Hatalmas, 100 millió eurós értékű beruházást valósít meg az eMag Budapest közelében - írja a Property Forum. A román cég 100 000 négyzetméteres raktárat épít, mely a vállalat első ilyesfajta beruházása lesz külföldön.
Az eMAG és az Extreme Digital november 19-i Black Fridayén a magyar vásárlók 10,13 milliárd forint értékben, több mint 420 ezer darab terméket rendeltek, ami jelentősen felülmúlja a tavalyi év eredményeit. A legjobban a háztartási eszközök, tisztítószerek, baba-mama termékek és a laptop/IT termékek fogytak, de belföldi szállást/utat is vásároltak közel kétszázan.
Ötszáz csomagautomata telepítését tűztük ki célként az év végéig, amely egy év alatt nagyobbra nőtt, mint az összes más csomagautomata megoldás az országban. Folyamatosan fejlesztjük a piacterünket, a Marketplace-t, a jelenlegi 5 ezer partnerünket a következő három évben 15 ezerre bővítenénk. Pillanatnyilag csaknem 3,5 millió termékünk van, és ezzel a nagy partnerszám-növekedéssel akár 7 millióra is nőhet - árulta el Várkonyi Balázs. Az eMAG-Extreme Digital ügyvezető igazgatója a Portfolio-nak adott interjújában a fekete pénteki akciók mellett beszélt arról is, hogy Magyarországról volumenbizniszt üzemeltetni nehéz, de az eMAG és az Extreme Digital fúziójának megszilárdítása után innen indulnának el a további országok meghódítására.
A magyar e-kereskedő cég offline is intenzíven terjeszkedik: eddigi legnagyobb alapterületű üzletét nyitja meg idén szeptemberben az Etele Plazában. A megszokottnál jóval nagyobb raktárkészlet fenntartása mellett, az eMAG márkabolt showroomja a korábbi üzleteknél sokkal több terméket fog befogadni - szerepel a Futureal közleményében.
Kiküldte az eMAG a 3000 forint értékű kuponjait azon ügyfeleinek, akik az elmúlt egy évben vásároltak a weboldalán keresztül, egy májusban zárult versenyhivatali vizsgálathoz kapcsolódó vállalás részeként.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) most zárult vizsgálata megállapította, hogy az eMAG akciótartási gyakorlata tartósan tisztességtelen volt a fogyasztókkal szemben. A hatóság a jogsértésért 200 millió forintos bírságot szabott ki és nagyságrendileg 4 milliárd forint összegű jóvátételre kötelezte az online áruház üzemeltetőit.
Miután Orbán Viktor tegnap délután bejelentette, hogy elértük a 2,5 millió beoltottat Magyarországon, ami lehetővé teszi a nyitás első lépéseit, vagyis a boltok megnyitását, a szolgáltatások újraindítását és a kijárási korlátozás rövidítését, sorra jelentik be az üzletek a változásokat. Az Aldi hosszabbított nyitvatartással várja a vásárlókat és nyitnak az eMAG és az Extreme Digital üzletei is – derül ki a cégek közleményéből.
A hibrid kereskedelemre történő áttérés részeként, mely során a kereskedő mind online mind offline elérhető, az eMAG megnyitotta első 300 négyzetméteres bevásárlóközpontban lévő üzletét a NEPI Rockcastle tulajdonában lévő budapesti Mammutban - szerepel a Cushman&Wakefield közleményében.
Az eddig itthon kizárólag internetes kereskedelemben érdekelt eMAG.hu megnyitotta első magyarországi üzletét a budapesti Erzsébet körúton. A hagyományos bolti kereskedelem felé való nyitással a vállalat tovább növelné piaci részesedését, és hamarosan további üzletek megnyitását is tervezi – derült ki a társaság közleményéből.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Dante International Kft. (eMAG.hu) irányításszerzése az Extreme Digital Zrt. (edigital.hu) felett nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt a műszaki termékek kereskedelmének piacán.
A GKI Digital ötödik éve publikálja a legnagyobb forgalmú webáruházak rangsorát, melynek élén 4 év után változás történt: a magyar online vásárlók 2018-ban az eMAG webáruházában költötték a legtöbbet - áll a GKI Digital közleményében.
Szinte már követhetetlen, milyen ütemet diktál az online vásárlás térnyerése, csak Magyarországon tavaly 425 milliárd forint volt a hazai e-kereskedelem forgalma, ami a jelenlegi becslések alapján 2020-ra 570 milliárd fölé emelkedhet. Szakács Norbert, az eMAG warehouse menedzsere szerint a vásárlások egyre inkább áthelyeződnek az online térbe, ahol a vásárlások jelentős részét már mobilról bonyolítjuk. A Portfolio-nak adott interjúban kitért arra is, milyen jövő elé néznek az online és fizikai boltok és szolgáltatók, és mi az,ami megoldást jelenthet az egyre égetőbb munkaerőhiányra.
Összeolvad az Extreme Digital és eMag, a két cég az aláírt megállapodás után várhatóan pénteken adja be a fúzióra vonatkozó kérelmét a Gazdasági Versenyhivatalnak, a tranzakció lezárására 2019. harmadik negyedévében kerülhet majd sor.
A Gazdasági Versenyhivatal az eMAG webáruház legutóbbi Black Friday akciója miatt indított vizsgálatot, amely feltételezhetően a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmába ütközött.