Az Egyesült Államok "egyre jobban van" és "éhes a munkára" - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn este a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatón, miután előzőleg bejelentették, hogy ezentúl nem lesznek naponta ilyet. Bejelentették: a szövetségi kormányzat bármelyik tagállamot képes ellátni megfelelő számú tesztkészlettel.
A brit egészségügyi hatóságok arra figyelmeztetik az orvosokat, hogy egyre több gyereknél merül fel többrendszeres gyulladásos állapot, ami összeköthető a koronavírussal. Egyben kitérnek arra, hogy ettől függetlenül a gyerekek körében felfedezett, a koronavírushoz kapcsolódó komplikáció továbbra is nagyon ritka – írja a Bloomberg.
Csökken az aktív koronavírus-fertőzöttek száma Ausztriában; az elmúlt 24 órában 1,6 százalékkal csökkent az ilyen esetek száma, vagyis a vasárnapi adathoz képest hétfőn már 38-cal vannak kevesebben azok, akik még nem gyógyultak meg a fertőzés következményeiből.
Több nagyvárosban újabb óvodákat nyitnak meg a gyerekek felügyeletére, országszerte a koronavírus-fertőzés ellen védő maszkokat osztanak, időseken, rászorulókon segítenek az önkormányzatok. Az óvodák iránti megemelkedett igény azt jelzi, egyre több gyerek felügyeletére van szükség, vagyis egyre többen térhetnek vissza a munka világába.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium járványügyi és modellező kutatói csapatához csatlakozott Szócska Miklós és szakértői gárdája, akik azt vizsgálták a mobilszolgáltatóktól kapott személyes azonosításra alkalmatlan, összesített adatai alapján, hogy a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések milyen hatással voltak a magyarok mozgására és otthonmaradására. A csapat saját mutatót fejlesztett, ami hosszú távon érvényes, bármilyen járványhelyzet esetén a jövőben csak elő kell venni az aszfalfiókból.
Egy "gyors és kiterjedt tesztelés eredményei alapján csoportokat lehetne felállítani a népességen belül, megfelelő adatvédelemmel ellátott nyilvántartási rendszerben". Ezen alapulhatnának aztán azok a szelektív intézkedések, amelyek a fogékony csoport tagjait a mostaninál is jobban védik, a védett csoport tagjait pedig jogosultságokkal (és esetleg hatósági igazolással) ruházza fel, a munkába való visszatérés céljából. Elemzések alapján a szelektív járványügyi intézkedések költséghatékonyabbak a „húzd meg, ereszd meg” típusú intézkedéseknél, áll a Magyar Tudományos Akadémia ajánlásában. Az alábbiakban beszámolunk arról, hogy az MTA tudósai szerint mit kellene tennie Magyarországnak.
A közszolgáltatások szerepe a koronavírus-válság ideje alatt nagyon nagy, elég csak az egészségügyi ellátórendszer szerepére gondolni. A társadalomra és gazdaságra gyakorolt hatásuk ebben az időszakban felbecsülhetetlen, a GDP-ben realizálódó hozzáadott értékük viszont felbecsülhető - ennek lehetséges irányát mutatjuk most be. A nemzetgazdasági ágazatokat bemutató körképünk következő állomása az okatás, közigazgatás, védelem, egészségügy, háztartások gazdásági aktivitása, víz- és hulladékgazdálkodás ágazatok lesznek.
Több mint egymillió ausztrál töltött le azt a mobilalkalmazást, amelynek a kormányt és az egészségügyi dolgozókat segíti a koronavírus-betegek nyomom követésében – számol be a Reuters. Az ausztrál miniszterelnök támogatottsága kilőtt.
Pánikvásárlás indult Észak-Koreában; a boltok polcairól mindent lepucoltak a vásárlók, legyen szó élelmiszerről, szeszesitalokról vagy cigarettáról – írja a Washington Post. A vásárlási roham vélhetően az ország vezetőjének, Kim Dzsong Unnak halálhíréhez köthető, mely felröppent a nemzetközi sajtóban a napokban.
Az izraeli legfelsőbb bíróság elrendelte, hogy az ország belbiztonsági szolgálata (Sin Bét) hagyjon fel az új típusú koronavírus elleni küzdelem részeként a mobiltelefonok nyomkövetését lehetővé tevő technológiák alkalmazásával, amennyiben a parlament nem fogad el irányelveket ezen vitatott gyakorlat szabályozására.
