Az elmúlt két évben 44 százalékról 63 százalékra bővült a magánegészségügyi rendszert is használó magyarok aránya, az EY hazai kutatása szerint tavaly az aktív dolgozók fele választott ilyen jellegű szolgáltatást.
Az Egészségügyi Világszervezet európai ága közölte, hogy készenléti terveket dolgoztak ki ukrajnai "vegyi támadásokra" – számol be a hírről a Financial Times.
Az adatokból úgy tűnik, leszállóágba került a koronavírusjárvány; ez várható is volt, a kórokozónak ugyanis az őszi–téli időjárás kedvez – mondja Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem virológusa az Infostartnak. Szerinte éppen ezért a negyedik oltás beadásával is érdemes várni.
Robbanásszerűen nő a magánellátó intézmények száma, ezt a folyamatot elsősorban az állami ellátásból kiszoruló, egyre nagyobb kereslet generálja. Nem meglepő, hogy a vállalatok, amelyek számára a megfelelő munkaerő megtalálása és megtartás komoly kihívást jelent, egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a vonzó juttatási csomagba, amelynek egyre gyakrabban részei különböző egészségügyi programok, komplex szűrővizsgálatok. A Dr. Rose Magánkórház segítségével jártunk utána, milyen lehetőségei vannak a cégeknek, ha ezzel szeretnék vonzóbbá tenni a munkahelyet a dolgozóik számára.
Veszett róka randalírozott az amerikai Capitoliumnak otthont adó Capitol Hillen, Washingtonban. Az állat összesen kilenc emberre támadott rá, megharapott egy kongresszusi képviselőt is - írja az NBC News.
Az Amerikai Egyesült Államok 44. elnöke, Barack Obama hivatalából való távozása óta először tér vissza a Fehér Házba. Látogatásán a volt elnök Joe Biden elnök és Kamala Harris alelnök mellett fog megjelenni, hogy a megfizethető egészségügyi ellátásról szóló törvény sikerét népszerűsítse - közölte a Fehér Ház egyik tisztviselője az amerikai NBC beszámolója szerint.
Tegnap a szokásostól eltérően nem érkeztek friss koronavírus adatok, ma viszont megjelentek az elmúlt napok statisztikái a kormányzati portálon, amikből kiderült, hogy az elmúlt négy napban 5961 új fertőzöttet igazoltak, 101 beteg halt meg, 1833 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 49-en vannak lélegeztetőgépen.
Oroszország miniszterelnöke, Mihail Misusztyin bejelentette, hogy az ország megszünteti a koronavírus miatti utazási korlátozásokat a „barátságos” országokkal szemben – írja a Sky News.
Izraelben ismét visszavonulóban a koronavírus-járvány, a fertőzési együttható 1 alá süllyedt - jelentette az izraeli egészségügyi minisztérium honlapja.
A politikai főhatalomról szóló országgyűlési választással új kormány alakul. Ezzel új szakasz nyílik, nyílhat a társadalompolitikai és gazdaságpolitikai döntéshozatalban. E sorok írásakor még nem tudtam, hogy a választások nyomán milyen lesz a parlamenti mandátumok megoszlása. Ami a kormánypolitikát illeti, urnazárás előtt még lehetett ízlelgetni a különféle változatokat, ezúttal egyet kivéve: „folytatjuk”. A gazdaság-, társadalom- és külpolitika ugyanis nem folytatható, 2022 tavaszán helyzet van.
Katonai orvosokat és egészségügyi dolgozókat küldött Sanghajba a kínai hadsereg a város mintegy 25 milliós lakosságának koronavírus-tesztelésére - jelentette hétfőn internetes kiadásában a Global Times című kínai lap.
A fosszilis tüzelőanyagokkal és fával történő fűtésből és főzésből származó kültéri légszennyezés évente több mint 27 milliárd euró egészségügyi költséget okoz az EU-ban és az Egyesült Királyságban - derül ki az Európai Közegészségügyi Szövetség (EPHA) legújabb tanulmányából. Az egészségügyi költségek háztartásokra lebontva átlagosan 130 euróba kerülnek évente Európában, de a magyar családoknak ennél jóval magasabb egészségügyi kiadást kell elszenvedniük: az európai átlag közel két és félszeresét.
Oroszország Ukrajna lakott területein végrehajtott támadásai óriási aggodalomra adnak okot, és háborús bűncselekménynek minősülhetnek - mondta az ENSZ emberi jogi főképviselője. Michelle Bachelet az ukrajnai helyzetről szóló legutóbbi jelentését ismertetve aggodalmát fejezte ki amiatt, mert Oroszország nagy területeket bombáz Ukrajnában, amelyek lakott területek ellen irányulnak.
Az amerikai szabályozó hatóságok engedélyezték a Pfizer és a BioNTech vakcinájából a második emlékeztető oltást az 50 éves és idősebb emberek számára, elsősorban a korcsoportban csökkenő immunitásával kapcsolatos aggodalmak miatt - közölték a gyógyszergyártók kedden. Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság emellett engedélyezte a vakcina második emlékeztető adagját a 12 éves és idősebb, legyengült immunrendszerű emberek számára.
Megújul az egykori Budagyöngye Kórház. A hűvösvölgyi komplexum egyházi egészségügyi nővér- és szakdolgozóképzőként, a Gál Ferenc Egyetem kihelyezett képzőhelyeként működik majd a jövőben - írja az Építészfórum.
Átadták a Semmelweis Egyetem (SE) Egészségtudományi Karának új, az ország első főápolója, Kossuth Zsuzsana nevét viselő, oktatási épületét Budapesten, a VIII. kerületben kedden - írja az MTI.
Egyre több adat érkezik a Covid-19 hosszútávú hatásaira, amelyek alapján nem lehet elégszer elmondani, hogy nem érdemes a vírusfertőzésnek megfelelő vakcináltsági állapot nélkül nekifutni - hangsúlyozza Kemenesi Gábor. A "long-covid" hatásait évekbe telik megérteni és feltárni, azonban a virológus szerint felkiáltójelként szolgálhatnak az elmúlt hónapok publikáció.