Százszázalékos vámliberalizációt biztosít a kétoldalú áruforgalomban az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről szóló megállapodás, amelyből a brit kormány pénteken tett közzé érdemi részleteket.
Az Európai Unió (EU) tagállamai kinyilvánították, hogy szándékuk szerint már a következő napokban döntést hoznak az EU és az Egyesült Királyság közötti kereskedelmi kapcsolatokról szóló, csütörtökön létrejött megállapodás előzetes, ideiglenes alkalmazásáról - közölte Twitter-üzenetében pénteken az EU soros elnöki tisztét betöltő Németország uniós képviseletének szóvivője.
Megkezdte az Európai Bizottság a Brexit-megállapodás gyors elfogadási folyamatának megszervezését, hogy azt január 1-től alkalmazni lehessen és már csak a megállapodás bejelentésének időzítése (ma, vagy holnap) a kérdés – tudta meg három diplomáciai forrásból a Reuters. Röviddel ezt követően egy vezető uniós diplomata meg is erősítette a hírügynökségnek, hogy valóban küszöbön a megállapodás, és az akár szerda este meg is születhet, majd a felek csütörtök délután közölték: megszületett a megállapodás. Az EU és az Egyesült Királyság különleges vámrendelkezésekben állapodott meg Észak-Írország vonatkozásában, hogy elkerülhessék a fizikai határ visszaállítását. Cikkünk frissül az aktuális értesülésekkel.
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodásra jutott a jövőbeni kereskedelmi, üzleti és gazdasági kapcsolatrendszerükről - jelentették be csütörtökön a felek. A bejelentés lényege, hogy vám- és illetékmentességre épülő szabadkereskedelmi megállapodás jött létre. Ezzel a négy évvel ezelőtti Brexit-népszavazás óta tartó folyamat végére kerülhet pont.
Egybehangzó brit médiaértesülések szerint csütörtökön megszülethet a megállapodás az Egyesült Királyság és az Európai Unió (EU) jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről.
A legfrissebb fejlemények szerint kétséges, hogy ma estig összejön-e a Brexit kereskedelmi megállapodás. Ennek oka, hogy még mindig nagyok a nézetkülönbségek a halászat, az egyenlő versenyfeltételek és a vitarendezés terén és erre a bizonytalan helyzetre a szuperfertőző angliai vírustörzs korlátozásával kapcsolatos kormányzati teendők mellett még "rá is tesz egy lapáttal" az a feszültség, ahogy a franciák reagáltak az angliai helyzetre, és így emberi okai is lehetnek a gyors (vagy bármikori) alku elmaradásának.
Közeledtek az álláspontok az EU és az Egyesült Királyság közötti tárgyalásokon, Michael Barnier, az EU tárgyalóküldöttségének vezetője arról beszélt, hogy egy végső lökést adnak a tárgyalásoknak.
Jelentős mértékben rontották az euróövezeti gazdasági teljesítmény várható alakulásáról adott előrejelzéseiket vezető európai gazdaságkutató intézetek.
A legfrissebb jelek szerint mindössze egy 33 millió eurós tételen vitatkoznak a felek a halászat terén az EU-brit kereskedelmi tárgyalásokon, mert fokozatosan közeledtek az álláspontok az átmeneti időszak végső napjaira - derül ki a Bloomberg kedd délelőtti információiból.
Egy svéd jogszabályi adottság miatt legkésőbb december 23. estig össze kellene jönnie az átfogó EU-brit kereskedelmi megállapodásnak, mert különben nem lesz idő azt a két ünnep között legalább EU27 tagállami szinten jóváhagyni, hogy aztán az Európai Parlament január elején utólagosan jóváhagyja az alkut – ez most a legfrissebb menetrend. Még ez is azt jelentené, hogy január elején átmenetileg a WTO kereskedelmi szabályrendszerére zuhannának vissza az EU-brit kapcsolatok, azaz vámok és adminisztratív akadályok jönnének. Közben jó hír, hogy már végre látszanak a potenciális alku keretei az eddigi leginkább vitásnak tartott halászati területen is.
Egy szuperfertőző új vírustörzs angliai terjedése miatt sorozatosan jelentik be az országok a beutazási tilalmat és egyéb korlátozásokat az Egyesült Királysággal szemben, így hatalmas káosz alakult ki a szállítmányozásban (is) a karácsonyi ünnepek előtt, azaz gyakorlatilag előreugrott az időben a megállapodás nélküli Brexit. A kereskedelmi tárgyalások az Európai Parlament által megadott vasárnap éjféli határidőig sem értek véget megállapodással, így az EP idén már nem tudja ratifikálni az esetleg megszülető alkut, aminek esélye egyre kisebb a még mindig nagyfokú nézeteltérések láttán. Hétfőn is folytatódtak a tárgyalások, de úgy tűnik, nem közeledtek az álláspontok. Mindez jókora fontesést váltott ki hétfőn és a részvénypiacok is nagyot estek az angliai korlátozások és a potenciális tovagyűrűző jelentős gazdasági hatások miatt. A negatív hangulat a forintot is megviselte a hét első kereskedési napján.
