egészségügy

Jövőre nem csökken a gyógyszertámogatás összege (2.)

A 2014-es költségvetés keretszámai szerint jövőre 40-50 milliárd forinttal juthat több az egészségügyre, mint idén. Ez elmarad a 120-150 milliárd forintos pluszforrásra vonatkozó előzetes kérésektől - írja keddi számában a Népszabadság. Úgy tűnik, hogy a kormány nem nyúl a bruttó gyógyszerkiadások összegéhez jövőre.

Végre nő a születések száma

Júliusban 2%-kal több gyerek született, mint egy évvel korábban - derül ki a KSH ma közzétett számaiból. A szezonálisan igazított adatok is azt mutatják, hogy az elmúlt három hónapban történelmi mélypontja közeléből kezdett emelkedni a születések száma. Ettől még az első hét hónap összesített demográfiai folyamatai nem éppen fényesek.

Jönnek az egységes gyógyszerárak?

A gyógyszerészi kamara egységes gyógyszerárakat szeretne, az egészségügyi államtitkárság szerint nincs napirenden a nem támogatott patikaszerek egységes árának bevezetése. A gyógyszerpiac többi szereplője egyelőre kivár, hivatalosan még nem kapták meg a kamara javaslatát.

Összeomlott a legnagyobb indiai gyógyszercég árfolyama

Mélyrepülésbe kezdtek az indiai gyógyszergyártó óriás, a Ranbaxy Laboratories részvényei a mai kereskedésben, miután az Amerikai Gyógyszerfelügyelet (FDA) negatív véleményt fogalmazott meg az egyik üzem gyártási feltételeiről. Ezzel párhuzamosan pedig a HSBC is leminősítette a részvényeket - számolt be a Reuters.

Zuhan az Egis partnerének árfolyama

Igen jelentős esést produkált a ma reggeli kereskedésben az Egis dél-koreai partnerének, a Celltrionnak az árfolyama, 15%-os mínuszban is jártak a papírok, melyet követően aztán felfelé korrigáltak. Ez azzal függhet össze, hogy a társaság közölte, a pénzügyi hatóságok vizsgálatot folytatnak a vezérigazgató ellen, gyanús részvénypiaci ügyletek miatt.

Nagy lehetőség előtt az Egis

Az Egis a BÉT oldalán megjelent közleményében ismertette, hogy az Európai Bizottság az Európai Gyógyszerfelügyelet (EMA) szakvéleménye alapján jóváhagyta a Celltrion által kifejlesztett Remsima (infliximab) nevű biohasonló készítmény forgalomba hozatali engedélyét. A hazai gyógyszercég ezáltal elsőként hozhat forgalomba monoklonális antitestet az EU területén.

Lezajlott a vaklicit - Tovább esnek a gyógyszerárak

Lezajlott a vaklicit újabb köre a hazai gyógyszerpiacon, melyen az Egis és a Richter is számos termék esetében volt kénytelen árcsökkentést végrehajtani, ennek mértéke 8-11%-os volt.

Japánt veszi célba az Egis partnere

Japánban is benyújtotta a Celltrion a Remsima nevű készítményre vonatkozóan a jóváhagyás iránti kérelmet, a piaci bevezetés várhatóan 2014-ben történik meg - közölte a dél-koreai társaság. A Japánban való megjelenés azért lehet különösen fontos, mert ez a Remsima originális változatának legnagyobb piaca.

Még idén béremelést kapnak a háziorvosok

Még az idén hatmilliárd forinttal megemelik az alapellátásban dolgozók finanszírozására fordítható összeget - mondta az egészségügyért felelős államtitkár a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán.

Már most visszakerülne a Richter az MSCI indexeibe

Nagy forgalommal emelkedtek pénteken a Richter részvényei, vélhetően a befektetők szeme előtt már a közelgő MSCI-felülvizsgálat lebeg. A számításoknál figyelembe vett időszak ugyan szeptember végén zárul csak le, az alábbiakban megnéztük, mire számíthatnánk akkor, ha az augusztus végi adatok alapján döntene az MSCI. Vizsgálódásaink azt mutatták, hogy a Richter már most lazán meg tudná ugrani a lécet. Vagyis a novemberi visszakerülés egyre biztosabb, ezt pedig az MSCI legutóbbi közleménye is csak erősítheti, miszerint enyhítenének a likviditási elvárásokon, akár már a most következő felülvizsgálat során. Bár a piacokon egy ideje téma már a Richter részvények visszakerülése, egyesek pedig ezt már szinte tényként kezelték eddig is, meglátásunk szerint a papírok az előttünk álló hetekben így is fókuszba kerülhetnek. A Richter sikere viszont rossz hír lehet a Magyar Telekomnak, növeli ugyanis az indexekből való novemberi kiesés esélyét.

Megkapta a végső jóváhagyást Európában a Celltrion készítménye

Az Egis partnere, a Celltrion bejelentette, hogy első biohasonló terméke, a Remsima véglegesen is megkapta Európában a forgalmazáshoz kapcsolódó jóváhagyást. Mindez persze nem számít meglepetésnek, hiszen az európai gyógyszerfelügyelet (EMA) június végén adott zöld utat az említett készítménynek.

