Csúcsra drágult az olaj - Megvan a 80 dollár
Elérte a 80 dollárt az olaj ára csütörtökön, elsősorban az iráni ellátással kapcsolatos aggályok miatt.
Elérte a 80 dollárt az olaj ára csütörtökön, elsősorban az iráni ellátással kapcsolatos aggályok miatt.
A sokéves csúcsokról gyengült az olaj árfolyama azt követően, hogy az Egyesült Államokban emelkedett az üzemben lévő olajkutak száma, illetve az iráni szankciókkal szembeni erősödő európai és ázsiai ellenkezés hatására.
A Bank of America becslése szerint jövőre elképzelhető, hogy eléri a 100 dollárt az olaj hordónkénti ára, miután az iráni és venezuelai készletekkel kapcsolatos kockázatok felhajtják az árakat. Legutóbb 2014-ben láthattuk 100 dollár vagy afelett az olaj árfolyamát - írja a Bloomberg.
Folytatódik az olajár emelkedése a nemzetközi piacokon; az energiahordozó jegyzése ismét többéves csúcsot ért el hétfőn jelentős részben a venezuelai és iráni geopolitikai konfliktusokkal kapcsolatos aggályok hatására.
Az elmúlt tizenkét hónap legalacsonyabb szintjére csökkent áprilisban a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) olajkitermelése, nem utolsó sorban a venezuelai olajipar mélyrepülése és az afrikai olajexport visszaesése miatt. A szervezetbe tartozó országok olajtermelése jelenleg még az OPEC-nek a kitermelés korlátozására vonatkozó céljától is jócskán elmarad.
Folytatódik az olaj drágulása kedden; a Brent árfolyama 75 dollár fölött, között három és fél éves csúcson is járt, miután a piac ismét az újabb iráni szankciók növekvő kockázatait mérlegeli.
Ezúttal a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetét (OPEC) találta meg Twitter-üzenetével Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke, aki szerint a szervezet mesterségesen nagyon magasan tartja az olajárakat, ami nem elfogadható.
Több mint hároméves rekord magasságba drágult az olaj azt követően, hogy kiderült Szaúd-Arábia a korábbi 60, majd 80 dollár után már a 80-100 dolláros sávban látná az árfolyamokat, illetve hogy az egyesült államokbeli tartalékok csökkentek. Miközben az OPEC tovább szorítja az olajcsapot, az új árfolyamcél és a közel-keleti feszültségek újraírhatják az idei olajár-előrejelzéseket, a magasabb árfolyamok pedig az üzemanyagárakat is magukkal húzhatják.
Az utóbbi hetekben beállni látszottak a hazai üzemanyagárak, amelyekben legutóbb március végén történt változás. Az akkori drágulást azonban hamarosan további áremelkedés követheti, miután több tényező is azt jelzi, hogy az üzemanyagárak tekintetében meghatározó olajpiac a korábban vártnál szorosabban alakulhat. Az olajtermelő országok kitermeléscsökkentési erőfeszítése mellett erre utal a közel-keleti konfliktus elmérgesedése is, ami a héten új lendületet adott az olajáraknak.
Több mint hároméves csúcsra emelkedett az olaj ára szerdán, miután az Amerikai Egyesült Államok elnöke rakétatámadással fenyegette meg Szíriát.
Emelkedik az olaj ára kedden reggel az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi vita megoldhatóságához fűzött remények hatására.
Az olajkitermelés hatékonyságának javulása és az amerikai palaolaj-kitermelés miatt az olaj ára vissza fog csúszni 50 dollár / hordóra - véli a JP Morgan EMEA olajpiaci elemzési ágának vezetője, aki a CNBC műsorán osztotta meg gondolatait.
Jelentős, mintegy 20 százalékos árfolyamesés előtt áll az olaj a Barclays Capital szerint 2018 további részében.
Gyengül az olaj árfolyama hétfőn reggel az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi vitájával kapcsolatos aggályok hatására, az új kínai nyersolaj benchmark kereskedése viszont erősen indult.
Emelkedik az olaj ára, elsősorban a közel-keleti feszültségről érkező hírek hatására.
Háromnapos erősödés után gyengül az olaj árfolyama szerdán; az árakra a tengerentúli tartalékok emelkedésével kapcsolatos aggályok mellett Donald Trump elnök kereskedelmi háborús politikája nehezedik nyomásként.
Lendületesen emelkednek az olajárak hétfőn a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és az egyesült államokbeli palaolaj-iparág képviselőinek találkozója előtt. A remények szerint az egyeztetések központi témája lehet a piaci egyensúly, illetve az árak megtámogatása érdekében folytatandó esetleges együttműködés.
Kéthetes csúcsra drágult az olaj hétfőn, miután Szaúd-Arábia közölte, az OPEC-megállapodásban rögzítettnél is nagyobb mértékben fogja vissza kitermelését 2018 első negyedében, valamint hogy olajexportját is jelentősen korlátozza. A szaúdiak azt is közölték, 2019-ben már lazítanának a kitermeléscsökkentési korlátokon.
Tovább gyengül szerdán az olaj a keddi mérsékelt esést (WTI), illetve enyhe emelkedést (Brent) követően. Bár a hírek szerint Szaúd-Arábia, Oroszország és az OPEC már dolgozik az olajpiac stabilizálásán, ezzel együtt a legfontosabb alapindikátorok alapján egyáltalán nem kizárt, hogy a gyengülés folytatódik.
Folytatódik az olajárak csökkenése kedden, miután a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) jelentése szerint a nem OPEC-tagok kitermelésének idei bővülése várhatóan meghaladja a majd a globális keresletnövekedést. A negatív korrekció hatására az árfolyamok már több mint 10 százalékot gyengültek legutóbbi január végi csúcsaikról.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Most először szerepelt azóta, hogy főnöke visszalépett a jelöltségtől.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Szerintük kétezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg egyetlen nap alatt.
Az európai uniós tagállamok külügyminisztereinek ülésén.
Ezt állítja az ukrán vezér, aki rálát az adatokra.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.