Az öt amerikai szövetségi államban megtartott előválasztások eredményei az előrejelzéseket igazolták: Clinton akár mind az öt államot elvihette, Trump nagyot nyert Floridában, de "övé" Illinois, Észak-Karolina és Missouri is, Ohióban Kasich győzött, Marco Rubio pedig kiszállt a Fehér Házért folytatott küzdelemből.
A legvagyonosabbak pénzét kezelő amerikai hedge fundok menedzserei több mint kétszer annyi pénzt adományoztak a jelenlegi elnökválasztás jelöltjeinek támogatására, mint 2012-ben - írja a Reuters. Egy hedge fund menedzser szerint javarészt azért ilyen aktívak a munkatársai, mert rettegnek Trumptól.
Donald Trump, republikánus elnökjelölt-aspiráns változatlanul erős az amerikai Délen, két szövetségi államban, Michiganban és Mississippiben tartott előválasztáson aratott nagyarányú győzelmet, a demokratáknál pedig Hillary Clinton ugyan győzött Missisippiben, de alulmaradt Michigan államban Bernie Sanderssel szemben.
A Huffington Post értesülései szerint a technológiai szektor vezető vállalatainak vezérei republikánus szenátorokkal, a párt illetékeseivel és milliárdos amerikaiakkal találkoztak egy magánszigeten múlt hétvégén, ahol a fő téma Donald Trump volt és az, hogy miként állíthatnák meg a republikánus elnökjelölt felemelkedését.
Előválasztást tartott vasárnap az amerikai Demokrata Párt Maine államban, a diadal Bernie Sanders vermonti szenátoré lett, és jelölőgyűléseken voksoltak a republikánus pártiak Puerto Ricóban, ahol Marco Rubio floridai szenátor győzött.
A demokratáknál Hillary Clinton, a republikánusoknál Donald Trump lehet a nagy győztese a "szuperkeddnek", az amerikai előválasztási folyamat eddigi legfontosabb állomásának, ők ketten nyertek ugyanis azon szövetségi államok többségében, amelyekben előválasztásokat tartottak.
Eljárást indított kedden este a párizsi ügyészség Nicolas Sarkozy ellen a 2012-es elnökválasztási kampányának törvénytelen finanszírozása miatt, amiért a volt államfő többet költött el a megengedettnél a kampányban - közölte kedden este a vádhatóság.
Az első amerikai előválasztáson, az északkeleti New Hampshire államban beigazolódtak az előrejelzések: republikánus oldalon Donald Trump New York-i milliárdos, a demokratáknál pedig Bernie Sanders vermonti szenátor nyerte meg az előválasztást. Hillary Clinton volt külügyminiszter a vártnál nagyobb arányú vereséget szenvedett, a republikánus táborban pedig jelentősen átrendeződött az elnökjelöltségért küzdők pozíciója.
Andrzej Duda, a legerősebb ellenzéki párt, a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje nyerte meg a vasárnapi lengyelországi elnökválasztást az országos választási bizottság (PKW) által hétfőn este közölt hivatalos eredmény szerint.
A görögországi elnökválasztás harmadik fordulója is sikertelennek bizonyult: Sztavrosz Dimasz, a kormánypárt jelöltje és egyben az egyetlen jelölt 168 szavazatot nyert el a szükséges 180 helyett, pont úgy, mint a második fordulóban. Mindezzel biztossá vált: előrehozott országgyűlési választások következnek Görögországban, amelyen az EU/IMF mentőcsomag feltételeit újratárgyalni kívánó radikális baloldali Szíriza párt indul a legnagyobb eséllyel. A választásokat várhatóan január 25-re tűzik ki.
Vasárnap lezajlott a román elnökválasztás második fordulója, melyen a választók Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnökre vagy Klaus Johannis, az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség (ACL) jelöltjére ikszelhettek. Ponta vasárnap késő este bejelentette, hogy telefonon gratulált ellenfelének, Klaus Johannisnak, Nagyszeben szász nemzetiségű polgármesterének az elnökválasztáson elért győzelméhez. Hétfő reggel 96%-os feldolgozottság mellett bebizonyosodott: 10 százalékponttal nyert Johannis.
A Financial Times az előzetes eredmények alapján sokkoló győzelemről ír. Közben hatalmas felháborodást váltott ki a szavazók körében, hogy külföldön kevés szavazóhelyet biztosított a kormány, így a külföldön élő román állampolgárok órákat kellett várjanak szavazatuk leadásához. Az ország több városában megkezdődött tiltakozások azonban örömünneppé alakultak át az első bejelentések után.
A brazil elnökválasztás vasárnap tartott első fordulóját a jelenlegi államfő, a munkáspárti Dilma Rousseff nyerte a szavazatok 41,59 százalékával, őt a jobbközép szociáldemokrata Aécio Neves követi - nagy meglepetésre. A voksolás október 26-ai második fordulójában nemcsak személyükről, hanem az ország jövőbeni gazdasági irányvonaláról dönthetnek a brazil választók: a protekcionista erős állami szerepvállalás és a piacpárti vállalkozásbarát gazdasági környezet mellett tehetik le voksukat a latin-amerikai ország állampolgárai.
Az Európai Unió (EU) arra szólította fel hétfőn az előző napon Törökország elnökévé választott Recep Tayyip Erdogant, hogy töltsön be békéltető szerepet a török társadalomban.
Recep Tayyip Erdogan török kormányfő már az első fordulóban megnyerte vasárnap az ország történelmének első közvetlen elnökválasztását a nem hivatalos eredmények szerint, amelyek ismertté válása után az isztambuli Eyüp szultán mecsetjébe ment imádkozni, mint ahogyan az ottomán szultánok tették a trónra lépés előtt - jelentették a török televíziós csatornák.