Világviszonylatban is jegyzett társaság terméke kapta idén a Magyar Innovációs Nagydíjat - mondta el Antos László, a Magyar Innovációs Szövetség ügyvezető igazgatója az InfoRádiónak. A díjakat a járvány miatt nem adják át, az elismerésben részesült pályázatok listáját és tartalmát azonban nyilvánosságra hozták.
Franciaországban 24 óra alatt 299-cel 1995-ra emelkedett a koronavírus-fertőzés kórházban elhunyt áldozatainak a száma - közölte péntek este Jérome Salomon, az egészségügyi minisztérium járványügyi igazgatója.
Edouard Philippe francia miniszterelnök szerint a koronavírus-járvány "nagyon szélsőséges hulláma várható" Franciaországban, s "a helyzet nehéz lesz a következő napokban". "Tartós krízisre készülünk, egy olyan egészségügyi helyzetben, amely nem fog hamar javulni. Muszáj kitartani" - fogalmazott a kormányfő pénteken a kabinettel tartott videókonferenciáján.
Húsz ember halt bele Brazíliában a koronavírus okozta betegségbe az elmúlt 24 órában, miközben Alberto Fernández argentin elnök kormánya bejelentette, hogy beutazási tilalmat rendel az országba a kikötőkön, repülőtereken és a határátkelőkön keresztül.
Jelentős mértékben emelkedik koronavírusos fertőzöttek száma az Egyesült Államokban, a terjedés gyorsulása pedig azzal is magyarázható, hogy a fiatalok nem vették elég komolyan az egészségügyi krízishelyzetet, és inkább a szórakozást választották, ezzel mélyítve az egyébként is égető problémát.
Ha valakinek egyik napról a másikra beállt a dereka, vagy kiütései jelennek meg, esetleg bepirosodik és viszket a szeme, most jó eséllyel hiába szeretne konzultálni a kezelőorvossal, hiszen a koronavírus-járványra tekintettel a rendelőintézetekben és kórházakban a járó- és fekvőbeteg ellátásban csak sürgősségi ellátás történik, minden tervezett műtét és kivizsgálás valamint a nem sürgős járóbeteg szakellátás is halasztásra került. Egy civil kezdeményezés most ezen a helyzeten igyekszik változtatni. A cél, hogy összekössék az önkéntes orvosokat azokkal, akiknek szüksége van orvosi diagnosztikára, egy erre alkalmas digitális platform segítségével. Ha minden jól megy, akár már április elején el is tud indulni az oldal, amely segítségével a szakemberek videón keresztül konzultálhatnának az egészségügyi problémákkal küzdőkkel.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyszerűsítette az egyedi azonosítószámok igénylését, amire az egyedi adóügyek telefonos intézéséhez van szükség az ügyfél-tájékoztató és ügyintéző rendszerben - közölte a NAV az MTI-vel pénteken.
Romániában a fertőzött, de enyhe tüneteket mutató orvosokat is bevetnék az új koronavírus-járvány elleni küzdelembe - jelentette ki egy péntek reggeli sajtótájékoztatón Nelu Tataru csütörtökön kinevezett egészségügyi miniszter. A koronavírus elleni romániai küzdelemben ugyanis rendkívül sok orvos, nővér és ápoló fertőződött meg, sokakat pedig karanténba helyeztek, ezért az egészségügyi ellátás rendkívüli nehézségekkel szembesül.
Németországban átlépte a 45 ezres határt az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2) bizonyítottan fertőzöttek száma. A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint péntek délelőtt 47 278 fertőzöttet tartottak nyilván, ami 9955-tel - 26,6 százalékkal - több azt egy nappal korábbi 37 323-nál. A vírus okozta betegségben (Covid-19) elhunytak száma 206-ról 281-re emelkedett.
Orbán Viktor ma reggel a Kossuth Rádió műsorában jelentette be: a kormány kijárási korlátozást vezet be Magyarország egész területére március 28. és április 11. éjfél között, a korlátozás ma éjféltől lép életbe.
Az Egyesült Államokban a vírusfertőzöttek száma meghaladta a Kínában regisztrált fertőzöttek számát - jelentette csütörtökön délután a Johns Hopkins egyetem és kórház.
Franciaországban 24 óra alatt 365-tel 1696-ra emelkedett a koronavírus-fertőzés kórházban elhunyt áldozatainak a száma, és egy 16 éves lány is van közöttük - közölte csütörtök este Jérome Salomon, az egészségügyi minisztérium járványügyi igazgatója.
Támogatná Budapesten a koronavírus miatt a kijárási korlátozás bevezetését, mert „minden korlátozó intézkedésről kiderült utólag, hogy indokolt volt” – jelezte a 24.hu-nak adott interjúban Karácsony Gergely. A főpolgármester azt is mondta: „a járvány nyáron mérséklődni fog, és arra készülünk, hogy ősszel lesz egy második hullám.”
Bill Gates arról beszélt, hogy szerinte mindenképp a karanténok fenntartása lenne a helyes út a koronavírussal való küzdelemben, hiszen így lehetne az amerikai megbetegedések számát is csökkenteni, ez vezetett sikerre Kínában és Dél-Koreában is. Gates egyébként azután osztotta meg a gondolatait, hogy Donald Trump hétfőn arról beszélt, hogy már akár húsvétkor újra lehetne indítani az amerikai vállalkozásokat.
A Mol Limo kedvezményei után a Mol Plugee is csatlakozott a koronavírussal kapcsolatos felajánlásokhoz, és mától az egészségügyi intézmények és az orvosok ingyenesen tölthetik elektromos járműveiket a MOL Plugee töltőin igazolványuk felmutatását követően.
Megszólalt a koronavírussal kapcsolatban Jerome Powell, a Fed elnöke, aki elmondta, hogy egyelőre nem tudjuk, mikor lesz vége a járványnak, az amerikai jegybank viszont azon dolgozik addig, hogy az emberek helyzetén javítani tudjon. Felhívja rá a figyelmet, hogy ilyen válság még korábban soha nem volt, és a gazdasági aktivitást a közjó érdekében kellett csökkenteni.
Akadnak biztató jelek az új típusú koronavírus-járvány lassulását illetően Európában, de a járványnak koránt sincs vége, a világnak pedig hozzá kell szoknia a helyzet teremtette új körülményekhez - jelentette ki Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója csütörtöki, online megtartott sajtókonferenciáján Koppenhágában.