Nagyobb egészségügyi béremelésekről tárgyalnak
Szerdán tárgyalóasztalhoz ültek a felek az egészségügyi béremelések témájában.
Szerdán tárgyalóasztalhoz ültek a felek az egészségügyi béremelések témájában.
A szakszervezetek arról számolnak be, hogy a 2020-as béremelés mértéke elmaradhat a tavalyitól. A munkaadók úgy gondolják, hogy tarthatatlan a kétszámjegyű béremelés.
Megjelent a Magyar Orvosi Kamara javaslata a közfinanszírozott ellátásban dolgozó orvosok javadalmazására. A MOK olyan bértábla elfogadását szeretné előmozdítani, mellyel „az egészségügy társadalmi funkcióját betölteni képes rendszerré válik”. Szerintük a javaslat kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy az ország gazdasági teljesítőképességét és a környezeti tényezők realitását egyaránt figyelembe vegye. A rezidenseknek közel 700 ezer forintos, a tapasztalt orvosoknak 1,5-2 milliós fizetést szeretnének.
Az idei évben érdemben alacsonyabb béremelést valósítanának meg a vállalatok a Népszavának nyilatkozó szakszervezeti képviselők szerint. Van, ahol infláció alatti béremelési javaslattal nyitnak a cégek, de azért 10%-hoz közeli béremelést idén is ki lehet harcolni. A Portfolio korábban figyelmeztetett: idén már lassabban nőhetnek a bérek, mint tavaly, azonban 2020-ban is érdemi keresetnövekedés várható.
Az elképzelés szerint maradna a 15 százalékos béremelés a BKV-nál, de ennek csak egy részét kapná meg az összes dolgozó, a többit a cégnél eltöltött évek alapján fizetnék ki - írja a Világgazdaság.
Minimum 15 százalékos alapbér emelést tart szükségesnek a Közlekedési Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége (KDSZSZ) a Volánbusz Zrt.-nél az idén, részben a munkavállalók keresetei között tapasztalható regionális különbségek csökkentése, részben pedig az elvándorlás megállítása miatt - mondta Dobi István a szövetség elnöke szerdán az MTI-nek.
Januártól 14 százalékkal emelkednek az egészségügyi szakdolgozói alapbérek és még idén novemberben várható egy újabb 20 százalékos béremelés - mondta el az egészségügyért felelős államtitkár kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Tavaly októberben 11% felett nőttek a keresetek a KSH friss adatai alapján, az elemzők pedig közzétették várakozásaikat az idei bérdinamikával kapcsolatban. A béremelkedés kissé lassabb lehet, mint tavaly volt.
Háromezer bíró és kétezer ügyész bére emelkedett januártól, a bírák átlagosan 32, míg az ügyészek 21 százalékos illetményemelésben részesültek - mondta pénteki sajtótájékoztatóján az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.
Reagált a BKV a szakszervezet közleményére, amely arról írt, hogy nem állapodtak meg a jövő évi béremelésről.
Mennyivel nő a bruttó minimálbér és a garantált bérminimum 2020-ban? Hány forinttal emelkedik a nettó minimálbér és a bérminimum? Mennyivel marad több a borítékban? Ebből a két táblázatból mindent megtudhatsz!
"Ilyen még nem volt: az év utolsó napjaiban sem került szóba a jövő évi béremelés a BKV-nál és több nagyvárosi közösségi közlekedési cégnél sem, holott a szakszervezet az elmúlt hónapokban többször is sürgette a tárgyalások megkezdését" - közölte az Egységes Közlekedési Szakszervezet, amelynek tapasztalata szerint főleg ott feledkeztek meg a dolgozókról, ahol az önkormányzat élén váltás történt, és a cégvezetésben is várható személycserékről hallani. Egyre nagyobb a feszültség a járművezetők körében.
Idén olyan történt, amire hosszú ideje nem volt példa Magyarországon: jelentős munkabeszüntetéseket tartottak a magyar dolgozók, ami egyes vállalatok termelésére is érdemi hatással volt. A legsikeresebb sztrájkot az Audinál tartották, de összességében a versenyszféra egészében igen jelentős béremelést tudtak kiharcolni a munkavállalók. De mire számíthatunk jövőre?
Megállapodás született a Magyar Honvédség jövő évi béren kívüli juttatásairól.
Nem született új megállapodás a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának mai ülésén. A Portfolio-t arról tájékoztatták a felek, hogy patthelyzet alakult ki a mai ülésen, így (egyelőre) a korábbi megállapodás, a minimálbér és a garantált bérminimum 8-8%-os emelése maradt érvényben 2020-ra vonatkozóan.
Ismét tárgyalóasztalhoz ül a minimálbérek jövő évi mértékével kapcsolatban a munkaadói, munkavállalói és kormányoldal holnap, ugyanakkor megállapodás egyelőre nem várható - írja a Magyar Nemzet. A kormány holnap ismerteti a jövő évre vonatkozó makrogazdasági várakozásait, az adatok a munkaadói oldal javaslatait befolyásolhatják. A szakszervezetek legalább 10 százalékos emelést szeretnének elérni, azonban 8 százalékos megállapodás van érvényben. A Portfolio információi szerint a munkaadók akkor mennének bele nagyobb emelésbe, ha korábban csökkennének a járulékok.
Bruttó egymillió forintos orvosi alapbérről, a hálapénz elleni küzdelemről, az orovosok transzparens értékeléséről beszélt Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara új elnöke az Indexnek.
A Magyarországon működő vállalatok számítanak a gazdaság növekedési ütemének mérséklődésére, de továbbra is jelentős mértékű béremelésre készülnek - derül ki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK, Deutsch-Ungarische Industrie- und Handelskammer) és a kölni székhelyű Kienbaum tanácsadó cég által kiadott tájékoztatóból, amit szerdán Budapesten mutattak be.
Már három, a magyar piacon meghatározó áruházláncból jelezték a dolgozók, hogy az év végi szezon után hajlandók határozott lépéseket tenni a munkaerőhiány okozta helyzetük megoldásáért - írja a szerdai Magyar Nemzet.
Átlagosan harminc százalékkal nő minden bölcsődei szakdolgozó bére 2021-re - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Nem lett volna szabad gyilkosokat visszaengedni a társadalomba.
Donald Trumpot is túlszárnyalta.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.