Elizabeth Warren és Madeleine Dean amerikai szenátorok levélben fordultak több nagy élelmiszeripari vállalat vezetőjéhez, kifogásolva a zsugorflációt és az alacsony társasági adófizetést. A politikusok szerint ezek a gyakorlatok tisztességtelenek a fogyasztókkal szemben és hozzájárulnak az inflációhoz - számolt be a Bakery and Snacks szakportál.
A Coca-Cola Company bejelentette, hogy hét hónap után megszünteti a Coca-Cola Spiced gyártását. Az italt, amelyet eredetileg, több mint három év óta az első állandó kínálatának szántak, kivezetik a piacról. A vállalat tervei szerint 2025-ben új ízzel jelentkeznek majd - jelentette a Food Dive.
Tovább folytatódik a Fanta-botrány, amit a Pénzcentrum cikke váltott ki. Délután az Index írta meg, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium épületeiben ezen túl semmilyen Coca-Cola terméket nem szolgálnak fel. Még csütörtök este azonban cáfolta ezt Lázár János.
Lázár János törvényt módosítana az élelmiszeriparban, ami a hazai Fanta narancstartalma miatt került most előtérbe. A Coca-Cola Magyarország szerdán az Index megkeresésére közleményben kommentálta a kialakult helyzetet.
Lázár János törvényt módosítana az élelmiszeriparban, ami a hazai Fanta narancstartalma miatt került most előtérbe – szúrta ki a 444 az építési és közlekedési miniszter Facebook-posztja alapján.
A Deutsche Welle összegyűjtötte a legfontosabb számokat a németországi foci Eb üzleti oldaláról.
Az amerikai Coca-Cola Co., a világ legnagyobb üdítőital-gyártójának profitja 2 százalékkal, bevétele 3 százalékkal nőtt az idei első negyedévben a tavalyi azonos időszakkal összevetve.
A visszaeső lakossági fogyasztás mellett a Coca-Cola az iparági trendekkel dacolva erős negyedik negyedéves bevételekről számolt be. Az italóriás év végi nettó bevételei 6%-kal 45,8 milliárd dollárra emelkedtek, ami a 10%-os átlagár-emelkedésnek köszönhető. A Coca-Cola 2%-kal növelte a mennyiségi eladásokat, ami a tartós fogyasztói keresletet mutatja – írta meg a Financial Times.
A munkavállalók értékelése alapján Magyarország legkedveltebb munkaadói a Yettel Magyarország, a Pepco Magyarország és a Harman Magyarország - közölte a Munkahelyeink.hu kedden az MTI-vel.
Új gyáregységet avatott Dunaharasztiban lévő üzemében a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. Szijjártó Péter külgazdasági miniszter jelenlétében.
A munkavállalói előrejutási lehetőségeket vizsgálta a legnagyobb amerikai vállalatoknál a Harvard Business School, a Schultz Family Foundation és a Buring Glass Institute – írja a Bloomberg. A sokéves felmérés alatt arra voltak kíváncsiak, hogyan boldogulnak a dolgozók a munkaerőfelvétel, a fizetések és az előléptetések alapján, különösen a kezdő és az alacsonyabb képzettségű munkavállalók körében. Íme a friss lista, hogy melyik a 10 legjobb amerikai vállalat most karrierút szempontjából.
Korábban a Portfolio is beszámolt róla, hogy Horvátországban két termékét is visszahívja a kereskedelmi forgalomból a Coca-Cola horvátországi forgalmazója, mert hat ember kórházba került, miután ivott ezekből a szénsavas üdítőkből. A Telex megkeresésére Coca-Cola HBC Magyarország elmondta, hogy tudnak a Horvátországban történtekről, hazánkban azonban nem kell attól tartani, hogy mérgezéssel kórházba kerülhetünk a szénsavas üdítőktől.
Visszahívja két termékét a kereskedelmi forgalomból a Coca-Cola horvátországi forgalmazója, mert hat ember kórházba került, miután ivott ezekből a szénsavas üdítőkből - közölte szerdán a társaság. A cég vezetése az állami felügyelőség szóbeli határozata miatt döntött így, bár megjegyezték, hogy belső vizsgálatuk sem a gyártásban, sem a termékekben nem mutatott ki szabálytalanságot.
Egy 60 kilós embernek napi 12 doboz diétás kólát kellene elfogyasztania ahhoz, hogy az aszpartám egészségügyi kockázatot jelentsen – írja cikkében az Economist.
Hogyan kommunikáljunk a cégünk eredményéről anélkül, hogy greenwashing legyen belőle? Érdemes-e egyáltalán kommunikálni a fenntarthatóságról, akkor, ha még csak nagyon kezdetleges megoldásokat használ a vállalat? Miért fontos, hogy a vállalati értékeket a munkavállalók megismerjék? Más céges programokon keresztül lehet elérni a fiatalabbakat, mint az idősebbeket? - ezekről a kérdésekről beszélgettek nyíltan a Sustainable World konferencia "Vállalati- & Márkakommunikáció Stage-en" a meghívott kommunikációs és fenntarthatósági szakértőink. Többek között elhangzott az is, hogy ha valaki nem foglalkozik a fenntarthatósági programokkal a vállalatán belül, akkor jobban teszi, ha inkább nem is kommunikál arról.
A WHO rákkutató részlege, a Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) a jövő hónapban lehetséges rákkeltő anyagnak fogja nyilvánítani az aszpartámot, amely a világ egyik legelterjedtebb mesterséges édesítőszere és olyan termékekben is megtalálható, mint a Coca-Cola diétás üdítők és a Mars rágógumi.
Részletes információk derültek ki a 1,5 órás tárgyalásról.
Cikkünk folyamatosan frissül.
6 hónapot se biztos, hogy bírnának.
Nagy István agrárminiszter a Portfolio Checklist vendége volt.
Hegedüs Éva Gránit-vezér a Portfolio Business podcast vendége volt.
Megjöttek a részletes harmadik negyedéves GDP-adatok.