Vannak olyan befektetési ötletek, amikkel jó hozamot lehet elérni mérsékelt vagy alacsony kockázatvállalás mellett is, ilyen lehet például az államkötvény vásárlása is. Aztán persze vannak olyanok, akik hajlandóak némileg magasabb hozamért több kockázatot is felvállalni és részvényekben tartják a megtakarításaikat. Emellett azonban létezik számos más befektetési stratégia vagy megközelítés is a rövid távú napon belüli kereskedéstől egészen az olcsó, kis valószínűségű, de magas hozamokkal kecsegtető fogadásokig. Ez utóbbi kapcsán gyűjtöttek össze 10 + 1 kereskedési ötletet a Nordea elemzői, amik többé-kevésbé meredekebb elképzelések, de ugyanakkor pont emiatt nem is drágák, így, ha bejönnek, akkor többet is lehet velük keresni.
Kritikus pontnál voltak vasárnap az EU és az Egyesült Királyság közötti kereskedelmi tárgyalások az uniós főtárgyaló szerint, a brit kormány felől pedig azt mondták, hogy még mindig távol állnak a nézetek az egyenlő versenyfeltételek és a halászat terén, így továbbra is nehéz tárgyalásokról van szó, amelyek hétfőn is folytatódnak.
Az Egyesült Királyság január 31-én kilépett az Európai Unióból, távozásának napján december 31-ig tartó - vagyis másfél hét múlva lejáró - átmeneti időszak kezdődött el azzal a céllal, hogy legyen idő a megállapodásra a majdani kétoldalú viszonyrendszer feltételeiről, mindenekelőtt egy szabadkereskedelmi egyezményről.
Az Európai Unió pénteken bejelentette, hogy órákra vannak a Brexit-megállapodástól - írja a Reuters. A britek viszont nem látják ilyen egyértelműen a helyzetet.
Boris Johnson brit miniszterelnök csütörtök este ismét elmondta: „nagyon valószínű”, hogy nem születik megállapodás az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről folyó tárgyalásokon. Mindezt azután mondta, hogy este 8-kor telefonon beszélt Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével. Ő a nagy előrelépések ellenére szintén beszélt a megállapodás előtti akadályokról, főként a halászat területén.
Beléptünk az „alagútba”, azaz a tárgyalások titkos, végső, a megállapodás megszövegezését célzó szakaszába – jelezte csütörtökön a brit belügyminiszter, és az uniós Brexit-ügyi főtárgyaló is azt jelezte, hogy van előrelépés, míg az egyik vezető brit miniszter szerint kevesebb, mint 50% az esélye a kereskedelmi megállapodásnak. Az uniós tagállami nagyköveteket pénteken reggel fél 10-re összehívták, hogy tájékoztassák a tárgyalások állásáról, igaz előtte uniós források a Reutersnek azt mondták: péntekig nem várható még az alku. Az Európai Parlament arra figyelmeztetett, hogy ha vasárnap éjfélig összejön az alku, akkor egy rendkívüli plenáris ülés év vége előtti összehívásával még ratifikálni tudnák azt, de utána már nem, így tehát a jelek szerint a végső alkunak most már tényleg meg kellene születnie a hét végéig.
A Wizz Air részvényei elérhetővé válnak a magyar tőzsdén, bár egyelőre még nem abban a formában, ahogy sokan szeretnék, ugyanis nem hagyományos részvénykibocsátással jelennek meg a BÉT-en a légitársaság papírjai, hanem a külföldi részvényeknek és ETF-eknek létrehozott BÉTa piacon. A BÉTa piaci megjelenés apropójából a mai kereskedésindító csengetést a BÉT-en a Wizz Air végezte el, a vállalat vezérigazgatójával, Váradi Józseffel beszélgettünk többek között egy hagyományos részvénykibocsátás lehetőségéről a BÉT-en.
Van egy nagyon keskeny út, ami elvezethet az Egyesült Királysággal a kereskedelmi megállapodás megkötéséhez és az a jó hír, hogy van előrelépés: a legtöbb kérdésben megtaláltuk az előrefelé vezető utat és az egyik fő vitapontban lényegében meg is állapodtunk – jelentette ki szerda reggel az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament plenáris ülésén tartott felszólalásában. Ez tovább fűtötte azt a reménykedést, amelyet kedd este egy BBC-értesülés már megalapozott, miszerint sikerült nagyobb előrelépést elérni az egyik kérdésben, ami remélhetőleg a keményvonalas Brexit-párti politikusokat is kielégíti majd az alku végső kereteit illetően.
A végéhez közelednek a szabadkereskedelmi tárgyalások a britek és az EU között, és továbbra sem látszik előrelépés. A britek ragaszkodnak a saját szabályozáshoz, elvetik az Európai Bíróság fennhatóságát, és nincs egyetértés a halászati jogokról sem. Pedig ezek a követelések messze nem kecsegtetnek akkora haszonnal a brit gazdaság számára, mint amekkora kárral a megállapodás nélküli kilépés járna. A brit gazdaság legalább néhány évet, de inkább egy évtizedet veszítene azzal, ha a kormány nem adná be a derekát. Magasabb munkanélküliség, kisebb termelékenység, elmaradó beruházások, nagyobb infláció - kérdés, megéri-e ezeket bevállalnia a briteknek azért, hogy nagyobb szabadságuk legyen például az állami támogatások terén.