FONTOS Új kétéves mélypontra esett a forint a durva dollárerősödés mellett!
 
Előfizetői tartalom

Kimondta a Roszatom-vezér Paks II. kapcsán: nagy dolog történik február közepén

Portfolio
Február közepén sor kerül az első betonöntésre a Paks II. projektnél, ami észrevehető lépés lesz az előkészítő szakaszból a tervszerű építkezés szakaszába – jelezte pénteken újságíróknak Jekatyerinburgban Alekszej Lihacsov, az orosz fővállalkozó Roszatom vezérigazgatója. Ez összhangban van azzal, amit Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a minap a magyar parlamentben egy bizottsági meghallgatáson mondott, miszerint január-februárban megtörténhet az első betonöntés az ötös blokk alatt. Ez azért is lényeges fejlemény, mert ekkortól válik hivatalosan is építés alatt állóvá a projekt a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség besorolása szerint.

A Roszatom összefoglalója szerint Lihacsov úgy fogalmazott: "Az első beton lélektanilag nagyon fontos számunkra - ez az átmenet a tervezési szakaszból, az előkészítő szakaszból a szisztematikus, tervszerű építkezés felé." A február közepi céldátumra utalva azt mondta szó szerint: Azt gondolom, nem is az első negyedév vége, hanem a közepe lehet a kezdet, és ez az esemény...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés