A hét első három napján több mint 7 százalékot emelkedett a magyar tőzsde, ez a széria szakadt meg a mai eséssel. A magyar piacra főleg a rossz nemzetközi hangulat hatott, miután a jegybanki üzenetek mellett feléledtek az USA-ban a bankválsággal kapcsolatos aggályok.
A tavasz utolsó hónapját tapossuk, ami a változékony időjárás ellenére több szempontból is jó hírnek számít. Egyrészt, hamarosan beköszönt a nyár és indulhat a nyaralási szezon, de a tőzsdei befektetőknek talán még ennél is fontosabb, hogy lezajlottak a magyar cégek éves rendes közgyűlései, amelyeken döntés született a tavalyi év eredményei utáni osztalékfizetésről. Ez azt jelenti, hogy hazai cégek hamarosan több százmilliárd forintot kezdenek el kifizetni a részvényeseik számára, és aki időben kapcsol, az még nagyon vonzó osztalékhozam mellett tud vásárolni. A rendelkezésre álló információk alapján összegyűjtöttük, hogy mekkora kifizetésekre számíthatnak a részvényesek, illetve, hogy melyek azok a kiemelt dátumok, amelyekre érdemes lesz figyelni a következő időszakban.
Az európai tőzsdéken ma határozott esés látszik, ehhez képest a magyar tőzsde relatív felülteljesítőnek számít, bár a BUX index csak a tegnapi záróértéke közelében áll.
Kiváló hangulatban telt a hét utolsó kereskedési napja a magyar tőzsdén, a hazai blue chipek közül egyedüliként a Richter részvényei zártak mínuszban, az emelkedést a Mol vezette.
A nap elején még az európai élvonalban a magyar piac, azonban délutánra elolvadt az OTP és a Mol korábbi emelkedése, ami megmutatkozott a BUX teljesítményén is.
2023. április 28-án délelőtt 10 órakor Budapesten, a Polgár utca 8-10 szám alatt közgyűlést tart a BIF. A vállalat közzétette a napirendi pontokat, és a tavalyi év legfontosabb működési számait is.
A napi csúcsához képest lefordult délutánra a BUX indexek, a napot azonban így is tegnapi záróértéke felett fejezte be és felülteljesítő volt az európai tőzsdékhez képest, ahol jellemzően mínuszokat látni a magyar piac zárása időpontjában.
A nemzetközi piacokon alapvetően pozitív hangulatban telt a keddi kereskedés, csak a zárás felé kezdett romlani valamelyest a hangulat, viszont a magyar piac lendülete kitartott a hajrában. Ez elsősorban a Mol és a Richter jó teljesítményének volt köszönhető, előbbi esetében az olajárak emelkedése, utóbbinál pedig a ma bejelentett sajátrészvény-vásárlási program hajtotta az emelkedést.
A nemzetközi hangulat alapvetően is kedvező a mai nap folyamán, azonban a magyar tőzsde ehhez képest is felülteljesítő, miután a blue chipek kifejezetten erősek ma. A hazai nagypapírok között az emelkedést a Mol és a Richter vezeti. Előbbire az emelkedő olajárak, utóbbira pedig a ma bejelentett sajátrészvény-vásárlási program hatott pozitívan.
Tűzvédelmi rendszerekkel foglalkozó vállalkozást vásárolt fel a DOME Group Hungary Zrt., az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures tőkefinanszírozásának köszönhetően. A hazai ingatlanüzemeltetési ágazat szereplője a jövőben nemzetközi terjeszkedést és további akvizíciókat tervez.
A kereskedési idő felénél továbbra is kiváló a hangulat a magyar tőzsdén, mind a négy hazai blue chip emelkedésben van. A Richter részvényei már több mint 2 százalékos pluszban vannak.
Kiváló hangulatban telt a hét utolsó kereskedési napja a magyar tőzsdén, a hazai blue chipek közül mindössze a Magyar Telekom részvényei zártak mínuszban.