egészségügy

Nem jönnek a Matolcsy-bébik - Mélyponton a születések

Áprilisban 6393 gyerek született Magyarországon. A szezonálisan igazított adatok is azt mutatják, hogy az elmúlt tíz évben csak egyszer, két éve volt ennyire alacsony a születésszám.

Nélkülözhetetlen a kutatók itthon tartása (Interjú)

Rendkívül drága egy gyógyszer kifejlesztése, és így a válságnak közvetett módon van hatása a kutatás-fejlesztésre - fejtette ki a Portfolio.hu-nak adott interjújában Dr. Szombathelyi Zsolt. A Richter Gedeon kutatási igazgatója a tevékenység bonyolultságát kifejezendő elmondta: az Egyesült Államokban jelenleg törzskönyvezés alatt álló cariprazine kifejlesztése 14 év után jutott el az utolsó szakaszba. Megítélése szerint Magyarországon a kutatóhelyek fennmaradása és a kutatók megtartása nélkülözhetetlen, ebből táplálkozik a Richter is. Beszélt arról is, hogy a gyógyszergyártónál 1000 ember dolgozik a K+F területén, és ennek túlnyomó többsége Budapesten tevékenykedik.

Kész az egészségügyi béremelés tervezete

Az egészségügyben dolgozók bérnövelését, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének a szabályait tartalmazza az a kormányrendelet-tervezet, amely a kormány honlapján jelent meg kedden.

Hatalmas prémiumokat fizetnek a biotech cégekért

A közelmúltban látott napvilágot az IMAP legfrissebb tanulmánya, mely a tavalyi évre vonatkozóan a globális gyógyszeripari és biotechnológiai felvásárlások alakulását elemzi. Ebből többek között az derül ki, hogy az említett ágazatban az M&A-tranzakciók száma és összértéke egyaránt csökkent 2011-hez képest. A felvásárlási ügyletek többségénél az elsődleges motiváció a fejlesztési fázisban lévő készítmények megszerzése volt, ennek nyomán pedig nem meglepő, hogy a biotechnológiai cégek iránt változatlanul nagy volt az érdeklődés. A biotech cégekért fizetett felvásárlási prémiumok egyébként 12 éve nem látott szintre emelkedtek 2012-ben.

Új stratégiát fogadott el a kormány

Elfogadta a kormány az évtized végéig szóló Nemzeti Kutatás-fejlesztési és Innovációs Stratégiát - mondta Cséfalvay Zoltán a nemzetgazdasági minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára az MTI-nek, csütörtökön.

Állami hitelt kapnak a patikusok

A kormány megtárgyalta és elfogadta a többségi gyógyszerészi tulajdon elérését segítő patikai hitelprogramról szóló előterjesztést - jelentette be a kormányszóvivő csütörtökön a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón.

Új gyógyszeripari nagyhatalom születik - Hogy lehet meghódítani?

A világ vezető gyógyszercégei a fejlődő piacokra évek óta úgy tekintenek, mint a jövőbeli növekedés egyik fontos motorjára, ezen belül is Kína szerepe egyre inkább felértékelődik. A Boston Consulting Group azonban közelmúltban publikált elemzésében rámutatott a fejlődő piacokat és különösen a kínai gyógyszerpiacot övező fontosabb kockázati tényezőkre, melyekkel a globális multinacionális gyógyszercégeknek érdemes tisztában lenni. A szakértők szerint azok a vállalatok, melyek a piaci környezethez nem tudnak megfelelően alkalmazkodni, rövid távon ugyan növekedhetnek, hosszú távon viszont veszítenek piaci részesedésükből a lokális szereplőkkel folytatott versenyben.

Szabadalmi pert nyert a Pfizer

A Pfizernek 10 évig húzódó jogvita után sikerült megállapodnia a Tevával és a Sun Pharmaceutical Industries-al. A most lezárult ügy hátterében a pantoprazole tartalmú készítmény, a Protonix szabadalmi vitája állt - írja a Bloomberg.

Richter: Latin-Amerikában is debütálhat az Esmya (4.)

Richter és a Laboratoire HRA Pharma bejelentették, hogy licenc-megállapodást kötöttek, amelynek értelmében a Richter a jóindulatú nőgyógyászati elváltozások kezelésére kifejlesztett ulipristal acetate (UPA) forgalmazási és értékesítési jogait az Egyesült Államok és Kanada kivételével, az amerikai kontinens országaira is megkapta. Az Esmya a Richter fenti indikációra, ezen belül a méhmióma kezelésére kifejlesztett vezető készítménye.

Így ösztönözheti az állam az innovációt

Magyarország látványos lemaradást mutat a kutatás-fejlesztésre fordított kiadások területén. Az állam kezében számos eszköz van, amivel elősegítheti az innováció hazai térhódítását. Cikkünkben bemutatjuk, hogy a magyar kormány mire helyezné a hangsúlyt és ehhez milyen intézkedéseket hajthat végre.

