Még mindig csak veszik ki a pénzt a svájci botránybankból
Jóval alacsonyabb szinten stabilizálódott az ügyfélvagyonok kiáramlása a Credit Suisse-nél, de a trend még nem fordult meg - olvasható a nagybank kedden közzétett 2022-es jelentésében.
Jóval alacsonyabb szinten stabilizálódott az ügyfélvagyonok kiáramlása a Credit Suisse-nél, de a trend még nem fordult meg - olvasható a nagybank kedden közzétett 2022-es jelentésében.
Már épp közzétette volna a Credit Suisse a 2022-es évre vonatkozó jelentését, amikor az utolsó pillanatban beérkezett egy telefonhívás.
Már három hét telt el a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító földrengések óta, és miközben szinte naponta robbannak ki a botrányok, még egyetlen török politikus sem mondott le. Történik mindez úgy, hogy az óriási anyagi pusztításon túlmenően emberemlékezet óta nem látott számú halálos áldozatról számoltak már be eddig is, és várhatóan ez tovább emelkedik majd. Törökországban néhány hónap múlva választásokat tartanak, és a hosszú ideje gyengülő gazdasági helyzet közepette a kormány úgy tűnik, úgy értelmezi a helyzetet, hogy most sem szabad a gyengeség jelét mutatni: nem mondhat le senki, és inkább a médiát és a kritikát kell korlátozni, minthogy politikai felelősségvállalásra kerüljön sor. A botrányok sorozata azonban végül talán megváltoztatja ezt a helyzetet, így érdemes végignézni, mi borzolta a kedélyeket az országban az elmúlt héten.
Júliusban lép hatályba Angliában az az új törvény, amely a lakossági fogyasztók védelmét szolgálja – közölte a Brit Pénzügyi Felügyelet (FCA).
Tíz hete bukott ki az Európai Parlament katargate néven elhíresült korrupciós botránya. Az ügy miatt sokan próbálják álszentnek beállítani az uniós intézményrendszert, amely gyakran foglal állást jogállamisági ügyekben. Daniel Freund német EP-képviselő viszont egyszerre hiányolja a brüsszeli szigort és vár el a tagállamokkal szemben is szigorúbb fellépést.
A Deutsche Bank csökkenteni fogja azon bankárjai bónuszát, akik nem szabályszrű módon használtak üzenetküldő szolgáltatásokat üzleti kommunikációra - számolt be a Bloomberg.
David Arakhamia hétfőn cáfolta vasárnapi állításait, miszerint leváltják Olekszij Reznyikov ukrán védelmi minisztert. Az ukrán tisztviselő legújabb, hétfői közleménye szerint a héten nem jelentenek be személyi változásokat az ukrán védelmi minisztériumban. A Reuters több lehetséges indokot is felsorol, mi állhat a hirtelen visszakozás hátterében.
Svájci ügyészek büntetőeljárást indítottak azok ellen, akik részt vehettek a Credit Suisse titkos adatainak kiszivárogtatásában – írja a Reuters.
A Telegraph értesülései szerint az FBI emberei házkutatást tartanak Joe Biden amerikai elnök Rehoboth Beach-i házában. Az elnök ügyvédje szerint titkosított dokumentumok után kutatnak a tengerparti villában.
Az ukrán védelmi minisztérium újabb magas rangú tisztségviselőjének kellett távoznia a katonáknak szánt ellátmány túlárazott vásárlásával kapcsolatban kitört botrány miatt.
Eltávolították posztjáról az ukrán főügyészhelyettest, valamint az ukrán védelmi miniszterhelyettes is lemondott - számol be róla a Reuters.
Nagyon lerombolta az Európai Parlament renoméját a tavaly év végén kirobbant Qatargate, hogy a testület elnöke új korrupcióellenes szabályokat ígér. Ezeket olyan szigorúra szabják, hogy a képviselőknek eszébe se jusson kenőpénzeket elfogadni.
Két korrupciós botrány is kirobbant az Európai Parlamentben az elmúlt időszakban: a katari és marokkói vesztegetési ügyek miatt szigorításokat ígérnek a képviselők.
Egy bírói jóváhagyás véglegesítette, hogy a Danske Banknak 2 milliárd dollárt kell fizetnie Európa eddigi legnagyobb pénzmosási botránya miatt – számol be a hírről a Bloomberg.
Brüsszeli információk szerint a korrupciós botrány hét végi kirobbanása után a héten további kellemetlenség érheti az Európai Parlamentet: a csütörtöki EU-csúcson valószínűleg elvetik majd az EU-képviselők májusban elfogadott uniós választási reformtervét - írja az Info Start.
Rasszista botrányba keveredett és szerdán lemondott II. Erzsébet királynő legrégebben szolgáló egykori udvarhölgye, Lady Susan Hussey, aki a néhai brit uralkodó szeptemberi halála óta is a királyi család szolgálatában állt, és nem mellesleg Vilmos herceg keresztanyja. Hussey a származásáról faggatta az egyik jótékonysági szervezet képviselőt, Ngozi Fulanit, aki az "intézményes rasszizmus" megnyilvánulásának nevezte a vele történteket. Fulani csütörtökön hozzátette: az incidens a "bántalmatás egy formája" volt.
Gianni Infantino, a FIFA elnöke keddi interjújában elmondta, nem zárkózik el az elől, hogy Észak-Korea idővel vébét rendezzen - írta meg az m4sport.
Lemondott kedden Sir Gavin Williamson, a brit kormány tárca nélküli kabinetminisztere, aki ellen hosszabb ideje komoly panaszok merültek fel kollégáival szembeni agresszív viselkedésmódja miatt.
Körülbelül kétmilliárd dollárba fog kerülni a Danske Bank várakozásai szerint a világ egyik legnagyobb pénzmosási botrányának a lezárása, ha végre sikerül megállapodásra jutni a dán és amerikai felügyeletekkel. A Danske Bank korábban azt közölte, hogy több országból 200 milliárd euró értékben érkeztek gyanús utalások - írja a Financial Times.
A brit választók alig tíz százaléka elégedett Liz Truss miniszterelnök tevékenységével a kedden ismertetett legfrissebb országos felmérés szerint. Az adatok szerint Trussnál még közvetlen hivatali elődje, a sorozatos belpolitikai botrányok miatt nyáron távozásra kényszerített Boris Johnson is sokkal népszerűbb.
Kamala Harris jelöltségéről is határozott a vélemény.
Soha nem volt még példa hasonlóra.
Teljesen nyílt a szándék, a szervezők aktivitása kérdéses.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.