Itt a Kreml válasza, lesznek-e béketárgyalások Ukrajnával
Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő szerdán kijelentette, jelenleg nincs ok arra, hogy béketárgyalásokat kezdjenek Ukrajnával – írja a Kyiv Independent.
Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő szerdán kijelentette, jelenleg nincs ok arra, hogy béketárgyalásokat kezdjenek Ukrajnával – írja a Kyiv Independent.
Az orosz Izvesztija írta meg nemrég azt, hogy Moszkva továbbra sem zárja ki egy béketárgyalás lehetőségét, melynek helyszínéül szívesen választanák akár hazánkat is.
Szijjártó Péter külügyminiszter az Izvesztyija című orosz napilapnak adott exkluzív interjújában bejelentette, hogy Magyarország kész közvetítőként fellépni az ukrajnai konfliktus megoldásában. A politikus nyilvánosságra hozta, hogy nem sokkal a konfliktus kezdete után Budapest felajánlotta, hogy közvetít Moszkva és Kijev között. Arról is beszámolt, hogy Magyarország továbbra is szilárdan kitart amellett, hogy nem szállít fegyvert Ukrajnának, továbbá hogy Orbán Viktor bármikor kész találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Valóban Ukrajna semlegessége volt Oroszország egyik fő követelése Kijevvel szemben a tavalyi béketárgyalások során, de emellett kulcskérdés volt a Krím és a Donbasz hovatartozása is – idézi Vlagyimir Megyinszkij orosz elnöki tanácsadót az MTI. Az orosz politikus az Ukrajnával tárgyaló moszkvai küldöttség vezetője volt.
Nyilatkozatot adott az ukrán elnök a brit The Sun nevű lapnak, ahol a kérdésekre válaszolva részleteket árult el a béketárgyalások akadályáról - számolt be a Kyiv Post.
70 ország részvételével nemzetközi szintű béketárgyalásokat kezd Ukrajna – írja a Sky News.
Szombaton indított nagyszabású akciót a Hamász és az Iszlám Dzsihád Izrael területe ellen. Az akció 1973 óta a legsúlyosabb betörés volt a zsidó állam területére, már ezer felett van a halálos áldozatok száma, emellett számos katonai célpontot is megsemmisítettek. Jeruzsálem a kezdeti tanácstalanságot követően gyorsan ellentámadást indított, most állandó bombázásokkal készítik elő a terepet egy várható szárazföldi akcióra a palesztin szervezet ellen. Az események újra az egész világ figyelmét a megoldhatatlannak tűnő konfliktusra irányította. Ezen belül is sokak számára meglepetés, hogy az elszigetelt Gázai övezetből a Hamász ilyen méretű akciót tudott megvalósítani. A válaszokat még az egész világ keresi, de van pár tény, ami segít eligazodni a palesztin mozgalommal kapcsolatban.
A nemzetközi partnerek nem próbálják rávenni Ukrajnát arra, hogy kezdjen béketárgyalásokat Oroszországgal - jelentette ki Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára egy kedden megjelent lapinterjúban.
Kizárta a tárgyalások lehetőségét Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, de lehetségesnek nevezte a más, harmadik fél közvetítésével történő egyeztetést Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a Corriere della Sera című olasz lapban közölt interjúban csütörtökön.
A kínai külügyminisztérium hétfői nyilatkozata szerint a hétvégi szaúd-arábiai béketárgyalások segítettek „a nemzetközi konszenzus megerősítésében” – írja a Reuters.
A kínai külügyminisztérium pénteki bejelentése szerint az eurázsiai ügyekért felelős különleges követük, Li Hui részt fog venni a szaúd-arábiai Dzsiddában tartandó nemzetközi béketárgyalásokon – írja a Reuters.
A napokban látványosan feltekerte Moszkva a béküléssel kapcsolatos retorikát: sorra nyilatkoznak Oroszország vezetői (köztük Vlagyimir Putyin orosz elnök is), hogy szívük szerint már lezárnák az ukrajnai háborút és tárgyalnának Kijevvel a békés rendezésről. Egyesekben felcsillanhatott a remény azzal kapcsolatosan, hogy hamarosan véget érhet a lassan másfél éve pusztító háború Magyarország szomszédjában, de sajnos egyelőre szó sincs erről. Ukrajna vezetése teljesen nyíltan kijelentette, hogy nem hajlandók tárgyalni az oroszokkal a jelenlegi feltételek mellett és ebben nyugati szövetségeseik is támogatják őket. Nézzük, miért.
Az ukrajnai háború békés lezárását célzó tárgyalásokat folytat Oroszország Brazíliával, Kínával és afrikai partnerországokkal” – írja az orosz külügyminisztérium közleménye alapján a Sky News.
Az Európai Unió felszólította Azerbajdzsánt és Örményországot, hogy kerüljék az "erőszakot és a durva retorikát" a béketárgyalások legutóbbi fordulóján, amelynek házigazdája Charles Michel, az EU Tanácsának elnöke volt. A megbeszélések részei annak a hosszú ideje tartó békefolyamatnak, amely Oroszországot is bevonva a két ország közötti több mint három évtizedes konfliktus megoldását célozza. A vita középpontjában Hegyi-Karabah áll, egy Azerbajdzsánon belüli hegyvidéki enklávé, ahol körülbelül 120 000 örmény etnikumú ember él.
Biztosítani kell, hogy amikor a háború véget ér, megfelelő helyzet álljon elő Ukrajna biztonságának szavatolásra, valamint arra, hogy Oroszország ne indíthasson ismét támadást szomszédjai ellen - jelentette ki a NATO főtitkára szerdán Brüsszelben.
Kína különmegbízottja, aki múlt hónapban európai fővárosokban járt, hogy elősegítse az ukrajnai béketárgyalásokat, ma azt mondta, Peking fontolgatja egy újabb misszió lehetőségét - adta hírül a Reuters.
Egy örmény katona életét vesztette szerdán egy azeri tüzérségi támadásban – írja a Reuters az orosz Interfax hírügynökségre hivatkozva.
Április végén telefonon egyeztetett Hszi Csin-ping kínai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, melyet utóbbi hosszúnak és tartalmasnak írt le. A nyugati világ régóta sürgeti Pekinget, hogy vegyen részt az ukrajnai konfliktus megoldásában, most úgy tűnik, az ázsiai hatalom fontos lépést tesz ez ügyben.
Kína lehet az egyik legfontosabb közvetítő a majdani orosz-ukrán béketárgyalások során az ukrán külügyminisztérium szerint. Mindeközben a hétvége során újra dróntámadás érte az Oroszország által megszállt Krím-félsziget egyik olajdepóját. A robbanás több elemző szerint is az ukrán ellentámadás egyik előjele. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb eseményeivel.
Az Európai Unió a maga részéről mindent megtesz, hogy teljesítse Ukrajnának ígért, fegyverszállításra vonatkozó vállalását - jelentette ki Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, aki elismerte, hogy az Ukrajnának védekezésre ígért lőszerszállítás nem az elvárt ütemben halad, pedig "az EU mindent megtesz", hogy teljesítse a vállalásokat.
Sokan elítélték, ami az országban folyik.
Izrael a túszok szabadon bocsátását kéri.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Az ok Elon Musk, azóta visszavont kijelentése.
Mi érdemes tenni ebben a helyzetben?
Az elkövetkező időszakban sok termékről fog még kiderülni, hogy mikro- és nanoműanyagok vannak bennük.
Mit tehet az EU ebben a helyzetben?