Az OTP Bank vezérigazgató-helyettese, Bencsik László, aggodalmát fejezte ki a tranzakciós illeték kapcsán, amely szerinte jelentős versenyhátrányt okoz a hazai bankszektornak, különösen a fintech cégekkel, például a Revoluttal szemben - számolt be az Infostart.
Az OTP, az Erste, a Magnet és az UniCredit október 1-jétől, a K&H október 30-ától hárítja át vállalkozói ügyfeleire az új, devizakonverziót terhelő kiegészítő tranzakciós illetéket – vette észre a BiztosDöntés.hu.
Új adó élesedett ma: a devizakonverziót is megadóztatja a kormány egy 0,45%-os mértékű kiegészítő tranzakciós illeték formájában. Piaci forrásaink szerint a vállalati tranzakcióknál hamarosan tételesen is megjelenhet ez a legtöbb bank és más szolgáltató díjaiban, de az is jellemző lehet, hogy a vételi és eladási árfolyam különbözetét jelentő spreadet szélesítik ki. A lakossági tranzakciók díjemelését év végéig moratórium korlátozza, de az árfolyamrés tágítása náluk ugyanúgy terítéken van, márpedig az új sarc egy 400 forintos euróárfolyam mellett 3,6 forintos elvonást jelent. Sőt, a valutaváltóknál már az illeték mértékének megfelelő díjemeléssel is találkoztunk. Egyelőre kérdés, hogy a miniszteri ígéretnek megfelelően a középárfolyamon váltó szolgáltatók kapnak-e könnyítést legalább a lakossági devizaváltásokra.
A jegybank a tudatos bankkártyahasználatra hívja fel a figyelmet a nyári utazások során, többek között abban segítenek, hogyan kerüljük el a drágább kártyás devizaváltást és hogyan cselezzük ki a csalókat. A legforróbb payment trendekről a Portfolio Financial IT rendezvényén is szó lesz, részletek itt!
A digitális devizaszolgáltatások tavaly novemberi bevezetése óta minden tizedik új ügyfélnek van devizaszámlája is a Gránit Banknál, összességében pedig az azóta eltelt mintegy 2,5 hónap alatt csaknem négyszer több devizaszámla nyílt, mint az indulást megelőző azonos időszakban - közölte a pénzintézet.
Pár hónap alatt duplájára nőtt a devizát váltó ügyfelek száma az Ersténél, miközben jelentősen csökkent a népszerű fintech cégeknél vezetett számlákra történő utalások volumene - közölte a bank.
A Revolut és a Wise Magyarország két legkedveltebb fintechje két dologban nagyon jó inkumbens társaihoz képest: a nemzetközi pénzforgalom díjaiban és UX-ben. Utóbbiban a bankok gyors tempóban érik őket utol, és eljutottak oda, hogy már a devizaváltásban, árazásban is felveszik velük a kesztyűt. Mindeközben a fintechek is díjemeléseket, szolgáltatásbővítéseket hajtanak végre, így összességében a különbségek az inkumbensek és a fintech gyökerű neobankok között gyors ütemben csökkennek. A bankok fintechesednek, a fintechek bankosodnak. De mennyire?
A Wise több mint egy évtizede lépett a színre azzal az ígérettel, hogy örökre megváltoztatja a nemzetközi utalásokat, és olyan alacsonyra faragja le a pénzküldés díját, amennyire csak lehet. A cég veszélyes ellenfele lett a sokszor rejtett költségekkel működő bankoknak, és számos, az agresszív növekedést a profitablitási szempontok elé helyező fintech céggel szemben nyereségessé tudott válni. A múlt héten a Wise budapesti központjában járt Magali Van Bulck, a Wise EMEA régiójának szabályozásért és kommunikációs stratégiáért felelős igazgatója, akivel a határokon átnyúló fizetések átláthatóságáról, a pénzmosás-gyanús ügyletek kiszűréséről, és arról is beszélgettünk, miért nem lesz a Wise-nak soha személyesen látogatható fiókja.
