ellenzék

Hihetetlen, ami Törökországban folyik – Botrányok egész sorozata követi a katasztrofális földrengést

Hihetetlen, ami Törökországban folyik – Botrányok egész sorozata követi a katasztrofális földrengést

Törökországban a földrengés áldozatainak száma lassan a 40 000-hez közelít. Két héttel a pusztító földmozgás után egyre inkább körvonalazódni látszanak a társadalomban is a törésvonalak: egyik oldalról emberi sorsok vannak az érintett részeken, másik oldalról lassan elindult a felelősök keresése is, és fontos kérdéssé kezd válni Isztambul helyzete is egy esetleges földrengés kapcsán. Az állam úgy tűnik, sokszor inkább próbálja korlátozni az állampolgárokat és az ellenzéki pártokat, ahelyett, hogy segítene a helyzeten, és sorra kerülnek elő az elmúlt évek téves döntéseivel kapcsolatos, akkor még büszkeségre okot adó kijelentések is.

Gyanús festés jelent meg az orosz páncélosokon – Tényleg új frontot nyithat Putyin?

Gyanús festés jelent meg az orosz páncélosokon – Tényleg új frontot nyithat Putyin?

Új festés jelent meg néhány Fehéroroszország területén tartózkodó orosz és belarusz katonai járművön. Egyesek azt találgatják, hogy a háromszögbe rajzolt 2-es szám a „Z” és „V” szimbólumokhoz hasonló háborús azonosító, mellyel az orosz haderő új frontot tervez nyitni, Ukrajna északi részén. Egyelőre ez kevésbé tűnik valószínű magyarázatnak.

Kína a hongkongi módszer alapján kebelezné be Tajvant

Kína a hongkongi módszer alapján kebelezné be Tajvant

A szárazföldi Kína és Tajvan egyesítése mellett állt ki szerdán a pekingi kormányzat tajvani ügyekért felelős hivatalának szóvivője, ám kiemelte, hogy a kommunista ország ezt a Hongkongban is bevezetett "egy ország, két rendszer" elve alapján képzeli.

Putyin hamarosan elvesztheti egyik legfontosabb szövetségesét Afrikában

Putyin hamarosan elvesztheti egyik legfontosabb szövetségesét Afrikában

Választást tartanak ma Angolában, ahol egy soha nem látott szoros verseny van kialakulóban, amelyben a fő ellenzéki koalíciónak évtizedek óta a legnagyobb esélye van a győzelemre, mivel az ország olajra építő fellendüléséből kimaradt fiatalok milliói fejezik ki várhatóan csalódottságukat a regnáló kormánypárt közel öt évtizedes uralmával kapcsolatban.

Egészen hajmeresztő pletyka kapott szárnyra Vlagyimir Putyinról a brit médiában

Egészen hajmeresztő pletyka kapott szárnyra Vlagyimir Putyinról a brit médiában

Már-már szürreálisnak mondható pletykákat közölt a brit Daily Mail magazin egy magát Kreml-bennfentesnek valló, General SVR névre hallgató orosz Telegram-csatorna alapján. A csatorna – amely korábban azt terjesztette, hogy Putyin halálos beteg – most azt állítja, hogy az orosz elnök azon tűnődik, hogy támadja-e meg Ukrajnát atomfegyverekkel vagy inkább adja fel az ország elleni inváziót és vonuljon ki az elfoglalt területekről.

Megvan a kenyai elnökválasztás győztese

William Ruto alelnök aratott győzelmet az augusztus 9-én tartott kenyai elnökválasztáson - jelentette be hétfőn Wafula Chebukati, a kelet-afrikai ország választási bizottságának vezetője.

Márki-Zay Péter elismerte a Fidesz győzelmét

Márki-Zay Péter elismerte a Fidesz győzelmét

Le vagyok taglózva - kezdte beszédét Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje, miután kiderült: nagy vereséget szenvedett az ellenzéki összefogás. Beszédében elismerte vereségét a Fidesz jelöltjével, Orbán Viktorral szemben.

Összegyűjtötte a 200 ezer aláírást az ellenzék a két népszavazási kérdésben

Összegyűjtötte a 200 ezer aláírást az ellenzék a két népszavazási kérdésben

Az Egységben Magyarországért néven induló ellenzéki pártok összegyűjtötték a két népszavazási kezdeményezéshez szükséges 200 ezer aláírást. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely közösen számolt be arról, hogy kérdésenként 235 ezer aláírást gyűjtöttek. Ez azt jelenti, hogy idén a kormány által kezdeményezett népszavazás mellett a 270 napos álláskeresési járadék, illetve a Fudan Egyetem kapcsán is dönthetnek a választópolgárok.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nesze neked, új szuperállampapír: százmilliárdokat tartanak a magyarok egy értelmetlenné vált befektetésben
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.