Rohamosan megnőtt a koronavírus-fertőzésszám Törökországban áprilisban, számos elemző retteg attól, hogy a közel-keleti ország akár globális gócponttá is válhat. A járvány azért tudott rohamosan elterjedni az országban, mert Erdogan elnök bár korán lezárta a határokat, a sérülékeny török gazdaságot féltve nem mert eddig túl komoly intézkedéseket tenni a járvány ellen. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy sokak szerint a jelenleg láthatónál sokkal nagyobb baj van, hiszen kozmetikázzák a törökök a halálozási adatokat politikai érdekek miatt. Jó hír lehet viszont, hogy a török egészségügy rohamtempóban fejlődött az elmúlt néhány évben, így jó esélyei vannak a törököknek arra, hogy még egy elhatalmasodó járványt is kezelni tudjanak egészségügyileg, az ország gazdasága viszont aligha lesz elég ütésálló.
A Fehér Ház modellje szerint május végére a járvány kifutó szakaszban lesz, az alelnök szerint "nagyrészt mögöttünk lesz" már. Deborah Brix elnöki tanácsadó szerint viszont a szociális távolságot biztosító intézkedések nyár folyamán is érvényben lesznek, hogy garantálják az emberek biztonságát.
Egy nap alatt, vasárnapra 492 új koronavírusos fertőzöttet azonosítottak Ukrajnában, köztük 101 egészségügyi dolgozót - közölte Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter vasárnapi online sajtótájékoztatóján. A 8617 összefertőzött közül már 1676-ot tesz ki a számuk.
Szingapúrban egyetlen nap alatt 931 embert diagnosztizáltak SARS-CoV-2 vírusfertőzéssel, így az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma elérte vasárnapra a 13 624-et, Dél-Koreában viszont laposodik a járványgörbe.
Korábban nem látott koronavírus-járványgörbe, eddig nem ismert járványügyi adatok és a várható új járványvédelmi stratégia alapjai - ezeket ismerhetjük meg a kormány munkáját segítő szakemberek, kutatók nemrégiben bemutatott előadásaiból. Eldőlni látszik: paradigmaváltás várható a tesztelésekkel és kontaktuskutatással kapcsolatos stratégiában. A fő üzenet: tesztelünk, hogy a helyzet elébe menjünk.
A koronavírus-járvány Magyarországon jelenleg a lefojtott szakaszában van, köszönhetően a korlátozó intézkedéseknek és azok nagy mértékű betartásának. Ez azonban hosszú távon nem tartható fent, ezért a legfontosabb kérdés: merre tovább a mostani helyzetből, mi alapján döntsön a kormány. A modellszámítások azt mutatják: a szigorú intézkedések enyhítésével azonban nagyon óvatosan kell bánni, nehogy a veszélyes zónába lépjünk, amikor például már 10 fertőzött ember 13 másik embert tud megfertőzni - hangzott el a csütörtöki, Innovációs és Technológiai Minisztérium által szervezett online konferencián, ahol a kormány munkáját segítő kutatócsapat tagjai tartottak előadást és engedtek bepillantást a járványügyi helyzet kezelésének kulisszatitkaiba. Az eseményen arra is választ kaptunk, hogy milyen esetben alakul ki a kormány által sokat emlegetett legrosszabb járványügyi forgatókönyv. Az is eldőlt a szakemberek visszajelzése alapján: alapvetően más járványvédelmi stratégiára van szükség Magyarországon, a kontaktszám manipulálásán alapuló stratégiák (a korlátozó intézkedések esetén a húzd meg - ereszd meg stratégia) nem tudják ugyanis megoldani a jelenlegi helyzetet. Az új, kombinált stratégia elemének kell lennie a sokkal több tesztelés és hatékonyabb kontaktkutatás.
Franciaországban az elmúlt 24 órában 369-cel 22 614-re emelkedett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma az előző napi 389-es növekmény után, az intenzív osztályon ápolt súlyos betegek száma pedig immáron 17. napja csökkent - közölte szombat este a francia egészségügyi minisztérium.
Elérte a 2 858 489-et az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma világszerte, miközben a halálesetek száma megközelítette a kétszázezret (199 874), a gyógyultaké pedig 809 923 volt - derült ki szombat este a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem és kórház honlapjáról.
Oroszország szombaton védelmébe vette az Egészségügyi Világszervezetet (WHO), mondván, hogy az rendesen ellátja feladatát a koronavírus-járvány keltette válságban.