Válság idején nő meg igazán az innováció szerepe

Az innováció a gazdasági növekedés egyik motorja, szerepe pedig nehéz körülmények között egyre inkább felértékelődik. Alábbi cikkünkben neves hazai egyetemek innovációs központjainak vezetőit kérdeztük meg többek között arról, hogy Magyarországon jelenleg milyen főbb trendek figyelhetők meg a kutatások terén, hogy teremthetők elő az ezekhez szükséges források, valamint azt, hogy melyek azok a problémák, melyek megoldása a leginkább szükséges lenne.

Radikális változások előtt a gyógyszerkutatás

Az értékesítés és a marketing mellett a vállalatok más területein is radikális változásokat hozhat az ún. Big Data jelenség - melynek lényege, hogy egyre több, könnyen begyűjthető ügyféladat áll a vállalatok rendelkezésére -, a McKinsey nemrégiben megjelent tanulmánya szerint ez a gyógyszeripari K+F tevékenységet is megreformálhatja. A tanácsadó cég becslései szerint a Big Data stratégiák alkalmazása - melyek jobb információs hátteret biztosíthatnak a vállalati döntéshozataloknál - akár 100 milliárd dollárnyi értéket is teremthetnek évente az amerikai egészségügyi rendszerek esetében.

Mától osztalék nélkül forog a Richter

Tegnap forgott utoljára a 660 Ft-os osztalékkal a Richter, így ma már szelvény nélkül kereskedhetünk a társaság papírjaival. Várhatóan a piac az osztalék kiesését már a nyitáskor beárazza.

Nem költ eleget az innovációra Európa

Európa jövője szempontjából kulcsfontosságú, hogy versenyképességét mennyire tudja javítani, ezek folytán nem meglepő, hogy az innováció az elmúlt években kulcsfontosságú politikai elem lett. Az Ernst & Young tanulmányában európai vállalatvezetőket kérdezett meg arról, hogyan látják az innováció terén zajló folyamatokat, ebből többek között kiderült, hogy a válaszadók többsége szerint Európa nem költ eleget kutatás-fejlesztésre.

Újabb termékét dobhatja piacra az Egis partnere

Az Egis partnere, a dél-koreai Celltrion közleményben tájékoztatta a befektetőket, hogy hivatalosan is benyújtotta a trastuzumab nevű biohasonló készítményének jóváhagyás iránti kérelmét a dél-koreai gyógyszerfelügyelethez. Az említett termék azon két készítmény közé tartozik, melyekre az Egisnek jelenleg aláírt szerződése van.

Ma veheted utoljára osztalékért a Richtert

Ma forognak utoljára a 660 Ft-os osztalékkal a Richter részvényei, így a holnapi szelvényvágás után már osztalék nélkül kereskedhetünk a nagyobbik hazai gyógyszergyártó papírjaival.

Fogyasztói forradalom zajlik a gyógyszeriparban

A gyógyszer- és egészségipar termékeit és szolgáltatásait igénybe vevő fogyasztók minden korábbinál erősebb pozícióba kerültek - mutat rá a PwC Magyarország legutóbb készített felmérése. Az iparág vállalatainak első számú vezetőinek megkérdezésén alapuló kiadványból az is kiderül, hogy a cégek rengeteg energiát fordítanak arra, hogy képesek legyenek megfelelni a társadalom felől érkező egyre komolyabb elvárásoknak. Az ügyfélközpontúság előtérbe kerülése mellett a költségcsökkentés, a cégstruktúra rugalmas átalakítása mind globálisan, mind a hazai piacon kiemelt helyen szerepel a cégek vezetőinek napirendjén.

Itt léphetne előrébb Magyarország

Miért fontos a kutatás-fejlesztés egy gazdaság számára? Hogy áll az innovációs versenyben az Európai Unió és azon belül Magyarország? Miért akarja az EU a nemzeti össztermék 3%-át K+F célokra fordítani? Milyen eszközökkel akar Magyarország felzárkózni a kutatás-fejlesztés területén? Mely szektorokra támaszkodhat ebben a folyamatban? Cikkünkben ezeket a kérdéseket járjuk körül.

Vártnak megfelelően haladnak a vizsgálatok az Egis partnerénél

Az Egis dél-koreai partnere, a Celltrion közleményben tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a Remsima biohasonló változatának (CT-P13) az Európai Gyógyszerfelügyelet egy újabb tesztjén sikerült átmennie. A Celltrion ennek nyomán arra számít, hogy a készítmény már ebben a hónapban megkaphatja a végső jóváhagyást.

Nagyszabású részvény visszavásárlás az amerikai gyógyszergyártónál

Az amerikai gyógyszergyártó, az MSD (Merck Sharp and Dohme) 5 milliárd dollár értékű részvény visszavásárlási megállapodást kötött a Goldman Sachs-szal, melynek elemzők szerint az elsődleges célja a részvényesi érték növelése lehet - számolt be a Reuters. Erre most szükség is lehet, a társaság ugyanis a generikus gyártók felől érkező erőteljes versennyel szembesül.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.