A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) panaszeljárást indított az RTL Magyarország Bajnokok Ligája-közvetítéseivel kapcsolatban. A hatóság vizsgálja az ügy körülményeit, és amennyiben szükséges, versenyfelügyeleti eljárást kezdeményez. Az RTL hangsúlyozza, hogy következetesen kommunikálták: a szezonban 192 élő UEFA Bajnokok Ligája-meccset közvetítenek a 203-ból, tehát csaknem az összeset, de nem mindet - írta az Index.
Eljárást indított az amerikai ügyészség egy amerikai sheriff ellen, aki elengedett egy bűncselekményekért őrizetbe vett illegális bevándorlót – írja a New York Times.
Az Európai Bizottság hivatalos eljárást indított a TikTok ellen annak feltételezett mulasztásai miatt a Digitális Szolgáltatásokról szóló jogszabály (DSA) betartásában, különös tekintettel a választási integritással kapcsolatos kockázatok kezelésére. A lépés hátterében a mostani romániai elnökválasztások során tapasztalt külföldi befolyásolási kísérletek állnak.
Több mint tízezer hamis ruhát találtak a pénzügyőrök egy bolgár kamionban az M5-ös autópálya lajosmizsei pihenőhelyén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
Felhívta az Európai Bizottságot, hogy indítson vizsgálatot a Forma-1 (F1) tulajdonosa, a Liberty Media ellen egy európai parlamenti képviselő, Pascal Arimont.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Notino Csehországban bejegyzett üzemeltetőjével szemben. A cég a honlapján és a mobilapplikációjában feltehetően jogsértő módon tüntette fel az akciósként hirdetett termékek árait, illetve a vásárlási folyamatban előre kitöltött „check-box” mezőket alkalmaz, áll a GVH közleményében.
A Portfolio és az EOS közös szervezésű félnapos konferenciája a kintlévőség-kezelés egyik fontos hazai szakmai eseménye, amelyet immár 9. éve rendezünk meg. Idén szeptember 18-án is vezető szakértők adnak gyakorlatban hasznosítható pénzügyi-, jogi-, és technológiai tanácsokat a követeléskezelési folyamatok versenyképességének javítására. A rendezvényen bemutatásra kerül az EOS adós ügyfélkutatás 2024, amelyben több mint ötszázezer, 2023-ban Magyarországon kezelt fedezetlen ügyet vizsgáltak meg
189 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Airbox nevű szlovák cégre, mert az azt a hamis benyomást keltette a fogyasztókban, hogy weboldalán az elektronikus cigarettákat, valamint a dohányzást imitáló elektronikus eszközöket a hazai távértékesítési tilalom ellenére jogszerűen forgalmazta. Az eljárás során a GVH letiltotta a szlovák cég honlapját is – írja közleményében a GVH.
Az Európai Unió kötéltáncot jár a Kínával való kereskedelmi vitáinak rendezésénél, a kettősséget pedig jól tükrözi Giorgia Meloni olasz miniszterelnök látogatása is, aki egyszerre békülne Pekinggel, és érvényesítené gazdasági érdekeit. Az EU igyekszik befektetéseket vonzani az ázsiai országból, ugyanakkor szigorúan fellép a versenykorlátozó gyakorlatok ellen és csökkenteni próbálja az alapanyagfüggőségét. Brüsszel ezért egy olyan fegyveréhez nyúlhat, amely kikezdheti a magyar gazdaságot is.
Őrizetbe vette az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSzB) Dmitrij Bulgakov tábornokot, Oroszország korábbi helyettes védelmi miniszterét.
Az Európai Bizottság több kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarországgal szemben - derül ki a testület közleményéből.
Pénteken egy amerikai bíró döntése értelmében megszüntették Rudy Giuliani csődeljárását, ami lehetővé teszi, hogy folytatódjanak a rágalmazás, szexuális zaklatás és egyéb követelések miatt indított perek Donald Trump volt ügyvédje ellen.
Az Európai Bizottság tegnap úgy döntött, hogy túlzott deficit eljárás elindítása indokolt Magyarország és hat másik tagállam ellen a 2023-as deficitszámuk, és az előrejelzések alapján, és benyújtotta a tagállamokat tömörítő Tanácsnak az erről szóló hivatalos javaslatot – derült ki a Bizottság keddi közleményéből.
A GVH eljárást indított az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. (MVM Next) számlázási gyakorlatával kapcsolatban. A fő kérdés annak megállapítása, hogy a vállalkozás a „rezsiboxban” feltüntetett megtakarítás bemutatása során a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően jár-e el. A versenyhatósági vizsgálat a földgáz és a villamos energia egyetemes szolgáltatással összefüggő tájékoztatásra is kiterjed - derült ki a GVH közleményéből.
Tűrhetetlennek tartja, ahogyan a légitársaságok az utasokat kezelik a nyári időszakban, ezért újabb fogyasztóvédelmi vizsgálatokat indított Tuzson Bence igazságügyi miniszter - közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM).
Változnak a földekkel kapcsolatos hagyatéki eljárás szabályai július elejétől. Egyszerűbbé és gyorsabbá válik az eljárás azoknál a kisértékű földeknél, amelyek az elhunyt tulajdonos nevén maradtak, és az ingatlan-nyilvántartás digitalizációja miatt indult meg a tulajdonjog rendezése - derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara közleményéből. Másik változás, hogy azok az örökösök, akik nem tartanak igényt egyes ingatlanokra, például kisértékű földterületekre, az eddiginél egyszerűbben és költségek nélkül ajánlhatják fel azt az államnak. Kedvezően módosulnak az osztatlan közös tulajdon megszüntetésére irányuló szabályok is a közjegyzői eljárás keretében. A Magyar Országos Közjegyző Kamara álláspontja szerint a módosításokkal egyszerűsödnek és észszerűsödnek a hagyatéki eljárások, amely segíti az örökösöket.
Ilyen számokkal találkozhattunk a tavalyi évben.
Éjszaki műszak is jöhet a tinédzsereknek.
A Barclays stratégája több forgatókönyvet is felvázolt.
Első kézből tájékozódhatnak az érintettek a szakma csúcstalálkozóján.
Mi történik Törökországban?
Tiltott támogatásokat keresnek.
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.