Olaszország külkereskedelmi többlete 20 havi csúcsra emelkedett márciusban, jelentősen felülmúlva az elemzői várakozásokat - derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat szerdán közzétett adataiból.
Az idei első negyedévben tovább zsugorodott a magyar GDP, ezzel folytatódott a technikai recesszió. Az elemzők kiemelték, hogy hasonlóan hosszú recesszióra 2008-2009 óta nem volt példa Magyarországon, és nem biztos, hogy most láttuk a mélypontot.
Több szakértő szerint sem valószínű, hogy a Credit Suisse kötvényekkel kapcsolatos biztosításokat ki fogják fizetni a pénzintézet kiegészítő Tier 1 kötvényeinek nullára írása után – írja a Bloomberg.
Ma hajnalban tette közzé első negyedéves gyorsjelentését a Mol és a Richter is, a két hazai blue chip számaira ellentétes reakciókat láthatunk a tőzsdén, ezen nincs is mit csodálkozni: míg a Richter gyakorlatilag az összes fontos soron meghaladta a várakozásokat, addig a Mol alaposan megérezte a csökkenő energiaárakat és összességében felemásra sikerült az olajcég jelentése az elemzői konszenzushoz képest.
Minden tekintetben az elemzői várakozásokat felülmúló első negyedéves számokat tett közzé gyorsjelentésében a Richter és a vezetőség közlése szerint az időarányos célok felett teljesített mindegyik üzletág. A bevételek és az üzleti eredmény masszívan emelkedett, amit a termékértékesítések dinamikus növekedése és az árfolyamhatások segítettek a tavalyi első negyedévhez viszonyítva. Viszont az időszakra elszámolt különadó és a pénzügyi eredmény soron jelentkező veszteség rontotta az eredményeket.
Péntek hajnalban érkeznek a Mol friss negyedéves számai, az elemzői várakozások alapján a tavaly látott rekord értékeket jelentősen alulmúló számokat produkálhatott a vállalat a legtöbb soron. Ez elsősorban annak tudható be, hogy a rendkívül enyhe télnek és az orosz fosszilis energiahordozókról való sikeres leválásnak köszönhetően az elmúlt hónapok a meredeken csökkenő energiaárakról, többek között az olajárak csökkenéséről szóltak. Újabb rekordra tehát egyik fontosabb soron sem számítanak az elemzők a negyedévre vonatkozóan: a begyorsuló olajáresés markánsan meglátszódhat az Upsream szegmens teljesítményén, de a Downstreamben sem várnak új csúcsot a szakértők.
Nemrég közzétette legfrissebb negyedéves gyorsjelentését a Waberer's, ahol az EBIT-eredmény közel két és félszeresére történő ugrásról tudott beszámolni a vállalat. Ralizik a mai kereskedésben a Waberer's részvénye, most pedig a Concorde elemzője is megszólalt a friss számok ismeretében.
Az Egyesült Államok által Ukrajnának ígért, de még le nem szállított amerikai Abrams harckocsik nem vesznek részt Ukrajna tavaszi offenzívájában, többek között azért, mert Washington azon dolgozik, hogy a rendszert megfossza az érzékeny nyugati technológiáktól, amelyeket Oroszország tanulmányozhatna – számolt be róla az USA Today.
Megtartotta a Portfolio az idei Hitelezés konferenciáját, a nap folyamán rengeteg szakmai előadást és beszélgetést hallgathatott meg a közönség, a szünetekben pedig volt lehetőség a networkingre is. A programok végeztével pezsgős koccintással és kötetlen beszélgetéssel lehetett kipihenni a nap fáradalmait. Fotókkal mutatjuk, milyen volt a Portfolio Hitelezés 2023 konferenciája.
A hét elején a Kreml ellen bevetett drónok túl könnyen kikerülték a Moszkvában és környékére telepített védelmi rendszereket, ami arra utal, hogy Oroszországon belülről indíthatták őket - állítják amerikai drónszakértők a Reuters jelentése szerint.
Véleményt mondott az Equilor elemzője a Gloster éves eredménybeszámolójának közlése után - az elemzőcég szerint a társaság a kijelölt pályán halad a növekedési stratégia megvalósításával, ennél fogva a részvényre adott céláron nem változtatott a szakértő.
Nagyot emelkedett tegnap az aranyár az amerikai bankrendszerrel kapcsolatos félelmek újjáéledése miatt, de a mai kamatdöntő ülésen is könnyedén születhet olyan döntés vagy érkezhet olyan iránymutatás, ami tartósan az unciánkénti 2000 dolláros szint felett tarthatja a menekülőeszköz árfolyamát.
Az eurózóna elkerülte a recessziót, ennek ellenére a pénteken beérkezett GDP-adatoknak inkább negatív a fogadtatása az elemzők körében. A közgazdászok felhívják a figyelmet az eltérő tagállami dinamikákra, ami szerintük kifejezetten egészségtelen állapot, valamint figyelmeztetnek az EKB kamatemelései miatt romló gazdasági kilátásokra is. Az eurózóna növekedését ezúttal Németország fogja vissza, míg Olaszország és Spanyolország a várakozások felett tud növekedni, közülük is főleg a spanyol teljesítmény az igazán figyelemre méltó - derül ki az elemzői reakciókból.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. Az műsor első részében arról volt szó, hogy a kormány szigorított a befektetési alapok szabályozásán, jobban megkötik, hogy mibe fektethetik a kezelt vagyont. Vendégünk Nagy Botond, a Portfolio pénzügyi elemzője. Beszéltünk még a Mol és a Masterplast jelentéséről is, előbbi remek évet zárt nagyrészt köszönhetően az olcsó orosz olajnak, utóbbi viszont csalódást keltő adatokat közölt. A Molról Mohos Kristófot, a Porfolio energiapiaci elemzőjét, míg a Masterplasttal kapcsolatban Fekete Beatrixot, lapunk elemzőjét kérdeztük.
A vállalatok nagy része nem látja pozitívan a jövőt, de a globális gazdasági helyzet javulhat az elkövetkezendő időszakban. A magyarországi helyzet ezzel szemben továbbra is kedvezőtlen, bár év végére egy számjegyűre csökkenhet az infláció, a 3-5%-os tartományt csak 2025-ben érhetjük el a K&H elemzői szerint.
Senkinek nem kedvez egy elhúzódó háború Ukrajnában, az lenne a felek érdekében, hogy tűzszünetet kössenek – idézi Ron DeSantis floridai kormányzót a Nikkei Asia.
A Kreml azért nem tesz „túlságosan elnyomó intézkedéseket,” mert tart attól, hogy ez veszélybe sodorja a Putyin kormány stabilitását – írja az amerikai Institute for the Study of War (ISW) agytröszt friss elemzésében.
Oroszország jelenti a legfőbb és legközvetlenebb fenyegetést az euroatlanti térség békéjére - olvasható a belga katonai hírszerzés (SGRS) szerdán közzétett éves elemzésében.
Február elejétől áprilisig teljesen kiürített az orosz haderő egy sokszáz páncélozott járművet tároló katonai bázist a Krímben – tette közzé az információt Brady Africk műholdkép-elemző.
Az ISW amerikai háborúkutató intézet szerint egyes orosz milbloggerek szerint Vlagyimir Putyin elnök aláírt egy új rendeletet, amely további parancsnoki változtatásokat rendelt el a frontvonalon, felelősségre vonva a sikertelen offenzíváért felelős parancsnokokat.