Nincs még meg a pénz az újabb országos koronavírus-kutatásra
Még nem tudni, mikor lesz a májusban lebonyolított országos reprezentatív koronavírus-tesztelés második fordulója - hangzott el egy hétfői szakmai rendezvényen.
Még nem tudni, mikor lesz a májusban lebonyolított országos reprezentatív koronavírus-tesztelés második fordulója - hangzott el egy hétfői szakmai rendezvényen.
A koronavírus-járvánnyal összefüggésben további fővárosi és vidéki kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat.
Kísérleti jelleggel fél órával később kezdődik a tanítás hat debreceni középiskolában szeptember elsejétől - közölte a városháza sajtószolgálata hétfőn az MTI-vel.
A koronavírus második hullámának megérkeztével sorra jelentik be a látogatási tilalmat a különböző megyék és a főváros kórházai. Összegyűjtöttük, melyek jelentették be eddig.
Júniusban a bruttó átlagkereset 422 ezer forint volt, 15,6%-kal magasabb, mint egy évvel korábban – jelentette a KSH. Az elmúlt hónapok 8-9%-os növekedése után igen meglepő ez az adat, azonban van rá magyarázat: a kiugró növekedés jelentős részben az egészségügyi dolgozóknak kiosztott 500 ezer forintos egyszeri rendkívüli juttatással volt összefüggésben. Vagyis a következő hónapban újra lassabb ütemre kapcsolhat a keresetek emelkedése. Mi több, a KSH adata csak a teljes állásban foglalkoztatottakra terjed ki, miközben sokaknak csökkentették a munkaidejét a válságban, illetve igen erőteljes leépítések voltak, így sokan joggal érezhetik, hogy a számok becsapósak.
Az elmúlt napokban lendületet vett a koronavírus terjedése Magyarországon, vasárnap olyan sok beteget regisztráltak, amennyit még egy korábbi napon sem a vírus hazai megjelenése óta. Itt az idő, hogy az érvényben lévő szabályok be nem tartását keményen szankcionáljuk és egy kis kényelmetlenséggel járó, belföldi korlátozó intézkedések lépjenek életbe. Itt az idő, hogy több pénzt fordítsunk a járvány megfékezésére, és itt az idő, hogy rugalmas keretrendszert alakítsunk ki, amellyel könnyen reagálhatunk a vírus terjedésére. Ha túl későn lépünk, akkor a gazdaság és az egészségügy egyszerre kerül súlyos nyomás alá.
A gyógyszerfelírás továbbra is elintézhető lesz telefonon - közölte Facebook-oldalán az emberi erőforrások minisztere szombaton.
Világszerte már több mint 24,3 millió ember fertőződött meg, 15,9 millióan pedig felépültek a kórból, a halálos áldozatok száma meghaladja a 830 ezret. Eközben a világon több helyen - különösen Európában - gyorsul a járvány terjedése, amire válaszul szigorító intézkedések születnek. Koronavírus hírek egy helyen.
További három fővárosi fenntartású idősotthon vezet be szigorításokat koronavírus okozta járványveszély miatt. Legutóbb a Pesti Úti Idősek Otthonában rendeltek el látogatási és kijárási tilalmat augusztus 19-étől.
A gyerekek és a fiatalok körében sokkal kisebb a valószínűsége a súlyos koronavírus-megbetegedésnek, mint a felnőtteknél, a fertőzés okozta gyermekkori halálozás pedig rendkívül ritka - ezt állapították meg brit kutatók csütörtökön publikált tanulmányukban.
Spanyolország bejelentette, hogy minden 6 évnél idősebb gyerek számára kötelező lesz a maszk viselése az iskolákban a szeptemberi iskolakezdéstől. Mindeközben a franciák is szigorítanak.
A koronavírus-fertőzéseknek a fiatalok körében gyorsan növekvő számára hívta fel a figyelmet csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet, azonban arról is beszélt, hogy az iskolai osztálytermek nem a „fő hozzájárulói” a járvány terjedésének. Emlékeztetett, bár a fiatalok ritkábban halnak bele a Covid-19-be, a betegség több szervet is megtámadhat.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön bejelentette: lehetséges, hogy átszervezi testülete szaktárcáit, miután az ír Phil Hogan, a kereskedelemért felelős uniós biztos megvált tisztségétől, mert hazájában megsértette a járványügyi szabályokat.
Mit tartalmaz a Boston Consulting Group Kft. által készített tanulmány? - kérdezte a témában illetékes belügyminisztert Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő.
Több mint 5 ezer új koronavírusos esetet regisztráltak az elmúlt 24 órában Franciaországban, ami az általános karantén május végi feloldása óta rekordnak számít - közölte szerda este az egészségügyi minisztérium.
Szeptember 4-én vagy 5-én kezdődik meg az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni első orosz vakcina "posztregisztrációs" klinikai tesztelése - idézte a Rosszija 24 hírtelevízió szerdán Alekszandr Gincburgot, az oltóanyagot kifejlesztő Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet igazgatóját.
A daganatgyanús megbetegedések esetében 14 napról 7 napra csökkentik a nagydiagnosztikai vizsgálatok elvégzéséhez szükséges várakozási időt Budapesten - jelentette be a főpolgármester szerdán sajtótájékoztatón.
Új ajánlással jött elő az amerikai járványügyi központ, e szerint már nem javasolja teszt elvégzését azok számára, akik tünetmentesek, még akkor sem, ha kontaktáltak igazoltan koronavírusos emberrel – számol be a hírről a CNN.
A koronavírus-fertőzésen átesett betegek vérplazmájával zajló kezelések továbbra is kísérleti terápiának számítanak - figyelmeztetett kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
23,4 millió fertőzöttet, 809 ezer halottat és 15,1 millió gyógyultat tartanak számon a világon a koronavírus-járvánnyal összefüggésben. Kína most elismerte: július óta alkalmaznak egy oltást a legveszélyeztetettebb dolgozók körében, azaz nem az oroszok voltak az elsők ezen a téren. Közben hétfőn új, a koronavírus-járvány lassítását célzó korlátozó intézkedéseket jelentettek be a spanyol hatóságok az ország több tartományában azt követően, hogy ismét megugrott, és 2000 fölé emelkedett az új fertőzöttek száma. Rómában pedig megkezdték a vírus elleni olasz fejlesztésű vakcina kísérleteit. Cikkünkben a nap eddigi koronavírusos híreit gyűjtöttük össze.
A titkosszolgálatok tanácsának ellenére tesz így.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.