energia

40 éves rekordon a brit infláció

40 éves rekordon a brit infláció

Ismét tíz százalék fölé, a nyáron egyszer már elért 40 évi rekordra gyorsult szeptemberben az éves brit infláció, amelynek fő hajtóereje az élelmiszerárak emelkedése volt.

Nincs vége a tőzsdei rémálomnak, de már közel lehet a fordulat

Nincs vége a tőzsdei rémálomnak, de már közel lehet a fordulat

Ha visszatekintünk egészen 1928-ig, az S&P 500 index átlagos októberi hozama 0,5 százalék körül alakult, valamint 60 százalékban pozitív hozamot produkált. Viszont, ha úgy kezdtük az októbert, hogy előtte a kilenc hónapos hozam mínusz 15 százalék vagy több volt, akkor az októberi hozamok átlagosan 3 százalékos pluszt mutattak, illetve a pozitív teljesítés aránya 80 százalék fölé emelkedett. Ha csak az idei hónap eddigi részét nézzük, akkor is azt látjuk, hogy az S&P 500 hozama pozitív annak ellenére, hogy egyre több cég közöl profit warningot, illetve a termelői árindex és a kiskereskedelmi adatok is rosszabbak lettek, mint azt az elemzők várták.  Tehát felvetődik a kérdés, hogy egy racionális befektető hogyan pozícionálja magát a jelenlegi környezetben?

A Belügyminisztérium elkezdte felmérni, hány iskolában tudnak barnakőszénnel fűteni

A Belügyminisztérium elkezdte felmérni, hány iskolában tudnak barnakőszénnel fűteni

A Belügyminisztérium felmérést készít arról, hogy mely köznevelési intézményekben (iskolákban, óvodákban) van működő barnakőszén tüzelésű fűtési rendszer – derül ki abból a levélből, amelyet a Telex szerint a Köznevelésért Felelős Államtitkárság küldött ki az intézmények fenntartóinak, és amelyben az intézmények „alternatív fűtési lehetőségeiről” érdeklődnek.

Szomorú rekordok dőltek ma a magyar benzinkutakon

Szomorú rekordok dőltek ma a magyar benzinkutakon

Történelmi csúcsra emelkedett ma a gázolaj ára a magyar benzinkutakon, ráadásul sosem volt ennyivel drágább, mint a benzin. Magyarországon is tehát egyérelműen érezteti a hatását az egész régióban tapasztalható dízelhiány.

Tovább szakad a gázár, június óta nem volt ilyen olcsó

Tovább szakad a gázár, június óta nem volt ilyen olcsó

A hét második napján is folytatódik a gázár esése a holland TTF gáztőzsdén, miután a vártnál enyhébb lehet a tél a kontinensen, ami segíthet a fogyasztás mérséklésében, emellett pedig az európai gáztárolók is közel maximális telítettségben vannak. Szintén a mai napon érkezhet újabb fejlemények az árplafonnal kapcsolatban is, miután az Európai Bizottság ma ülésezik Strasbourgban, emellett az európai infrastruktúrák, így az energiaellátás védelme is napirendi ponton lesz.

Tényleg megmenekülnénk az energiaválságtól? Szakadnak az árak

Tényleg megmenekülnénk az energiaválságtól? Szakadnak az árak

A nyári csúcsok után számos energiapiaci termék ára meredeken csökken, az olaj, a benzin, a földgáz, és az áram ára is jóval lejjebb van, mint néhány hónappal ezelőtt. Ez egyrészt az energiaszámlák, másrészt az infláció elleni harc szempontjából is jó hír, viszont azért árnyalja a képet, hogy a néhány évvel korábbi szintekhez képest például a csúcsról közel 74 százalékot zuhanó német másnapi zsinóráram még most is több mint háromszor annyiba kerül, mint 2019-ben. Hasonló a helyzet az európai földgáznál is, ahol a jegyzés már 64 százalékot zuhant a csúcsról, mégis hatszor annyiba kerül a gáz, mint a tavalyi év elején.

