Egy kaliforniai bíró ideiglenesen blokkolta a Trump-adminisztráció tömeges elbocsátási tervét - írta meg a Reuters.
Jelentős leépítéseket hajt végre éppen Elon Musk, Donald Trump elnök állami költséghatékonyságért felelős vezetője a szövetségi munkáltatók körében, emiatt pedig rengeteg halálos fenyegetést kapott már a techguru.
A Trump-kormányzat Department of Government Efficiency (DOGE) nevű hivatala, amelyet a Tesla-vezér Elon Musk vezet azzal dicsekszi, hogy 55 milliárd dollárnyi megtakarítást ért el már most, amelyet főként a DEI (diverzió, egyenlőség és befogadás) és klímavédelmi szerződések megszüntetésével ért el. A Wall Street Journal elemzése azonban kimutatta, hogy a valós megtakarítás messze elmarad a bejelentett összegtől, és a „woke” kiadások lefaragása csak elhanyagolható része volt a teljes költségcsökkentésnek.
Steve Cohen, a Point72 hedge fund elnöke és vezérigazgatója először vált pesszimistává egy ideje az amerikai gazdaság kilátásaival kapcsolatban. Véleménye szerint Donald Trump agresszív kereskedelmi politikája növeli az inflációs nyomást és csökkenti a fogyasztói költést, ami negatívan hathat a gazdaság növekedésére. Emellett az új bevándorlási korlátozások miatt a munkaerőpiac is szűkülhet, ami hosszú távon akadályozhatja a gazdasági bővülést.
A Nemzeti Felderítő Hivatal (NRO) létszám- és bérköltségadatai véletlenül kerültek nyilvánosságra a Kormányzati Hatékonysági Minisztérium weboldalán, bár az információk nem minősülnek titkosnak, de nem szerencsés, hogy elérhetővé tette őket Elon Musk nem hivatalos kormányzati hatékonyságot javító szervezete.
Elon Musk, a SpaceX vezérigazgatója X-bejegyzésében fejtette ki a gondolatait a hamarosan üzemideje végére érő Nemzetközi Űrállomással (ISS) kapcsolatban, vette észre a Space News. Musk szerint nincs értelme az előzetes terveknek megfelelően 2030-ig várni állomás leállításáig; szerinte az ISS-nek már lejárt az ideje, ezért jobb lenne azt "minél előbb" letéríteni a pályájáról és megsemmisíteni.
A Tesla hamarosan megkezdi régóta várt indiai piacra lépését: az amerikai elektromosautó-gyártó az első szállítmányát Mumbai közelébe tervezi küldeni. A döntés Elon Musk vezérigazgató és Narendra Modi indiai miniszterelnök washingtoni találkozója után gyorsult fel. Közben Donald Trump ezt a lépést sem hagyta szó nélkül, annak ellenére, hogy a Tesla alapítója fontos partnere és szövetségese.
Friss felmérések tanúbizonysága szerint az amerikaiak többsége úgy látja, Donald Trump amerikai elnöknek több figyelmet kellene szentelnie az áremelkedés letörésére. Tízből hét amerikai emellett úgy vélekedik, a szupergazdagok túl nagy befolyással rendelkeznek a Fehér Házra - írja a Hill.
Donald Trump állítólag azt fontolgatja, hogy az Elon Musk milliárdos nevével fémjelzett kormányzati hatékonysági hivatal (DOGE) megtakarításainak 20%-át közvetlenül visszajuttatja az amerikai adófizetők zsebébe, ami anyagi segítséget jelentene a magas inflációval küzdő lakosságnak - írja a New York Post.
Egy washingtoni bíró kedden elutasította azt a kérelmet, amely azonnali hatállyal megtiltotta volna a feltételezések szerint Elon Musk vezette kormányzati hatékonysági hivatalnak (DOGE), hogy szövetségi alkalmazottak elbocsátását irányítsa vagy hozzáférjen állami adatbázisokhoz. A bíróság mindenesetre elismerte, hogy jogos az aggodalom a DOGE közszférát érintő fellépése miatt.
Az Egyesült Államok agrárminisztériuma bejelentette, hogy a hétvégén tévedésből elbocsátott több olyan közalkalmazottat, akik a H5N1 madárinfluenza-járvány elleni fellépésben vettek részt. A tárca most igyekszik visszavonni a költséghatékonyság jegyében született elbocsátásokat - tudósít az NBC News.
A republikánusok felé hajló Fox News műsorvezetője, Sean Hannity interjút készített Donald Trump amerikai elnökkel és Elon Musk milliárdossal, ami kedden került adásba. A beszélgetés során a két politikai szövetséges védelmébe vette a szövetségi kormányzat átalakítását célzó lépéseiket, de rengeteg más téma is szóba került - jelentette a Hill.
A Fehér Ház egyik hétfő esti bírósági beadványából kiderült, hogy Elon Musk valójában nem áll a kormányzati hatékonyságért felelős hivatal (DOGE) élén, sőt, még annak alkalmazottjának sem minősül hivatalosan. Ez ellentmond Donald Trump amerikai elnök novemberi kijelentésével, miszerint Muskra bízza a hivatal vezetését - tudósított az Axios.
Robert Habeck német alkancellár, a Zöldek kancellárjelöltje felszólította az EU-t, hogy szakítson az Elon Muskhoz hasonló technológiai oligarcháktól való függőségével – írja a Politico.
Donald Trump amerikai elnök a hétvége folyamán a figyelem középpontjába került egy közösségi médiában megjelent poszttal, amelyben a XIX. századi francia hadvezért, Napóleon Bonapartét idézte, aki Franciaország császárává koronázta magát.
A Donald Trump amerikai elnök által életre hívott kormányzati hatékonysági hivatal (DOGE), mely élén Elon Musk üzletember áll, hozzá szeretné férni az amerikai adóhivatal (IRS) szigorúan őrzött rendszereihez - jelentette a Washington Post három forrásra hivatkozva. A kérelem, ami riadalmat keltett az adóhivatal berkeiben, precedens nélküli hozzáférést nyújtana Musk emberei számára az összes amerikai adófizető személyes adatához, legyen az magánszemély, vállalkozás vagy nonprofit szervezet.
A TSMC Donald Trumppal együtt tette közhírré a döntést.
Senki sem sérült meg a váratlan balesetben.
11 százalékkal érkezett kevesebb menedékkérelem tavaly a megelőző évhez képest.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Mit tehet az EU ebben a helyzetben?
Mit jelent az áfa-visszatérítés?
Kurucz Péter, az EY biztosítási szakértője volt a Portfolio Business podcast vendége.