Nehézségekkel küzdött Dél-Koreában az az észak-koreai disszidens, aki kockázatos hazatérést hajtott végre a múlt héten – számolt be dél-koreai tisztviselők és sajtóértesülések alapján a Reuters. Az eset meglepetést keltett és újabb vitát váltott ki arról, hogyan kéne kezelni az új életet kezdeni akaró disszidenseket.
Mun Dzsein dél-koreai elnök szerint elnöki hivatalának utolsó hónapjait arra kívánja felhasználni, hogy áttörést érjen el a két Korea viszonyában – írja a Reuters.
A szöuli védelmi minisztérium szerint az a személy, akit a múlt héten észleltek, amint éppen átkelt a két Korea közötti megerősített határon, valószínűleg észak-koreai volt, aki korábban szökött át Dél-Koreába – írja a Reuters.
A Dél-Koreában jelenleg kormányzó párt, a Demokrata Párt elnökjelöltje, I Dzsemjong amerikai támogatással építene atomtengeralattjárókat az Észak-Korea jelentette fenyegetések hatékonyabb elhárítása érdekében, és aktívan törekedne arra, hogy újraindítsa az Egyesült Államok és Észak-Korea közötti denuklearizációs tárgyalásokat – írja a Reuters.
Egyre többen jelentkeznek az egyetemek japán és koreai szakjaira az olyan helyi popkulturális termékeknek köszönhetően, mint az anime, a dél-koreai sorozatok vagy éppen a K-pop – írja a brit Guardian.
A dél-koreai egyesítési minisztérium szerint idén április és június között mindösszesen két ember tudott átszökni Észak-Koreából Dél-Koreába, ami az eddigi legrosszabb negyedéves adat – írja a Reuters.
Kim Dzsongun nagyapjának testvére, Kim Jongdzsu halálát gyászolja. Jongdzsu az ország második leghatalmasabb személyiségének számított, mielőtt unokaöccse, Kim Dzsongil lett a vezető 1994-ben - írja a brit Sky News.
Mun Dzsein dél-koreai elnök bejelentette, a két Korea, az Egyesült Államok és Kína elviekben megegyeztek abban, hogy hivatalosan is kinyilvánítják a koreai háború befejezését, a tárgyalások azonban még nem kezdődtek el Észak-Korea követelései miatt – írja a BBC.
Mintegy száz japán parlamenti képviselő látogatott el kedden a vitatott megítélésű Jaszukuni-szentélybe a Pearl Harbor elleni japán támadás nyolcvanadik évfordulója alkalmából.
Az Egyesült Államok, illetve Dél-Korea védelmi minisztere tegnapi találkozójukon megállapodtak abban, hogy felülvizsgálják és korszerűsítik Észak-Korea elrettentésének módjait, valamint hangsúlyozták Dél-Korea növekvő regionális szerepét – írja a Reuters.
Az amerikai védelmi miniszter, Lloyd Austin és más fontos amerikai katonai vezetők ma Dél-Koreában tesznek látogatást, ahol a közös védelmi szövetségről és az Észak-Korea jelentette fenyegetés elhárításának terveiről is tárgyalnak majd – írja a Reuters.
Kim Dzsongun észak-koreai vezető a közelmúltban felhatalmazta húgát, a Központi Bizottság igazgatóhelyettesét, Kim Jodzsongot, hogy tetszése szerint bármikor megvizsgálja az észak-koreai hadsereg logisztikai egységeit.
A dél-koreai központi bank (BOK) három hónapon belül másodszor emelt kamatot csütörtökön és felfelé módosította a jövő évre vonatkozó inflációs előrejelzését az energiahordozók erőteljes drágulása miatt.
Nagyszabású tüzérségi hadgyakorlatot végzett Észak-Korea tegnap hagyományos tüzérségi eszközökkel – írja az NBC News a KCNA-ra hivatkozva. Észak-Korea lövegei elsősorban Dél-Koreára nézve veszélyesek, hiszen a KNDK hadereje ezekkel a fegyverekkel gyakorlatilag a földdé tudja egyenlővé tenni Szöult, az ország 10 milliós fővárosát.
Jun Szuk Jeol volt dél-koreai főügyész messze lekörözi népszerűségben az elnöki posztért induló többi jelöltet - derült ki egy hétfőn nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból.
A pozíciójában nemrég megerősített japán miniszterelnök, Kisida Fumio nagyszabású fegyverkezésbe kezdene, az ország védelmi költségvetését a GDP 1 százalékáról 2 százalékra emelve. Japán elsősorban a Kína jelentette fenyegetésre adna ezzel választ. A Kínai Népköztársasággal Japánnak területi vitái is vannak, de még inkább Tajvan kínai lerohanásától tart. Japán ilyen esetben már elvileg segítséget nyújthatna Tajvannak, mivel a pacifista japán alkotmány néhány évvel ezelőtt történt újraértelmezése miatt szövetségesei mellett is beavatkozhat egy háborús konfliktusban. Japán fegyverkezése azonban rossz emlékeket ébreszt a térségben, mindenekelőtt Dél-Koreában, amely a második világháború vége előtt három és fél évtizedes, kegyetlen megszállást szenvedett el az akkor még militarista Japántól.
Tárgyal a Dél-Koreai Védelmi Beszerzési Program Hivatal (DAPA) Magyarországgal egy lehetséges hadiipari kutatás-fejlesztési megállapodás nyélbe ütéséről – számol be a Defense World.
A koreai vállalatok rendkívül aktívvá váltak a visegrádi országokban (V4), a V4 gazdaságának motorjává váltak - jelentette ki a dél-koreai elnök szerdán Budapesten.