tűnik az olaj árfolyama annak ellenére is, hogy korábban sokan elképzelhetetlennek tartottak volna tartósan 100 dollár feletti szinteket. A szakértők közül többen jelenleg is 100 dollár alatti reális értéket határoznak meg a fekete arany esetében, azonban short pozícióval piacra lépni még talán túl korai, életveszélyes lehet. Férhet még ugyanis abba a lufiba, de persze a pukkanás kockázata is egyre csak nő.

Tízezreknek kell visszafizetni a gázártámogatást

A 2007-ben gázártámogatást igénylők közül közel 200 ezer ügyet ellenőriztek jogosultsági szempontból, amelyek eredményei alapján az emberek mintegy 30%-a jogosulatlanul vehette igénybe a támogatást - mondta el az InfoRádiónak a Magyar Államkincstár főosztályvezetője. A 2008-ra vonatkozó gázártámogatási kérelmek (összesen 1.842 millió db) közül mintegy 100 ezret választhatnak majd ki ellenőrzésre, amelyeket várhatóan szeptembertől folytatnak majd le.

MOL: 883 Ft lesz az osztalék

Közzétette a MOL a tavalyi év után járó osztalék részvényenkénti mértékét, mely 883.36 Ft lesz, miután az OTP-től (8,757,362 db) valamint az MFB Invest Zrt-től (4,513,271 db) visszahívott MOL törzsrészvények az olajcég értékpapírszámláján 2008. július 3-án jóváírásra kerültek.

MOL-OMV per: januárban lesz a tárgyalás

A MOL bejelentette, hogy az OMV Clearing und Treasury GmbH ("OMV") pert indított a társaság ellen a MOL 2008. április 23-án megtartott közgyűlése valamennyi határozatának hatályon kívül helyezése iránt a Gt. 46. § (2) bekezdésében foglaltak alapján.

AZ EKB nemcsak kamatot, de olajárat is emel?

A nyersolaj ára újabb rekordot döntött, ezúttal 144 dollár felé került New York-ban, melyben szerepet játszanak azon spekulációk, hogy az Európai Központi Bank kamatot emelhet a mai nap folyamán, melynek következtében tovább gyengülne a dollár. Tovább fokozta az olajpiacon régóta fennálló feszültséget, hogy az Egyesült Államok olajkészlete váratlanul januári mélypontjára csökkent.

Genesis: megvan a tatabányai telek előszerződése

A mai napon a Genesis Energy Befektetési Nyrt. és a tatabányai ipari park fejlesztője, az IPH Kft. előszerződést írt alá, amelyben a Genesis Energy Nyrt. kötelezettséget vállalt az ipari park területén lévő 75.000 m2-es terület megvásárlására.

Csökkenő nyersolaj, emelkedő benzinkészletek - Vajon mi lesz ebből?

Percekkel ezelőtt tette közzé az amerikai Energia Információs Hivatal a múlt heti olajkészletek alakulását. Ezek szerint a nyersolajkészletek 2 millió hordóval estek, a benzinkészletek 2.1 millió hordóval emelkedtek, a finomított termék készletek 1.3 millió hordóval kerültek feljebb. Az adatok hatására az olajár kisebb emelkedést mutat.

Új internetes árampiacot indított az MVM

Powerforum néven új, áramkereskedésre alkalmas internetes fórumot indított el az MVM tegnap, az új vállalkozásba a cég kiszervezte az eddigi áramkereskedési platformját, az MVM Piacteret is, melyen tavaly az összesen gazdát cserélt magyar áramnak egytizede kelt el - írja a Világgazdaság.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.