Trump hat vállalatot kötelezett lélegeztetőgépek gyártására
Donald Trump amerikai elnök hat vállalatot kötelezett lélegeztetőgépek gyártására a védelmi termelési törvény értelmében.
Donald Trump amerikai elnök hat vállalatot kötelezett lélegeztetőgépek gyártására a védelmi termelési törvény értelmében.
A hét egyik érdekes bejelentése volt, hogy a Tesla első embere, Elon Musk felajánlotta segítségét gyakorlatilag bárkinek, akinek szüksége van lélegeztetőgépre, Musk ugyanis arról beszélt, hogy a Tesla bárhová kiszállítja az életmentő készülékeket, ahová a cég egyébként szállít, természetesen ingyen segítenek, sem a gépért, sem a szállításért nem kell fizetni.
New York globálisan is a koronavírus-járvány egyik gócpontja lett, a városban most kizárólag koronavírusos páciensek kezelésére hoznak létre kórházat.
Romániában az orvosok, ápolónők és más egészségügyi dolgozók havonta közel 500 euró bónuszt kapnak, jelentette be Klaus Iohannis.
A koronavírus még ősszel is a mindennapi életünk része lehet, ha addig nem dobják piacra a vakcinát - mondta el Scott Gottlieb, az amerikai Élelmiszer és Gyógyszerészeti Hivatal (FDA) volt elnöke. Gottlieb szerint a fejlesztések gyorsan haladnak, a tesztelésekkel kapcsolatban viszont a szabályozóknak változtatniuk kell a szemléletükön.
A koronavírusnak lassan az élet minden területén érezni a hatását: kihat a munkára, a magánéletre, a leghétköznapibb tevékenységekre, mint a bevásárlás, vagy egy orvosi kontroll. Március 16-a óta az egészségügyi intézményekben csak a legszükségesebb beavatkozásokat végzik el. Míg korábban egy újonnan megjelent anyajeggyel azonnal elrohanhatott valaki a házi orvosához, vagy foglalhatott időpontot egy magán bőrgyógyásznál, erre most nem igazán van lehetőség. A jó hír, hogy egyre több olyan platform van, amely lehetővé teszi a videókonzultációt.
Telemedicina, mint az egészségügyi konzultáció legkézenfekvőbb módja, távfelügyelet az idős rászorulók érdekében, a háttérben futó egészségügyi informatikai rendszerek, orvosi mérésekre alkalmas viselhető eszközök, digitális biomarkerek, diagnózis gépi algoritmusok alapján - csak néhány példa arra, hogy a digitalizáció jelenleg is formálja az egészségügyet. Közben a gigászi technológiai szereplők már nemcsak a partvonal mellől akarják nézni ezt a meccset. Az aktuális járványügyi helyzet pedig csak gyorsíthatja ezt a folyamatot. Szombathelyi Zsolt, a Richter Gyógyszergyár egykori kutatási igazgatója, a vezérigazgató tanácsadója írásában sorra veszi az aktuális digitális trendeket az ágazatban és felvázolja a kilátásokat.
Néhány, a koronavírus miatt erősen sújtott cég úgy döntött, hogy felfüggeszti a munkavállalói nyugdíjprogramba fizetett nyugdíj-hozzájárulását (401(k)), hogy ezzel is pénzt spóroljanak – írja a The Wall Street Journal.
A MaVíz mai közleményében fontos dolgot kér a magyar emberektől: fizesse be mindneki a vízszámlát időben, ezzel is segítve a járvány fékezését.
Olaszországban a mai napon 4782 új esetet jelentettek, ez több, mint a tegnapi 4053 és a tegnapelőtti 4050. Nincs tehát csökkenés, mindenesetre pozitívum, hogy emelkedés sincs az új esetszámokat illetően. A globális gazdaság kilátásai viszont egyre borúsabbak: Magyarország a legsérülékenyebb országok közé tartozik, az Egyesült Királyság államadóssága akár a GDP 90%-át is elérheti, Franicaországban eddig pedig több mint 3,5 millió embert küldtek kényszerszabadságra. Az olasz polgári védelem koordinátora szerint lassú lesz a kilábalás a járványból.
A kijárási korlátozás enyhítése az eddig megtett erőfeszítések megsemmisítését jelentené az olasz miniszterelnök szerda esti beszéde szerint. Giuseppe Conte megerősítette az új koronavírus-fertőzés (Covid-19) miatt eddig bevezetett óvintézkedések meghosszabbítását április 13-ig.
A Putyin és Trump között zajló hétfői telefonbeszélgetés alkalmával ajánlotta fel az orosz elnök a segítségét, ami azóta már el is indult, az oroszok ugyanis egy katonai repülőgéppel küldtek segélycsomagot az amerikaiaknak a koronavírus elleni küzdelemhez – számol be a hírről a Bloomberg.
A Roszatom egyik vállalata, a 3D-s nyomtatással foglalkozó Rusatom – Additive Technologies (RusAT) elkészítette a lélegeztetőkészülékekben használt Venturi szelep prototípusát, és készen áll annak gyártására.
Elindult Magyarország első virtuális tőkebefektetési piactere, amely kifejezetten azoknak az innovatív magyar startupoknak és cégeknek nyújt bemutatkozási lehetőséget, amelyek megoldást kínálnak a koronavírus-járvány okozta helyzetre, és segíthetik az ország gazdaságának újraindítását. Az Első Magyar Virtuális Tőkebefektetési Showroom (EMVITIS) felületén szakmai előszűrést követően közvetlenül a legnagyobb magyar tőkealapok és inkubátorházak befektetőihez juthatnak el a projektek gazdái. A digitális platformot már a közeljövőben tőzsdére tervezik vinni, hogy bárki részesülhessen az ország gazdasági talpra állásának sikeréből - derül ki a közleményből.
Több mint 700 ezer Covid-19-esetet akadályozhattak meg Kínában a korlátozásokkal egy új nemzetközi tanulmány szerint, amely a Science tudományos folyóiratban jelent meg.
Szerdán hat repülőgép érkezik Budapestre, amelyek többek között 12 millió maszkot, 30 ezer overallt és 200 ezer arcvédőt hoznak Kínából - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
A napi tünetmentes fertőzések száma több mint háromszorosa volt a panaszokkal járó új esetek számának kedden Kínában, ahol a korábban érvényben lévő nyilvántartási irányelvek alapján az új koronavírus által megfertőződött, de szimptóma nélküli esetek számát nem tették nyilvánossá.
Állami támogatást kapnak alkalmazottaik bérére a koronavírus-járvány által sújtott csehországi vállalatok - döntött a cseh kormány kedd esti ülésén.
A brit kormány szerdától mentesítette az új koronavírus okozta járvány megfékezéséhez szükséges gyógyító és védőfelszerelések importját a vámok és az illetékek alól.
Az egyik brit jótékonysági szervezet két helyi egyetemmel közösen dolgozik egy projekten, amelynek eredményeként a kutyák képesek lehetnek segíteni a koronavírusos fertőzöttek felismerésében a szaglásuk segítségével. A kutatás egyébként nem újszerű, korábbi közös projektek során már sikeresen tanították be a négylábúakat különböző betegséggel rendelkezők azonosítására.
Hirtelen rájöttek az Amazonnál is, hogy egy részük "elavult".
Hírfolyamunk az ukrajnai háborúról percről percre.
Megszólalt Németország külügyminisztere.
Ijesztően gyorsan melegszik a klíma.
Nem úgy sikerült a bankok extraprofitadó csökkentése, ahogyan azzal Nagy Mártonék számoltak.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?