A Revolut magasabb sebességre kapcsolt a globális terjeszkedésben, egy indiai akvizícióval, és az ausztrál hitelezési engedély megszerzésével.
Egyszerűsödtek a Revolut általános szerződési feltételei. A Személyes szerződési feltételek, a Díjazásról szóló oldalak, a Plus, a Premium és Metal szerződési feltételek és a Látra szóló betéti számlák szerződési feltételeinek új változata 2022. április 7-én lép hatályba - írja a cég a közleményében.
A Visa befejezte a Currencycloud akvizícióját, amely egy olyan felhő alapú platformszolgáltatást nyújt bankoknak és pénzügyi szervezeteknek, ahol azok létrehozhatják a saját devizaváltási szolgáltatásaikat.
Nem tartott ki sokáig a forint erősödése azt követően, hogy az MNB először belengette a kamatemelést, majd június végén szigorított is a monetáris kondíciókon. Az utóbbi napokban megint alulteljesítő volt a magyar deviza, így ismét a 360-as szintet közelíti az euró jegyzése. Ez pedig rossz hír lehet azoknak, akik épp külföldi nyaralást terveznek, hiszen néhány százaléknyi forintgyengülés többezer forinttal megemelheti az árat. Mikor érdemes váltani annak, aki eddig még nem tette meg?
A ZEN pénzforgalmi szolgáltatásokat kínáló lengyel fintech startup bejelentette hivatalos indulását Magyarországon. A fintech értékajánlata hasonlít a már több milliónyi felhasználót bezsákoló korábbi fintech úttörőkéhez, de egy sor olyan feature-rel is operálnak, amelyeket eddig más szolgáltatóknál nem láttunk. Havi 1-5 euróért komoly, akár 15 százalékos cashbacket adnak, és a kisebb előfizetésben is már több hasznos funkciót kaphatunk, ha szeretünk online vásárolni. Megnéztük a cég hátterét és alapításának körülményeit, előzményeit is.
Egyre népszerűbb Magyarországon a bunq, egy újabb olcsó devizaváltással foglalkozó cég, amely sokadikként érhető el hazánkban a versenytárs Revolut, Transferwise vagy éppen Curve kártyák mellett. Bár az alapkoncepció hasonló, mint a rivális fintecheké, a bunq egy csomó olyan szolgáltatást tartalmaz, ami máshol nem elérhető. Lehet például a bunq-kal fákat ültetni, számlákat megosztani és könyvelni és megtakarítani, de talán sokkal fontosabb ezeknél, hogy a cég banklicenccel is rendelkezik, így sok fintechhel ellentétben 100 ezer euróig biztosítva is van az itt tárolt pénzünk. A bunq egyébként drágább, mint a Revolut díjmentes csomagja, de a legtöbb szolgáltatáson semmilyen limit nincsen. Megnéztük, mit tud a bunq, az új Revolut-Venmo-Monzo hibrid.
Több százezer magyar felhasználója van már az olcsó devizaváltással foglalkozó Revolutnak és a Transferwisenak, nemrég pedig egy teljesen új fintechcég, a Curve kártyája is elérhetővé vált hazánkban. Bár alapvetően mindhárom fintech olcsó devizaváltással és ingyenes pénzügyi szolgáltatásokkal hódít, lényeges különbségek akadnak a három cég között. Megnéztük, hogy melyik a legjobb választás a három fintechcég közül.
18,85 milliárd eurót vesztenek az európai felhasználók a bankok rejtett díjai miatt - számolta ki a Consumer Intelligence a Transferwise megbízására, melyet egy sajtóközleményben juttatott el hozzánk a startup.
Hatalmas igazságtalanságok jöttek felszínre.
Friss híreink a válságról percről percre.
A házelnök szerint érvénytelenül.
Megjöttek a részletes harmadik negyedéves GDP-adatok.
Érkeznek még hitelminősítői döntések.
Alakul az új magyar gazdasági vezetés.