Jönnek a drámai számlák, lépnie kell az irodabérlőknek

Jönnek a drámai számlák, lépnie kell az irodabérlőknek

Az irodabérlő cégek többsége napokon-heteken belül szembesül a drámaian megugrott üzemeltetési költséggel, amit bizonyosan áthárítanak a bérbeadók. Lesznek, akik olcsóbb és hatékonyabb házba költöznek emiatt, de nagy hullámra nem lehet számtani. Egyelőre - derül ki a Newmark VLK Hungary Kft. október elején végzett bérlői felméréséből.

Megatrendek és forradalmi újítások jönnek a befektetésekben, de mik a buktatók?

Megatrendek és forradalmi újítások jönnek a befektetésekben, de mik a buktatók?

Rövid távon a megemelkedett energiaárak, az infláció, a növekvő hozamkörnyezet és a gazdasági lassulás kényszeríti alkalmazkodásra a megtakarítások és befektetések piacának kereslet- és kínálatoldali szereplőit egyaránt. De mi lesz a következő egy-két évtized nagy sztorija? Mibe fognak tudni fektetni a jövő generációi? Ezeket a kérdéseket járták körbe a szakértők a Portfolio Future of Finance 2022 konferenciáján.

Újraindítaná Japán az atomerőműveit

Újraindítaná Japán az atomerőműveit

A Japánban lévő atomerőművek újraindítása mellett állt ki a szigetország gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztere kedden, aláhúzva, hogy egy ilyen döntés enyhítené a gyengülő jen okozta károkat is.

Egy téli hétre szükséges földgáz árát húzza ki a pénztárcánkból a metánszivárgás

Egy téli hétre szükséges földgáz árát húzza ki a pénztárcánkból a metánszivárgás

Évente mintegy 100-180 millió köbméter földgáz veszik kárba a magyar gázinfrastruktúrák szivárgásai miatt. Ez az országos téli gázfogyasztás egyheti mennyiségét adja ki, így nemcsak rendkívül pazarló, hanem a földgáz 80-95 százalékos metántartalma miatt fokozottan járul hozzá az éghajlatváltozáshoz is. A Magyar Természetvédők Szövetsége ezért sürgeti, hogy Magyarország is csatlakozzon a Globális Metánvállalás (Global Methane Pledge) kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy 2030-ra az országok vállalják metánkibocsátásuk 30%-kal való csökkentését a 2020-as szinthez képest. Ennek fényében is átgondolandók a tervezett új gázberuházások, amelyek növelnék az ország metánkibocsátását, amellett, hogy újabb évtizedekre bebetonoznák az ország gázfüggőségét.

Közös megegyezéssel távozik az MVM Mátra Energia Zrt. elnök-vezérigazgatója

Közös megegyezéssel távozik az MVM Mátra Energia Zrt. elnök-vezérigazgatója

2022. któber 17-vel közös megegyezéssel távozik Oravecz Zsolt az MVM Mátra Energia Zrt. elnök-vezérigazgatói pozíciójából, helyét október 18-tól Dr. Kiss Csaba tölti be (képünkön), aki ettől az időponttól kezdve ellátja az MVM Balance Zrt. vezetését is – derült ki az MVM közleményéből.

Tovább esik a gázár

Tovább esik a gázár

A mai kereskedésben is tovább esik a gáz ára a holland TTF gáztőzsdén, a novemberi határidős jegyzés már 130 euró környékén áll. Az elmúlt hetekben több, a gázárak letörését célzó intézkedést is bejelentettek az európai kormányok és az Európai Unió.

Perlusz László: félő, hogy az MNB lépése kiszárítja a hitelpiacot, lefelé tartó spirálba kerülhet a gazdaság

Perlusz László: félő, hogy az MNB lépése kiszárítja a hitelpiacot, lefelé tartó spirálba kerülhet a gazdaság

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége szerint fennáll a veszélye annak, hogy a jegybank pénteki lépése kiszárítja a hitelpiacot. A jegybank drasztikus monetáris szigorítást hajtott végre, amelynek eredményeképp a vállalatok kevésbé juthatnak hitelhez, visszaeshetnek a beruházások, és egy lefelé tartó spirál alakulhat ki. A VOSZ kormányzati segítséget sürget, ami az állam érdeke is. "Ha csak a cégek 10 százaléka csődbe megy, akár 2000 milliárd forint körüli összeg is hiányozhat az államkasszából, ami még tovább növelné a hiányt" - mondta a Portfolio-nak Perlusz László, a VOSZ főtitkára.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.