Eladnak több, itthon is kedvelt márkát

Eladnak több, itthon is kedvelt márkát

A Dettol-tulajdonos Reckitt Benckiser bejelentette, hogy eladja otthoni ápolással és táplálkozással foglalkozó részlegének több márkáját, hogy erőforrásait a "nagy növekedést és magas árbevételt hozó" termékeire összpontosíthassa. Az FMCG óriás tervei szerint 2025 végéig megválik olyan népszerű háztartási márkáktól, mint az Air Wick, a Calgon és a Cillit Bang - írta a Grocery Gazette.

Nem csak Magyarországon szed áldozatokat a szamárköhögés

Nem csak Magyarországon szed áldozatokat a szamárköhögés

Hollandiában idén közel 600 csecsemő fertőződött meg szamárköhögéssel, közülük öt belehalt a baktérium által okozott megbetegedésbe - írja az MTI a holland közegészségügyi intézet (RIVM) jelentése nyomán. A szamárköhögés Magyarországon is felütötte a fejét, Mészner Zsófia, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet módszertani igazgatója korábban a Portfolio-nak is megerősítette, hogy Magyarországon is érkezett hír a betegséggel összefüggő halálesetről. Rósa Ágnes gyerekorvos pedig csecsemőhalálozásról is beszélt lapunknak.

Ötven százalékos hatékonyságot mutatott a Moderna új vakcinája

Ötven százalékos hatékonyságot mutatott a Moderna új vakcinája

A Moderna Inc. szerdán jelentette be, hogy légúti óriássejtes vírus (RSV) elleni mRESVIA oltásuk 18 hónap elteltével 50%-os hatékonyságot mutatott a betegség megelőzésében. Az RSV egy gyakori vírus, amely különösen a csecsemőket és az időseket veszélyezteti, súlyos légúti betegségeket okozva.

Nagyon gyorsan terjed egy régi-új fertőzés Magyarországon - Ezt kell tenni, hogy megelőzzük a halálos bajt!

Nagyon gyorsan terjed egy régi-új fertőzés Magyarországon - Ezt kell tenni, hogy megelőzzük a halálos bajt!

Rendkívüli sebességgel terjed Magyarországon is a szamárköhögés, a legfrissebb hivatalos, heti fertőzési jelentés alapján már 76 gyanús esetet azonosítottak idehaza. Első hallásra ez nem tűnik magasnak, de érdemes elhelyezni a korábbi évek adatai fényében: 2017 és 2023 között 0 és 15 eset között szóródott a kumulált esetszám az első 24 hétben. A bevizsgált mintákon túl pedig rengeteg felderítetlen eset lehet még az országban, mivel az érintettek (legyenek akár betegek, akár háziorvosok) nagyon gyakran nem ismerik fel a betegséget, hiszen egy olyan régi-új fertőzéssel állunk most szemben, amiről azt hittük, hogy a sikeres védőoltási programnak és a magas hazai átoltottságnak köszönhetően már rég eradikáltuk. Úgy tudjuk, idehaza is volt több, a betegséggel összefüggésbe hozható csecsemő-haláleset. Közben a járványügyi hatóság a felfutó esetszámok ellenére 5 hónapja nem kommunikál a nyilvánosság felé, hivatalosan tehát még nem lehet járványról beszélni. Most viszont újult erővel támad a pertussis betegség, melynek elsősorban a csecsemők vannak kitéve. Szakértőkkel beszéltük végig az aktuális helyzetet, a jelenség mögött meghúzódó folyamatokat, a kilátásokat és minden fontosabb szereplő feladatát, felelősségét. A megkérdezettek körében egyértelmű konszenzus volt abban, hogy a mostani helyzet még inkább felértékeli a megelőzést, vagyis a védőoltás felvételét: mind a szamárköhögés elleni kötelező gyerekkori védőoltásokat, mind pedig a felnőttkori ismétlő vakcinát.

60 éve nem látott járvány tombol Csehországban

60 éve nem látott járvány tombol Csehországban

Csehországban több mint hat évtizede nem regisztráltak annyi szamárköhögéses esetet, mint az idei évben, ami fokozott érdeklődést váltott ki a védőoltás iránt, ám az egészségügyi rendszer nem áll készen a növekvő kereslet kezelésére. Az egészségügyi minisztérium külföldről származó vakcinabeszerzéssel igyekszik megfékezni a betegség terjedését - számolt be az Infostart.

Már születéskor eldől a magyar gyerekek sorsa

Már születéskor eldől a magyar gyerekek sorsa

A szegény és jobbmódú gyerekek egészségi állapotában már egészen kis gyerekkorban jelentős különbségeket tapasztalunk. Ezek a különbségek az életkor előrehaladtával általában nőnek. A kisgyermekkori egészség komoly hatással van a felnőttkori egészségre és a munkaerőpiaci sikerességre. Milyen tényezők játszanak szerepet a gyerekkori egészségi egyenlőtlenségek alakulásában? Kutatásunkban erre a kérdésre kerestük a választ.

Így lehet 30 évesen is legálisan Babakötvényed, mutatjuk a trükköt!

Így lehet 30 évesen is legálisan Babakötvényed, mutatjuk a trükköt!

Több cikkünkben is felhívtuk a figyelmet arra, hogy van egy olyan állampapír, amely 20,6%-os kamattal forog idén, és ez nem más, mint a Babakötvény. Ennél a pontnál vélhetően sokan elkeserednek és csalódottan legyintenek, pedig a valóságban egy 30-as éveiben járó magyarnak is lehet legálisan Babakötvénye. Mutatjuk, hogyan lehetséges ez.

Csecsemőkre életveszélyes vírus terjed, új oltási programot sürgetnek

Csecsemőkre életveszélyes vírus terjed, új oltási programot sürgetnek

A nirsevimab nevű új antitest-kezelés ígéretes eredményeket mutatott a csecsemők körében a légúti szinciális vírus (RSV) okozta kórházi kezelések visszaszorításánál. A gyerekekre akár életveszélyes vírus egyre gyorsabban terjed, ezért lehet fontos az oltás – amely egyben terápiás készítmény is – felvétele a szakértők szerint.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.