Megvan, mennyi pluszpontot kapnak a katonai szolgálatért a fiatalok
Akár 64 többletpontot is szerezhetnek katonai szolgálattal azok a fiatalok, akik felsőoktatásba készülnek - írja az Eduline.
Akár 64 többletpontot is szerezhetnek katonai szolgálattal azok a fiatalok, akik felsőoktatásba készülnek - írja az Eduline.
A Doktor24 és az Union Vienna Insurance Group Zrt. közös vállalata megvásárolta a Közép-Dunántúl régió meghatározó magánegészségügyi szolgáltatóját - jelentették be a felek kedden. A két vásárló tehát beindította az országos hálózatépítést, amelyet a Portfolio-nak adott interjúban jelentettek be először, közös vállalatuk, az Első Magánegészségügyi Hálózat Zrt. akvizíciója idén a legnagyobb volumenű, szakmai befektető által végrehajtott felvásárlás volt a fővároson kívül.
A mai napon újraindul a pezsgő szakmai élet az üzleti rendezvények világban is: szeptemberben friss energiával, fenntarthatósággal,felelősségvállalással érkezik a konferenciaszezon, 12 rendezvény várja az érdeklődőket a Portfolio Rendezvények naptárában, több iparágban és gazdasági területen is, új szintre lépve.
A hétfő reggeli közlönyben jelent meg a kormány rendelete arról, hogy a Róbert Károly Meddőségi Centrum Kft. feletti irányítás megszerzésével megvalósuló összefonódás nemzetstratégiai jelentőségűnek minősül. Egyúttal pedig az eladó bejelentette, hogy hétfőn lezárták az adásvételt. Fábián Lajos, a TritonLife csoport társtulajdonos elnöke kölcsönösen előnyös megállapodásról ír a közleményben. A hétfő esti közlönyből pedig már az is kiderült, hogy a kormány mekkora összeget tervez elkölteni éves szinten a centrum működtetésére.
Elkerülhetetlen, hogy ismét szigorú korlátozásokat vezessenek be a járványhelyzet romlása miatt Ukrajnában - jelentette ki Ihor Kuzin országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese egy hétfői tévéműsorban. Eközben a járvány tavaly tavaszi kitörése óta a betegségben elhunytak száma meghaladta az 54 ezret az országban.
A koronavírus-járvány miatt elhalasztott beavatkozások miatt a műtéti várólisták jelentősen nőttek. Nem meglepő tehát, hogy a betegek egy része az állami ellátás helyett a magánegészségügyet választotta. A Dr. Rose Magánkórház idén januárban 100%-os növekedést tapasztalt az ortopédiai műtétek számát tekintve 2020. azonos időszakához képest, és a júniusi beavatkozások száma is több mint kétszer annyi volt, mint tavaly ilyenkor. Prof. Dr. Hangody László ortopéd-traumatológus szakorvos szerint ugyanakkor kérdés, hogy vajon megmarad-e ez a fokozott érdeklődés a magánszektor irányában, a Portfolio-nak úgy fogalmazott, valószínűnek tartja, hogy fél-egy év múlva a betegek egy része visszatér majd az állami ellátórendszerhez, ugyanakkor a magánszolgáltatókat választók aránya nagyobb lesz, mint a járvány előtt volt.
Az egészségügyi intézmények kérésére visszatérnek a katonák a magyar kórházakba - közölte a Honvédelmi Minisztérium a Honvédelem.hu portálon.
Jobb a fertőzés, mint a vakcina? Természetesen nem. Nagyon nem - írja Kemenesi Gábor friss bejegyzésében.
Dolgozni fog a koronavírus elleni védőoltások egyenlőbb elosztásán a húsz legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaság (G20).
Előbbre hozták az amerikai egészségügyi hatóságok az ország első Covid-19 miatti halálozásának dátumát: már tavaly január 9-én elhunyt egy kansasi beteg.
Hétfőtől szinte minden ágazatra kiterjeszti a kormány a koronavírus elleni védettségi igazolást - jelentette be szombaton Janez Poklukar egészségügyi miniszter.
A Sars-Cov-2 koronavírus okozta betegség, a Covid-19 elleni védőoltás kötelezővé tételéről beszélt Mario Draghi olasz miniszterelnök, aki az országba érkező migránsok vakcinázását is szorgalmazta az olasz sajtó pénteki jelentése szerint. Az újságok szerint Mario Draghi igent mondott a kötelező oltásra.
Az egészségügyért felelős államtitkárság helyett az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) szabja meg az egészségpolitika irányait, amelyet szervezetileg a belügyminiszter felügyel - olvasható a Medical Online szaklap beszámolójában, amelyet a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság csütörtöki konferenciájáról készített. Közben a Népszava azt írja: teljesítményfinanszírozással próbálják kurtítani a várólistákat.
Nem indul újra a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) elnöki posztjáért Szuga Josihide japán miniszterelnök, aki a japán sajtó egybehangzó pénteki híradásai szerint ezzel a miniszterelnöki posztról is távozni fog.
A világon 218 376 489 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 542 472 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint.
A Covid-19 elleni teljes körű védőoltás nemcsak a fertőzés elkapásának kockázatát csökkenti, hanem azt is, hogy a fertőzésből hosszú Covid alakuljon ki, derül ki a londoni King's College által vezetett kutatásból.
Az elmúlt 24 órában 262 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 812 793 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy beteg, így az elhunytak száma 30 060 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 777 909 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 4824 főre csökkent. 138 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 16-an vannak lélegeztetőgépen. A beoltottak száma 5 781 121, közülük 5 510 678 fő már a második oltását is megkapta, 342 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
Az NBC News által megszerzett kormányzati adatok szerint az Egyesült Államokban március 1-je óta legalább 15,1 millió adag Covid-19 vakcinát dobtak ki - ez a szám jóval nagyobb, mint korábban ismert volt, és valószínűleg még mindig alulbecslése a valós számnak.
A vesekárosodás fájdalommentes és csendes, és ez a legújabb betegség, amely a Covid-19 túlélőinek nagy részét érinti, írja a Bloomberg.
A világon 217 665 201 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 518 658 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint.
A titkosszolgálatok tanácsának ellenére tesz így.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.