Huszonöt év után először fordul elő, hogy az európai részvények nemcsak felülmúlják az amerikai papírokat, de emelkednek is, miközben az amerikai részvények esnek. A Deutsche Bank elemzői szerint ráadásul ez a trend tovább folytatódhat, írja a Marketwatch.
Holnapi kamatdöntő ülésén változatlanul (6,5%-on) tartja az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa - vélik egységesen a Portfolio által megkérdezett elemzők. Ez azt jelenti, hogy Varga Mihály új jegybankelnök folytatja a közelmúlt kamatpolitikáját, az első kamatdöntése ugyanaz lehet, mint amit a megelőző öt hónapban láthattunk. A döntéshez fűződő indoklás, illetve a jegybank új (feltehetően érdemben romló) előrejelzései így is hozhatnak izgalmakat.
Ahogy az amerikai bizonytalanságok közepette a befektetők figyelme egyre inkább az európai piacok felé fordul, sok izgalmas lehetőséget lehet találni a piacokon. Mostani elemzésünkben is egy európai részvényt fogunk bemutatni, amelyben ráadásul most nemcsak a technikai kép lehet vonzó, hanem az is, hogy meglehetősen olcsó a papír. Miközben a legtöbben a hadiipari és pénzügyi cégeket pásztázzák, akadnak más, kevésbé feltűnő, de annál ígéretesebb befektetések is – ezek közé tartozik a Bayer részvénye is.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy az Európai Unió vizsgálatot készít elő a kínai BYD magyarországi gyárával kapcsolatban. Erről Szabó Dániel, a Portfolio uniós ügyekkel foglalkozó elemzője beszélt. A második részben a Volkswagen Csoport friss számait elemeztük, és azt is megvizsgáltuk, hogy valóban bajban van-e a világ egyik legnagyobb autógyártó konszernje. Nagy Viktort, a Portfolio vezető részvénypiaci elemzőjét kérdeztük.
Januári elemzésünkben felhívtuk a figyelmet az egyik legizgalmasabb tőzsdei narratívára, azaz a lengyel részvénypiacban rejlő lehetőségekre. Eddig úgy néz ki, hogy igazunk volt: elérkezett a fordulat, és a csökkenő trendből kitörve nagyon komoly ralit produkált idén a lengyel tőzsde. A legfontosabb vállalatok közül egy olyan részvénnyel foglalkoztunk, amely nem elég, hogy a nagypapírok közül messze a legmagasabb osztalékhozammal rendelkezik, de az árazás is nagyon kedvezően alakult. Most pedig a technikai kép is nagyon izgalmas szintre került, amit ha sikerülne áttörni, akkor könnyen folytatódhatna a szárnyalás.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy egyre több hiba merül fel, és emiatt egyre több panasz érkezett Donald Trump második elnöki ciklusának legnagyobb érdeklődéssel várt és legtöbb ellentmondást kiváltó belpolitikai szuperfegyverére, a kormányzati hatékonysági hivatalra, azaz a DOGE-ra. A témában vendégünk volt Szabó Ákos, a Portfolio Globál rovatának elemzője. A műsor második részében azt tekintettük át, hogy mi történhet a magyar tőzsde legnagyobb részvényével, az OTP-vel a következő hetekben az orosz–ukrán háború átmeneti szüneteltetésével kapcsolatos hírek és az esetleges tűzszünet hatására. Erről Nagy Viktort, a Portfolio részvénypiaci rovatának vezető elemzőjét kérdeztük.
A Deutsche Bank vezető stratégája szerint a tőzsdei esés még nem ért véget, mivel a vámokkal kapcsolatos bizonytalanság miatt mind a fogyasztói, mind a vállalati bizalom jelentősen csökken - írja a CNBC.
Fordult a kocka a tőzsdéken, amíg Európában fellendülést láthatunk, addig Amerikában koránt sincsenek egyszerű helyzetben a befektetők. Többnyire negatív hangulatban, meglehetősen nagy csapkodásokkal zajlik most a kereskedés a piacokon, ráadásul az elmúlt évek nagy neveiből is alaposan kitáraztak a befektetők. Egy ekkora esést azonban többféleképpen is lehet értelmezni. Most azok számára mutatunk egy izgalmas befektetést, akik egy közelgő felpattanásra játszanak. Nézzük, milyen lehetőségek vannak az Amazon részvényeiben.
Az OTP részvénye a magyar tőzsdén a béke trade. Az ukrajnai béke pedig úgy tűnik, egyre közelebb van. Mi következik ebből? Hogy tovább emelkedhet az OTP árfolyama.
Nagy nyomás alá kerültek az elmúlt hetekben a kriptók. Nem csak a piac számára kiábrándító Trump-féle kripto csúcstalálkozó, de az általános piaci hangulat romlása is alaposan próbára teszi most a befektetőket. A bitcoin grafikonján azonban nemrég már megjelentek a fordulós jelek, és egy olyan összefüggést is megfigyelhetünk, amellyel legutóbb rövid idő alatt lehetett sok pénzt keresni. Megnéztük, hogy ezúttal is történhet-e hasonló.
A Citigroup elemzői szerint a réz ára a következő három hónapban elérheti a tonnánkénti 10 000 dollárt, miközben a globális piac szűkös marad, amíg nem tisztázódik az amerikai importvámok időzítése - közölte a Bloomberg.
A Macquarie Group elemzői szerint az arany menedékeszköz szerepének erősödése miatt az árfolyam rekordmagasságba, akár 3500 dolláros unciánkénti árra is emelkedhet a harmadik negyedévben - jelentette a Bloomberg.
A JP Morgan elemzése szerint az amerikai részvénypiaci korrekció legrosszabb részén már túl vagyunk, mivel a kötvénypiacok alacsonyabb recessziós kockázatot jeleznek - írta a Bloomberg.
Az AutoWallis 2024-es eredményeire reagálva az MBH frissítette elemzői modelljét, felemelte a célárát, az ajánlása pedig továbbra is vétel.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása. A mai műsorban három témát dolgoztunk fel. Az első részben az Egyesült Államok és Ukrajna közötti tűzszüneti megállapodásról volt szó, amely kapcsán Moszkvának is ki kell még alakítania az álláspontját. Vendégünk Huszák Dániel, a Portfolio Globál rovatának vezető elemzője volt. A második részben a friss amerikai inflációs adat tőkepiaci hatásait elemeztük, itt volt velünk Cinkotai Norbert, a K&H Értékpapír vezető elemzője. A harmadik blokkban a kanadai-amerikai viszonyt vizsgáltuk meg, és szó esett arról is, hogy a vámháború miként erősítette meg a liberálisokat az USA szomszédjában. Erről Szabó Ákost, a Portfolio Globál rovatának elemzőjét kérdeztük.
Megemelte a Magyar Telekom részvényeire vonatkozó 12 havi célárát emellett továbbra is vételre ajánlja a cég részvényeit az MBH Bank.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Hol tárgyalnának, hol nem.
Nagy kereslet várható a következő években.
Van itt olyan pont, aminek Trump valószínűleg nem fog örülni.
A jövő héten várható döntés.
Sok ínyenc a bárány fejét akarja, sőt igazi különlegességnek számít az állat szeme is.
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Mi történik Törökországban?