Jó hír érkezett a Pfizer koronavírus-gyógyszeréről: hatékony lehet a long covid ellen
Csökkentheti a long covid kialakulásának kockázatát a Pfizer koronavírus-gyógyszere, a Paxlovid – derül ki friss kutatásokból a CNBC szerint.
Csökkentheti a long covid kialakulásának kockázatát a Pfizer koronavírus-gyógyszere, a Paxlovid – derül ki friss kutatásokból a CNBC szerint.
A tuberkulózis (tbc) az a fertőző betegség, amely tavaly a legtöbb ember halálát okozta. Ennek ellenére szinte semmit sem hallottunk a tbc-ről. 2022-ben valószínűleg mintegy 1,4 millió ember halálát okozta, ami meghaladja a COVID miatt elhunytak számát. És mégis, a gazdag országokban – ahol lényegében már senki sem hal meg tuberkulózisban – a figyelem másra irányul.
Csak idő kérdése, és az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) nem lesz veszélyesebb a szezonális influenzavírusnál - közölte pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
2021-ben 74,3 év volt a születéskor várható élettartam Magyarországon, ami a 2020-as évhez viszonyítva 1,4 éves csökkenést jelent. Ilyen mértékű várható élettartam zsugorodásra az Eurostat által az 1960-as évektől vezetett statisztika szerint még egyszer sem volt példa idehaza. Öröm az ürömben, hogy az egy év alatt bekövetkezett romlás egyáltalán nem kiemelkedő EU-s szinten, így hazánk relatív pozíciója legalább nem romlott. Az EU-s országok között ugyanakkor volt átrendeződés.
A CNBC értesülései szerint Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) javasolja a Pfizer Paxlovid tablettájának használatát a koronavírus által legveszélyeztetettebb korosztályok, valamint a tartós egészségügyi problémákkal diagnosztizált személyek számára.
Kína közölte, hogy a Covid-járvány kitörése óta eltelt három év után először nyitja meg újra határait a külföldi turisták előtt, és ennek keretében szerdától ismét minden típusú vízumot kiadnak az országban – írja a Reuters.
Tovább nőtt múlt héten a légúti megbetegedések száma Magyarországon, és több mint 65 ezer embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) heti jelentésében, csütörtökön.
Romániában negyedik hete emelkedik, január vége óta megduplázódott az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma - tudatta hétfőn az egészségügyi minisztérium.
Az előző héten 867 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 2 194 969-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma Magyarországon. Meghalt a múlt héten 7 beteg, így az elhunytak száma 48 745-re emelkedett.
Az Európai Unió azt tervezi, hogy enyhíti a koronavírus-tesztelési követelményeket a Kínából beutazókkal szemben – számol be a hírről a Bloomberg.
Visszaesett a koronavírus-vakcinák iránti kereslet a világjárvány visszaszorulásával, de az AstraZeneca szerint ígéretes fejlesztési projektjeik vannak folyamatban, amelyek dollármilliárdokat hozhatnak a konyhára - írja a CNBC.
A spanyol kormány keddi döntése értelmében több mint harminc hónap után megszűnik a maszkviselési kötelezettség a tömegközlekedési eszközökön.
Az arany iránti kereslet 11 éves csúcsra emelkedett, ami elsősorban a jegybanki és a lakossági vásárlásoknak köszönhető. Kiemelkedő volt a tavalyi negyedik negyedév, amely korábban soha nem látott szintű aranyvásárlásokat hozott. A jegybankok közül a kínai, az egyiptomi, a katari és az indiai is nagy vevő volt, a legnagyobb eladó a kazah központi bank volt, derül ki a World Gold Council legfrissebb elemzéséből.
A Covid következtében hozott, három éven át érvényes ideiglenes intézkedések eltörlésével Kína nyomást gyakorol a diákokra, hogy menjenek vissza a tengerentúli egyetemekre - írja a Bloomberg.
A kínai gyógyszerhatóság vasárnap engedélyt adott két otthoni fejlesztésű, szájon át szedhető koronavírus elleni gyógyszer forgalmazására – írja a Reuters.
Rusvai Miklós vírusszakértő véleménye szerint a téli járványszezonban nem árt különös körültekintéssel eljárni, ugyanis lehetséges egyszerre megfertőződni a koronavírus valamely variánsával, valamint influenzával és náthával – írja az Index.
Franciaországban a javuló járványhelyzetre való tekintettel a koronavírus-járvány terjedését korlátozó intézkedések enyhülnek, egyesek pedig meg is szűnnek február 1-től - közölte a szaktárca illetékes igazgatósága.
Az Omikron XBB.1.5 alvariáns vált dominánsá az Egyesült Államokban, a január 28-án véget ért héten a Covid-esetek 61,3 százalékáért volt felelős - írja a Reuters.
Az amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központok (CDC) és az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) néhány héttel ezelőtt közölte, hogy a CDC oltóanyag-adatbázisa egy lehetséges biztonsági problémát tárt fel. Eszerint a 65 éves és idősebb embereknél nagyobb valószínűséggel alakult ki iszkémiás sztrók azt követően, hogy felvették a Pfizer gyógyszergyártó és német partnere, a BioNTech frissített COVID-19 oltását. Most kiderült, hogy a stroke kialakulása és a Pfizer-BioNTech emlékeztető oltása közötti kapcsolat sokkal gyengébb, mint azt korábban jelezték. Ráadásul az adatbázisban megfigyelt stroke-ok száma az elmúlt hetekben csökkent is, ugyanakkor a jel valószínűleg nem véletlen – írja a Reuters.
A közösségi médiában rendszeresen felbukkanó toposz, hogy a Covid-védőoltások miatt sokkal több ember hal meg Magyarországon. Utánanéztünk, hogy mennyire igazolják ezt az állítást a tények. Spoiler: semennyire.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
Joe Biden visszalépését követően.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.