Hatékonynak bizonyult a Pfizer / BioNTech vakcinája a dél-afrikai koronavírus-mutánssal szemben is, így hat hónapos kísérleti számok alapján két gyógyszercég vakcinája 91,3%-os hatékonyságot mutat – írja a CNBC.
A Pfizer amerikai és a BioNTech német gyógyszeripari vállalatok már a 12 év alatti gyerekeken is tesztelik a koronavírus elleni, közös fejlesztésű vakcinájukat - jelentette be csütörtökön Sharon Castillo, a Pfizer szóvivője.
A Pfizer immár két hónapja szállítja megbízható, heti menetrendben a COVID-19 elleni védekezést támogató vakcináját Magyarországra. Ma újabb, több mint 160 ezer adag Pfizer-BioNTech vakcina érkezett hazánkba, ez már a tizennegyedik magyarországi szállítmány a két vállalat által fejlesztett, COMIRNATY nevű oltóanyagból. Ezzel a vállalat által Magyarországra szállított vakcina adagok mennyisége meghaladta az 1,2 millió adagot – olvasható a cég közleményében. A második negyedévtől pedig azt ígérik, hogy jelentősen felpörgetik a szállításokat.
Sok országban a nyár végéig tarthat a járványügyi korlátozások időszaka az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni védekezésben, de legalább egy évig tart még, mire világszerte sikerül megszerezni az ellenőrzést a kórokozó terjedése felett - mondták a vírus által okozott betegségtől (Covid-19) védő oltások sorában az Európai Unióban elsőként engedélyezett szérumot kifejlesztő BioNTech német biotechnológiai vállalkozás alapítói egy vasárnapi lapinterjúban.
Ahogy az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján Müller Cecília tisztifőorvos is jelezte, ma újabb, több mint 120 ezer adag Pfizer-BioNTech COVID-19 elleni vakcina érkezett Magyarországra.
Az Európai Bizottság 10 millió adag vakcina gyorsított szállításáról állapodott meg a Pfizer amerikai gyógyszergyártó és partnere, a BioNTech német biotechnológiai cégekkel a második negyedévre vonatkozóan - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden a Twitteren közétett üzenetében.
A Pfizer kutatása szerint Izraelben a beoltottak 94 százalékánál a vakcina megakadályozta a tünetmentes megfertőződést, a tünetes, kórházi és halálozáshoz vezető esetekkel szemben pedig legalább 97 százalékban nyújtott hatékony védelmet – írja a CNBC.
Az Európai Unió a koronavírus-járványban a következő két hétben kap további négymillió adag Pfizer-vakcinát az unióbeli járványgócpontok számára - jelentette be szerdán Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke egy friss megállapodás alapján.
Jövőre akár 3 milliárd dózisra emelheti gyártási kapacitásait a koronavírus vakcinájából a Pfizer és a BioNTech, ez a vakcina iránti kereslet alakulásától is függ – nyilatkozta a német cég vezérigazgatója a Bloombergnek. Már elkezdődött a harmadik emlékeztető oltás tesztelése és dolgoznak a kifejezetten a dél-afrikai mutánst célzó vakcinán is. Hozzátette, hogy a világ nem volt felkészülve a járványra, de megtanultuk, hogy újra megtörténhet.
Újabb 120 ezer adag Pfizer/BioNTech-vakcina érkezett ma Magyarországra, ezzel december óta összesen közel 1 millió dózis jött az EU-ben elsőként engedélyezett koronavírus-vakcinából.
A Moderna és a Pfizer/BionTech vakcinája által termelt antitestek úgy néz ki, sokkal kevésbé hatékonyak a dél-afrikai variánssal, mint a koronavírus korábbi változatával szemben– derül ki egy még validálásra váró laboratóriumi kutatásból.
Csehország, Szlovákia és Ausztria soron kívül száz-százezer adag Pfizer/BioNTech vakcinát kap az Európai Unió többi tagállamától - jelentette az IHNED.cz cseh hírportál szerda este, jól értesült forrásokra hivatkozva.
A Pfizer koronavírus vakcináját három dózisossá fejleszthetik a mutánsok elleni erősebb védelem érdekében. A harmadik dózis az antitest-választ 10-20-szorosára erősítheti - jelentette ki az ezzel foglalkozó kutatás kapcsán az amerikai gyógyszergyártó vezérigazgatója.
Tegnapi cikkünkben arról kérdeztük olvasóinkat, hogy melyik az a vakcina, amit legszívesebben beadnának, ha választhatnának az 5 Magyarországon rendelkezésre álló készítmény közül. A leginkább kedvelt vakcina messze kilógott a mezőnyből, és az is kissé meglepő volt, hogy melyik vakcinát jelölték meg legkevesebben favoritként. Azt is megtudtuk a szavazásból, hogy a gyártási technológia sokkal fontosabb olvasóink körében, mint a származási ország - de utóbbi is nagyon fontos.
Az Európai Bizottság lejáratókampányt folytat a BioNTech német gyógyszergyártó cég ellen - állítja a Focus.de német hírportálon megjelent írásában Jan Fleischauer német újságíró.
Brit kutatók csütörtökön ismertetett vizsgálati eredményei szerint a lakossági antitest-vizsgálatok már egyértelműen jelzik a koronavírus elleni oltás hatékonyságát.
Egy nagymintás, 1,2 millió fő körében elvégzett izraeli kutatás szerint a Pfizer/BionTech vakcina a való életben is bizonyította magas ígért hatékonyságát.
A Pfizer amerikai gyógyszergyár és német partnere, a BioNTech által kifejlesztett, koronavírus elleni védőoltás a jelenleg előírtnál magasabb hőmérsékleten is tárolható a gyártók által pénteken közzétett új adatok szerint.
Az izraei Sheba Medical Center által a The Lancet orvosi lapban közölt tanulmány alapján azoknál, akik már megkapták a Pfizer–BioNTech vakcinájából az első dózist, 85 százalékkal mérséklődtek a tünetes covidos esetek.
Kiderült, hogy valójában nem 3 hónappal később, hanem 1 nappal hamarabb kötött vakcinaszállítási szerződést az Európai Bizottság a brit-svéd AstraZenecával, mint maga a brit kormány, ráadásul pontosan ugyanolyan feltételeket tartalmaz mindkét szerződés, azaz ilyen értelemben sem került hátrányba az EU. Az is kiderült, hogy a Pfizer eredeti „utolsó árajánlatát” 71%-kal le tudta alkudni a Bizottság a közös uniós ártárgyalások során. Ez a három friss fejlemény egészen más megvilágításba helyezi azokat a kritikákat, miszerint teljes kudarc lenne az uniós közös vakcinabeszerzési stratégia.