A spanyol rendőrség letartóztatta egyik vezető tisztjét, miután 20 millió eurót találtak elrejtve a házában. Az eset összefüggésben áll az ország eddigi legnagyobb, 13 tonnás kokainfogásával. A rendőrtiszt mellett 15 másik személyt is őrizetbe vettek, köztük a gyanúsított partnerét, aki szintén rendőr - jelentette a The Guardian.
A Fővárosi Törvényszék hétfőn, szeptember 2-án ítéletet hirdet abban a büntetőügyben, amelyben a Quaestor-cégcsoport vezetője és munkatársai vádlottként, míg a nagyszámú károsult sértettként várja a bíróság ítéletét - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.
Szélsőjobboldali erőszak kísérheti a 2024-es amerikai elnökválasztást, figyelmeztet egy korábbi FBI-informátor, aki évekig a Ku-Klux-Klan (KKK) tagja volt mint beépített ügynök. Joe Moore egy évtizedet töltött a KKK floridai sejtjeiben, hogy kivizsgálja a bűnüldöző szervek és a rasszista csoport közötti összefonódásokat - írja a Guardian.
Az egységes felsőoktatási rendszert, a Neptunt feltörő csalót fogott el a rendőrség. A letartóztatásban lévő fiatal férfit több mint száz rendbeli bűncselekménnyel gyanúsították meg. Többek között a hallgatók ösztöndíjait is magának utalta át - közölte sajtótájékoztatóján Farkas Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályának vezetője hétfőn.
A mexikói hatóságok vizsgálatot indítottak az Ismael "El Mayo" Zambada, a hírhedt Sinaloa-kartell vezetőjének múlt heti letartóztatásához vezető események kapcsán - közölte hétfőn Rosa Icela Rodriguez, Mexikó biztonsági minisztere - számolt be a Reuters.
Kedden közölte a mexikói ügyészség, hogy megsemmisítették a drogkartellek saját építésű páncélozott járműmonstrumait.
Eljárás indult egy külföldi férfival szemben, aki egy olyan bűnszervezetet irányított, amely egy nemzetközi futárszolgálat nevével visszaélve követett el több tízmillió forintos csalást, az ügyészség indítványozta a letartóztatását – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Kínai pénzmosó bandára csaptak le a francia és a spanyol hatóságok, a vizsgálat szerint a bűnszervezet akár napi egymillió eurónál (mintegy 390 millió forint) is nagyobb összeget volt képes tisztára mosni - közölte pénteken az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol.
Vádat emelt a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség egy bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben 63 vádlottal szemben - közölte a vármegyei főügyészség kedden közleményben az MTI-vel.
Vádat emelt nyolc emberrel szemben bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás miatt a Békés Vármegyei Főügyészség. A bűnszervezet 16,5 milliárd forintot szerzett meg az állami költségvetésből, majd abból több mint 11 milliárd forintot mosott tisztára saját céljaik érdekében - tájékoztatta a Békés Vármegyei Főügyészség pénteken közleményben az MTI-t.
Vir szigetén fogtak el a horvát hatóságok a magyar rendőrök információja alapján egy férfit, akit 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt ítélt el jogerősen a bíróság - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) hétfőn a rendőrség honlapján.
A gyanú szerint fiktív számlákat kiállító bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség indítványozta két férfi és két nő letartóztatását - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség.
Hetven vádlott ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy 3,2 milliárd forintos pénzmosási ügyben.
Több mint 1,7 milliárd forint értékben foglalt le, illetve vett zár alá luxusautókat, ingatlanokat, készpénzt és bankszámlákat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy adócsalásra szakosodott bűnszervezet felszámolásakor.
Tizenhét ingatlant, nyolc gépkocsit - köztük sportautó-ritkaságokat - és félmilliárd forint értékű készpénzt, továbbá céges számlapénzeket is zár alá vett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy adócsalásra szakosodott bűnszervezet felszámolásakor.
A Hamász október 7-ei, Izrael elleni támadását követően azonnal feszült lett a hangulat Libanon déli határvidékén is. Itt az a Hezbollah az úr, amely ezer szállal kapcsolódik Iránhoz, és már körülbelül negyven éve Izrael egyik legfőbb ellenlábasa. A radikális síita szervezet kiterjedt hálózatot működtet szerte a világban, jelentős fegyverarzenáljuk miatt pedig az izraeli eszkaláció első számú gyújtópontja lehet. Egyelőre még nincs jele annak, hogy a radikális iszlamisták általános támadásra készülnek, de lehet, hogy ez csak átmeneti állapot.
Minden politikai és jogi eszközt bevetnek.
Megnyugtatta a kedélyeket a lengyel vezető.
Nagyhatalmi érdekek csapnak össze.
Meddig nőhet még?
Kik kísérték el a politikust?
Az IO Partners szakértőivel beszélgettünk.