Új kutatások szerint a Nap mágneses mezeje a felszín közelében, nem pedig a csillag mélyén keletkezik - derül ki a Nature tudományos folyóiratban közzétett eredményekből. Ez megdönti az évtizedekig uralkodó tudományos nézeteket, amelyek a mezőt több mint 130 000 mérfölddel a Nap felszíne alá helyezték. Ez egyben közelebb visz bennünket a Nap mágneses mezejének természetének megértéséhez, ami Galilei óta foglalkoztatja a tudósokat - írja az Engadget.com.
A Tejútrendszer négy új exobolygójának, vagyis Naprendszeren kívüli planétájának létét erősítette meg egy nemzetközi kutatócsoport az Európai Űrügynökség (ESA) és a Svájci Űrhivatal Cheops űrteleszkópja segítségével - jelentette be a berni és a genfi egyetem csütörtökön.
A Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) az exobolygók elnevezésére kiírt pályázatán elfogadta a magyar csapat javaslatát, így a Komondor és a Puli nevet viselheti a jövőben a Vadászebek csillagképben található HAT-P-12 csillag és a HAT-P-12 b bolygó - közölte a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) az MTI-vel csütörtökön.
A NASA nemrégiben bejelentette, alig 200 fényévre felfedezték minden idők legnagyobb szuperföldjét. A most megtalált exobolygó (Naprendszeren kívüli) ráadásul új fényt vethet a bolygókutatás egyik legfurcsább rejtélyére – írta meg a sciencealert.com.
Egy potenciálisan veszélyes kisbolygó száguld el a Föld közelében kedden, de nem jelent ütközési veszélyt bolygónkra.
A Las Vegas-i Nevadai Egyetem (UNLV) tudósai a chilei Atacama sivatagban található ALMA obszervatórium segítségével vizsgálták a GW Orions csillagrendszert. Az ebben lévő három csillag körüli három porgyűrűt elemezték, amelyek kulcsfontosságúak a bolygóképződés szempontjából - írja a PhyOrg.com tudományos-ismeretterjesztő hírportál. Eközben bukkantak egy jelentős, de titokzatos résre a hármas csillaglemezen.
Május közepén nyújtották be az Országgyűlés elé a turizmusról szóló törvény módosítását, amelynek egyik legfontosabb része, hogy újraminősítik a hazai szálláshelyeket. A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint az úgynevezett Nemzeti Szálláshelyminősítési Rendszer célja az, hogy típustól függetlenül, egységes szempontok mentén ítéljék meg a szolgáltatásokat. A korábbi rendszernek megfelelően itt is 1-től 5 csillagig minősítik majd a hoteleket, panziókat. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége üdvözli a kezdeményezést, annak ellenére, hogy több országgal közösen, már 2009 óta működtetnek Hotelstars Union néven egy hasonló rendszert. A Magyar Apartmankiadók Egyesülete szerint ugyanakkor a szálláshely-csillagozások felett eljárt az idő.
Megjelent az első felmérés, amely Kamala Harris győzelmét jósolja.
Kiegészítik vele a meglévő rendszert.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Hasznos, gyakorlati, érthető.
Kijev lenullázta Oroszország képességeit.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.