cdu

Keresztbe tehetnek Merkelnek - Veszélyben a német kormányalakítás

Az Angela Merkel vezette CSU/CDU pártszövetséggel nagykoalícióra készülő szociáldemokrata (SPD) párt berlini szervezetének tagjai leszavazták az együttműködés lehetőségét, ezzel pedig veszélybe kerülhet a koalíciós megállapodás.

Németországban ellenállás szerveződik

Ellenállás formálódik a Német Szociáldemokrata Pártban (SPD) a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségével tervezett koalícióval szemben, a hét végén az egyik tartományi szervezet elutasította, hogy a szociáldemokraták ismét együtt kormányozzanak a jobbközép pártszövetséggel, és több vezető SPD-s politikus bírálta a koalíciós tárgyalások alapjának szánt megállapodást.

Itt van az időpont, amikor kemény tárgyalásokra számíthat Merkel (2.)

Január 7-én kezdődik és 12-ig tarthat a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének egyeztetése a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) a közös kormányzás lehetőségeiről - közölték a három párt vezetői szerdán Berlinben. Közben egy befolyásos német politikus azt valószínűsítette, hogy nem sikerül majd jövőre a kormányalakítás, és így már Angela Merkel nélkül lesznek az előrehozott választások.

Elindul a tárgyalás, ami az új német nagykoalícióhoz vezet

Tárgyalást kezd a szövetségi kormány megalakításának lehetőségeiről a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a Horst Seehofer vezette Keresztényszociális Unióval (CSU) - döntött az SPD vezetősége pénteken Berlinben.

Még hónapokig nem lehet új német kormány

Januárban kezdődhetnek Németországban az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) koalíciós tárgyalásai a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) - közölték hétfőn vezető CDU-s politikusok.

Fordulat jelei a német kormányválságban - Folytatja a nagykoalíció?

Egyre többen állnak ki a nagykoalíció folytatása mellett a Német Szociáldemokrata Pártban (SPD), hangsúlyozva, hogy az úgynevezett Jamaica-koalícióról szóló tárgyalások kudarca új helyzetet teremtett, amelyben már nem lehet elutasítani a kormányzást az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) és testvérpártja, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségével - írták szerdán német lapok.

Vasárnap választás Németországban - Mi jön most a tőzsdéken?

Vasárnap választásokat tartanak Németországban, az esemény a múltbeli tapasztalatok alapján nem csak a részvény-, de a devizapiacokra is hatással lehet. Megnéztük, az előző választások alkalmával milyen eredmény született, és az hogyan hatott a német választásokra legérzékenyebben reagáló német tőzsdére.

A te pénzedre is hatással lehet, ki mellett döntenek vasárnap a németek

A te pénzedre is hatással lehet, ki mellett döntenek vasárnap a németek

Bár szinte biztos, hogy a vasárnapi német választást Angela Merkel, a jelenlegi kancellár és pártja nyeri majd, még okozhat a hétvége meglepetést a tőkepiacoknak, elsősorban azért, mert az még messze nem lejátszott kérdés, hogy melyik párt lesz majd a CDU / CSU koalíciós partnere. Megnéztük, milyen befektetési alapokkal lehet érdemes megjátszani a szeptember 24-ei német választásokat, illetve azt, hogy reagáltak az eddigi fejleményekre az érintett eszközök.

Végigfütyülték Merkel beszédét, ő meg visszaszólt

Fújolások és folyamatos fütyülés mellett kellett megtartania 33 perces kampánybeszédét Angela Merkel német kancellárnak ma a Frankfurthoz közeli Gelnhausenben, mert a menekültellenes AfD párt mintegy 100 szimpatizánsa folyamatosan zavarta a rendezvényt - írja a Reuters.

Újabb két évre kapott bizalmat Merkel

Újabb két évre a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökévé választotta Angela Merkelt kedden a párt Essenben tanácskozó kongresszusa.

Újabb csapás Merkelékre, fekete nap a német néppártoknak

A szociáldemokrata párt (SPD) és a jobboldali CDU visszaesését, nagykoalíciójuk bukását, ugyanakkor az SPD-től balra álló Baloldal és a CDU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) előretörését jelzik a vasárnapi berlini tartományi választások első részeredményei. A számok alapján a CDU listavezetője fekete napnak nevezte a mait a német néppártok szempontjából, amely két héttel követte a mecklenburg-elő-pomerániai tartományi választásokat, amelyen ugyanígy a menekültellenes AfD párt előretörése volt megfigyelhető. Angela Merkel német kancellár eltávolodik a menekültválság megoldására irányuló erőfeszítésekkel kapcsolatban híressé vált kijelentésétől, miszerint "sikerülni fog, megoldjuk" (wir schaffen das), vagyis Németország megbirkózik a válsággal - ez derült ki egy ma nyilvánosságra hozott interjúrészletből.

Csapás Merkelre: legyőzte a menekültellenes kispárt a saját hazájában

Németországban a szociáldemokrata párt (SPD) végzett az első helyen, az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) pedig a berlini vezetés menekültpolitikáját élesen bíráló Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt mögé szorult a vasárnapi mecklenburg-elő-pomerániai tartományi törvényhozási (Landtag-) választáson az urnazárás után megjelent első becslések szerint.

Ha ezeken a politikusokon múlik, sokáig álom marad az elektromos autózás

Angela Merkelt az ág is húzza, rövid időn belül másodszor kerülhet szembe párttársaival, ha valóban állni akarja a szavát és 1 millió elektromos járművet akar látni Németország útjain. Szövetségesei ugyanis pénzügyi támogatással pörgetnék fel az elektromos autók értékesítését, de ezt pártjának keményvonalas politikusai mereven ellenzik. Megoldást az autógyártókkal történő egyezség hozhatna, mert ha a német kancellárnak sikerülne elérni, hogy közösen állják a számlát, az komoly ütőkártyát adna a kezébe akaratának érvényesítéséhez.

Figyelmeztetést kapott Merkel (2.)

Németországban az Angela Merkel kancellár vezette jobboldali CDU és a bajor testvérpárt, a CSU közös parlamenti frakciójából nagyjából százan sürgetnek azonnali irányváltást a kormány menekültpolitikájában.

Már 760 ezer menedékkérelmet regisztráltak Németországban

Németországban a CDU/CSU konzervatív pártszövetségnek nem sikerült elfogadtatni a szociáldemokrata párttal (SPD) a tranzitzónák felállításáról szóló javaslatát, a koalíciós pártok vezetőinek csütörtöki berlini egyeztetésén e helyett úgynevezett regisztrációs központok felállításáról állapodtak meg - jelentette az n-tv hírtelevízió. Eközben a német belügyminisztérium közölte: már 760 ezer menedékkérelmet regisztráltak idén.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsa részlet derült ki a Fehér Házban történt botrányról: csúnya csapdába sétált bele Zelenszkij?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.