Gigaméretű felvásárlás a gyógyszerszektorban

Óriási tranzakció készülődik a gyógyszerszektorban, ugyanis a világ legnagyobb biotechnológiai cége, az Amgen több mint 10 milliárd dollárért tervezi felvásárolni az Onyx Pharmaceuticals-t, mellyel célja, hogy az iparág egyik leggyorsabban fejlődő szegmensébe, a rákgyógyszerek piacára lépjen.

Lassabban fogy a magyar

Júniusban közel azonos számú újszülött jött a világra, mint egy évvel korábban, az első félévben azonban összességében alacsonyabb a gyerekvállalási kedv - derül ki a KSH legújabb népmozgalmi adataiból. Az idei első hat hónapban mérséklődött a természetes fogyás üteme a halálozások számának csökkenése miatt.

Egis, Richter: célárat csökkentett a Jefferies

Múlt héten publikálták negyedéves eredményeiket a hazai gyógyszergyártók, melyet követően a Jefferies elemzője frissítette modelljét. A célár a Richter és az Egis esetében is minimálisan csökkent, azonban az ajánlás változatlan: az előbbinél tartás, az utóbbinál vétel.

Kedvező hírek a Celltriontól - Megugrott az árfolyam

Az USA-ban is beadta a Celltrion a Remsima nevű biohasonló készítmény klinikai vizsgálataira vonatkozó kérelmét - tette közzé honlapján ma reggel a dél-koreai társaság. A hírre az Egis partnerének árfolyama jelentős emelkedést produkált.

Egis jelentés: mit mondanak az elemzők?

Az Egis tegnap piaczárást követően közzétett negyedéves gyorsjelentése kapcsán beérkezett elemzői véleményeket gyűjtjük össze alábbi cikkünkben, eddig a társaságot szorosabban követő elemzők közül az Erste publikálta csak véleményét. A cikket a beérkező várakozásokkal frissítjük.

Jókora csalódást okozott az Egis

Jelentősen alulmúlta az Egis tegnap piaczárást követően közzétett gyorsjelentése a főbb profit sorokon az elemzői várakozásokat, az alulteljesítés a nettó eredményben egészen kiugró mértékű volt.

A jelentés főbb pontjai:

- az enyhén növekvő hazai gyógyszerpiac ellenére csökkenő belföldi forgalom;
- ezt ellensúlyozni tudta az export árbevétel minimális növekedése, így a konszolidált forgalom stagnálást mutatott;
- a FÁK-régió ezúttal is relatíve erős volt, élen Ukrajnával és az egyéb FÁK-országokkal;
- a régió gyengén teljesített, itt több országban is kedvezőtlen szabályozói környezettel szembesülnek a gyártók;
- az alacsony jövedelmezőségű hatóanyag export jelentősebb mértékben nőtt;
- a fedezet minimálisan romlott, míg az erős bázis és a működési költségek emelkedése nyomán az üzemi profit közel 20%-kal esett, alulmúlva ezzel a legpesszimistább elemzői becslést is;
- a pénzügyi sor jelentősen rontotta az eredményeket, így a nettó profit több mint 40%-kal zuhant, ugyancsak alulmúlva a legalacsonyabb várakozást;
- az éves teljesítést illetően így sem áll azért rosszul a társaság, a folyó pénzügyi évre vonatkozó EPS-konszenzus 82%-át sikerült már hozni, míg EBITDA-ban 77%-ot;
- a nettó pénzállomány továbbra is jelentős, egy részvényre vetítve az árfolyam 33%-ára rúg.

A gyorsjelentés fényében negatív árfolyam reakcióra számítanánk a mai kereskedésben, fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a papírok az elmúlt napokban sokat estek, ez valamelyest mérsékelheti az esést, akárcsak a továbbra is vonzó értékeltség. Az összképet természetesen a délelőtti elemzői tájékoztatón elhangzottak is befolyásolhatják.

Egis: durva alulteljesítés nettó profit soron

Közzétette piaczárást követően negyedéves gyorsjelentését a kisebbik hazai gyógyszercég, az Egis is, mely a főbb eredménysorokon rendre alulmúlta az elemzői várakozásokat. Az üzemi és a nettó profit jelentős mértékben maradt el a konszenzusban szereplő értéktől.

Richter: megérkeztek az első elemzői vélemények

Összességében véve kedvezően értékelik a Richter ma hajnalban közzétett gyorsjelentését az elemzők, a Concorde szerint a számok arra utalhatnak, hogy a társaság túljutott már a mélyponton. Az alábbiakban az eddig érkezett elemzői vélemények rövid összefoglalását közöljük.

Mit mond a Richter az eredményekről? (4.)

Összességében a korábban megfogalmazott várakozásoknak megfelelő teljesítményt tudott nyújtani a Richter az idei év első felében - mondta el a társaság vezérigazgatója, Bogsch Erik a ma reggel kezdődött tájékoztatón. A növekedés fő motorjaként Kínát, a FÁK-régiót, Nyugat-Európát, valamint az új termékbevezetéseket nevezte meg.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
A forintgyengülés csak idő kérdése: elemzők szerint ennyi lesz az euró
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.