Tíz éven belül eltűnhet a papír a bankokból
Belátható időn belül megvalósul a teljes körű digitális adatfeldolgozás Közép- és Kelet-Európa bankjaiban, állapította meg a Roland Berger és az EFMA közös kutatása.
Belátható időn belül megvalósul a teljes körű digitális adatfeldolgozás Közép- és Kelet-Európa bankjaiban, állapította meg a Roland Berger és az EFMA közös kutatása.
Nagyjából két év múlva, 2018 második felétől már minden településen lesz ingyenes wifiszolgáltatás - erről tájékoztatta a Világgazdaságot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, mely a Digitális Jólét Program keretében már felmérte az állami és önkormányzati intézmények által biztosított nyilvános wifipontokat, írja az Index.
2018-ra minden háztartásban elérhetővé tenné az internetes szolgáltatást a kormány - erősítette meg a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos. Deutsch Tamás az InfoRádió Aréna című műsorában az infrastruktúra mellett a digitális tudás és a tartalom fontosságát említette.
A Bank of Americánál már dolgoznak azon, hogy jövő év elejétől egy robot befektetési tanácsadó tudja kiszolgálni az ügyfeleik egy jelentős részét. Várakozásuk szerint 20 éven belül 25 millió munkahely szűnik meg a pénzügyi és jogi szektorban az ehhez hasonló algoritmus alapú befektetési tanácsadók elterjedése miatt.
A válsághoz képest kevésbé látványos, de annál jóval veszélyesebb jelenség fenyegeti a következő 10 évben a bankokat: most éri csak el igazán a digitális forradalom a pénzügyi szektort. Ma a legnagyobb arányban a fizetési szolgáltatások területét foglalják el tőlük a pénzügyi technológia (fintech) fiatal cégei, de fokozatosan lebonthatják e cégek a bankok hagyományos ügyfélkapcsolatait a hitelezésben és a megtakarítások területén is - fest sötét képet a bankok elé a McKinsey legfrissebb globális tanulmánya. Persze ötletei is vannak a tanácsadócégnek arra, miként reagálhatnak a bankok a bevételeiket és nyereségüket egyaránt fenyegető tendenciára.
Egyre többen vannak, egyre tudatosabbak és igénylik a mobilitást, valamint a személyre szabott szolgáltatást - tömören így jellemezhetők a pénzügyi szektor ügyfelei napjainkban. Elvárásaik teljesítése és elégedettségük növelése érdekében a cégek egyik legfőbb és megkerülhetetlen fejlesztési irányának a digitalizáció tűnik.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Az EP képviselők is tagadják, hogy tudtak volna a "techno-rasszizmusra" hivatkozó levél valódi céljáról.
Mi történik Törökországban?
Tiltott támogatásokat keresnek.
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.