Az elmúlt hónapokban több írás jelent meg a Portfolio-n a magyar bérnövekedés mértékével kapcsolatban. A bérnövekedés makrogazdasági szempontból az egyik legfontosabb mutató, hiszen ez határozza meg a GDP 50%-át kitevő háztartások fogyasztási kiadásait, erősen hat a hitelkeresletre, valamint költség oldalról nézve az egyik fontos inflációs mozgatórugó is egyben. Eppich Győző, az OTP elemzési központjának szakértője jelen írásában arra a kérdésre keresi a választ, hogy a különféle, egymásnak ellentmondó statisztikai adatok közül melyik mutat(hat)ja jobban a valós bérnövekedései folyamatokat.
A 2010 és 2017 közötti időszakban a reálbér kétféle módon értelmezett mutatójának változása hatalmas különbséget mutat. A dolgozók szempontjából fontos nettó reálkeresetek 30%-kal emelkedtek, miközben a munkáltatók bérköltségét jelző - más statisztikai forrás alapján mért - termelői reálbérek stagnáltak. A kétféle mutató közötti feszültség feloldásának mikéntje jelentősen befolyásolja a hazai gazdasági folyamatairól kialakított kép egészét. Ha a termelői reálbérköltségek nem nőttek, az a termelékenységre vonatkozó adatokkal összhangban van ugyan, ám nem hihetjük el, hogy a dolgozók nettó reálbére 30%-kal nőtt. Ha viszont a dolgozói reálbérek 30%-kal emelkedtek, nem hihetjük el, hogy a termelékenység alig változott. Az ellentmondás statisztikai összetevőinek elemzése arra vezet, hogy a kétféle módon értelmezett reálbérváltozás közötti 30 százalékpontnyi résnek mindössze egyharmadát magyarázzák meg a fogalmi, illetve módszertani különbségek. Az eltérés magyarázatának keresése mégsem hiábavaló: azt a sejtést támasztja alá, hogy az időszak egészét tekintve, nemzetgazdasági szinten a fogyasztói reálbérek emelkedését túl-, a termelői reálbérekét pedig enyhén alulbecsülhetik a hivatalos adatok, illetve az azokra támaszkodó számítások. A hazai bér-paradoxon feloldása a statisztikusokra, a folyamatok konzisztens adatokon alapuló értelmezése viszont a közgazdászokra vár.
