Megérkezett csütörtökön az első hat Rafale többcélú vadászrepülőgép Horvátországba abból a tizenkettőből, amelyekről két évvel és öt hónappal ezelőtt írt alá szerződést Zágráb Franciaországgal - számolt be róla a helyi sajtó.
Belgium megfigyelőként tervez részt venni a francia-német-spanyol Future Combat Air System (FCAS) harci repülőgép projektben - írja a Reuters.
Narendra Modi indiai miniszterelnök kijelentette, hogy az elkövetkező években megtervezik háromszorozni az ország védelmi exportját - írja a Reuters.
Repülőgépgyártók azt javasolják, hogy a repülés kevésbé megterhelő és koncentrációigényes szakaszaiban elég legyen egy pilóta jelenléte a fülkében. A hatóságok egyelőre nagyon óvatosak és csak lépésről-lépésre haladnának az ügyben - írja az Euractiv.
Denisz Smihal, Ukrajna miniszterelnöke egy Politiconak adott interjújában beszélt arról, hogy számít arra, hazája a nyugati tankok után hamarosan nyugati harci repülőgépeket is kaphat a NATO tagállamoktól. Az Egyesült Államok és Németország, ha eltérő módon is, de meglehetősen gyorsan reagált a felvetésre.
Vasárnap délután érdekes jelenségre lehettek figyelmesek a Magyar Légierőt nyomon követő emberek: helyi idő szerint délben a Honvédség HUAF653-as számú Dassault Falcon 7X típusú gépe felszállt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, majd két órás út után landolt a moszkvai Vnukovo repülőtéren.
93 éves korában meghalt a Dassault vállalatcsoport elnök-vezérigazgatója, Serge Dassault.
Az Airbus repülőgépekről ismert EADS két másik európai konkurensével együtt gyárt majd a következő években pilóta nélküli hadászati gépeket, más néven drónokat, írja a Bloomberg. Az európai vállalatok azért döntöttek az összefogásról, mert csökkenteni szeretnék az európai hadászat lemaradását ezen a területen az amerikai és az izraeli cégekkel szemben.
Közel 25 ezer dollárnyi kárt okozott.
510 millió dollár áramlott ki az ETF-ekből.
158 IT-hiba borzolta a kedélyeket két év alatt.
Mit tehet az EU ebben a helyzetben?
Egyre több országban veti meg a lábát a magyar ételmentő startup.
Mit jelent az áfa-visszatérítés?